Ötödik alkalommal szervezték meg hétvégén a Hargita Megyei Gyógyszerész Napokat Székelyudvarhelyen, melyen ismert szakemberek tartottak előadást a környék patikusainak.
Több mint százötven résztvevővel zajlott szombaton a városháza Szent István Termében az a gyógyszerészeti előadássorozat, mely két év kihagyás után tért vissza. Egynaposra szabták idén, ez pedig a járvány miatti bizonytalansággal magyarázható – mondta a szervezők részéről Székely Pál gyógyszerész, előre ugyanis nem lehetett tudni, mire számíthatnak szeptemberben.
Az esemény szervezői – Eszmozgalom Egyesület, azaz az Egészséges Székelyföldet Mozgalom és a Székelyudvarhelyi Gyógyszerészek – közül utóbbiak feladatul tűzték ki a szakmai továbbképzők, konferenciák, illetve az egészségmegőrzés területét érintő, karitatív tevékenységek szervezését, ismeretterjesztést iskolákban, rendezvényeken. Bár érdeklődés továbbra is van a külföldi, többek közt pécsi, szegedi, budapesti szakmabeliek részéről, a jelenlegi helyzetben nem mertek előre tervezni, de jövőre visszatérnek a nemzetközi jelleghez, illetve többnapos rendezvényre lehet számítani.
Gyógyszerészeket, gyógyszerész asszisztenseket, helyi orvosokat céloz elsősorban a rendezvény, és mindig tematikus – magyarázta Székely Pál. Idén az allergiás gyógyszeres segédanyagok áttekintésétől, az allergénspecifikus immunterápián át, a városi kórház gyógyszertárának mindennapjaiba nyerhettek betekintést a résztvevők.
Kiemelt képen: Dr. Kolcsár Melinda, Marosvásárhelyi Orvosi- és Gyógyszerészeti, Tudomány- és Technológiai Egyetem, Gyógyszerhatástan tanszék