„Több mint száz zenész, több mint ezer táncos, több mint táncháztalálkozó” – minden túlzás nélkül jellemzik a mottóban megfogalmazott számok az Erdélyi Táncháztalálkozót, melynek most már mondhatjuk, hagyományosan Székelyudvarhely ad otthont. A rendezvény nyilván ennél jóval színesebb, többek közt táncelőadásokkal, filmvetítéssel, kézműves vásárral, gyermekprogramokkal, borkóstolóval, kortól függetlenül várnak minden érdeklődőt az örömzene és -tánc ünnepén szeptember 8. és 10 között.
A negyvenötéves Kolozsvári Táncház történetét bemutató film- és fotótárlattal ma 18 órakor vette kezdetét a 2022-es Erdélyi Táncháztalálkozó. A kiállítás szombat estig látogatható a székelyudvarhelyi Művelődési Házban. Szintén ma este 19 órától a Tamási Áron utolsó drámai műve, a Boldog nyárfalevél alapján a Maros Művészegyüttes és a Spektrum Színház koprodukciójában készült táncszínházi darabra invitálják az érdeklődőket.
Holnap, pénteken
17.00-tól kezdődik a zenés felvonulás a Patkóból a városi parkban felállított nagyszínpadhoz,
ahol a szlovákiai Generációs táncegyüttes Hazai esszencia című előadásával folytatódik a program 18 órától. Ugyancsak 18 órakor nyitja kapuit a borudvar és a kézművesvásár, valamint a Csiporka játszó- és alkotótér. Este kilenctől három helyszínen várják táncházba a mulatni vágyókat. Idén a táncháztalálkozó idején két alkalommal, pénteken és szombaton is levetítik László Barna Isteni kéz című kreatív dokumentumfilmjét, így idén kétszer négyszázan tekinthetik meg a fiatal székelykeresztúri rendező többszörös díjnyertes alkotását. A kezdési időpont mindkét nap 21 óra.
Az Erdélyi Néptánctalálkozó harmadik napján, szombaton 10 órától fogadja a látogatókat a borudvar és a kézműves vásár, no meg a Csiporka-tér is. 11.00-tól a Háromszék Néptáncegyüttes Világhírű Reveder című táncjátéka szerepel a programban, helyszín a Művelődési Ház. Ezzel párhuzamosan lépnek fel a meghívott néptáncegyüttesek a parkban felállított Nagyszínpadon. 12 órától hangszersimogató kezdődik kisgyermekeknek az Udvarhely Néptáncműhely próbatermében, a nagyváradi Soroglya zenekar és Benedek Árpád közreműködésével. 13.00-tól Kiss Zsolt és Tálas Ágnes néptáncpedagógusok oktatnak mezőségi (feketelaki) táncokat a Dzsungel vendéglő nagytermében. Délután négytől a kelementelki borász Orbán Ottó várja borkóstolóval az érdeklődőket a Néptáncműhely próbatermében.
A szeptember 10-i záróest az idén harminc éve alakult Üsztürü népzenei együttes munkássága köré szerveződik, 18 órától, a Sportcsarnokban kezdődik a gálaműsor.
Ezt követően, akárcsak pénteken, szombaton is három helyszínen zajló és hajnalig tartó táncház zárja a Kaszaj Kulturális Egyesület, illetve az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány idei rendezvénysorozatát.
Fotó, archív: Fülöp Attila