Barabás Blanka
Barabás Blanka
Mindennapi betevőnket add meg nékünk ma.

Akcióban: Kérd, hogy ellenőrizzen a fogyasztóvédelem!

Újdonsággal rukkol elő a fogyasztóvédelem: immár a vállalkozók is kérhetik, hogy ellenőrizzék gazdasági egységüket, és így egyfajta kiképzésen esnek át, hisz első ízben nem...
Becsült olvasási idő: 2 perc 52 másodperc

Majdnem teltházas közönség előtt játszott felkészülési mérkőzést tegnap este a VSK Székelyudvarhely férfi kézilabda együttese az észak-macedón HC Szkopjéval. Azt a HC Szkopjét látta vendégül az udvarhelyi gárda, melynek edzője nem más, mint a több idényt is Székelyudvarhelyen kézilabdázó Goran Kuzmanoszki.

Saját közönségük előtt először léptek pályára tegnap a Bölények Ligájának startjára készülő udvarhelyi kézilabdások. A csapatbemutató mérkőzésen volt pár hiányzónk, de így is magabiztosan lépték le sportolóink a volt SZKC-legenda, Goran Kuzmanoszki együttesét, melynek ugyancsak az élvonalban maradás a célja. 

Hamar elhúzott az első félidőben a VSK Székelyudvarhely kézilabda csapata, a ritmus is más volt, mint amit a múlt idényben láthatott a közönség.

A második félidő első tíz percéig ugyan visszaesett a lendületünk, és az észak-macedónok közelebb kerültek hozzánk, a 20. hazai gól után viszont fokozatosan leszakadtak, az 55. percben 28-16 volt az állás. 

Piros lap után lépett a kispad mögé a nézőtérre Claudio Ramos, innen követte a 43. perctől csapattársai játékát. Egyébként így is ő lőtte a legtöbb, azaz 6 gólt a tegnapi meccsen – tőle egy góllal marad el Aron Dedu.

A 31-19-es végeredmény nagyon jól mutat, bár védekezésben még erősítenie kell a hazai gárdának, és precízebb labdák, pontosabb passzok kellenek a további harcokhoz. 

Ma, augusztus 17-én folytatódik a felkészülési torna, talán még szépíthet a HC Szkopje, mert ugye, kicsit Kuzmanoszkinak is drukkolunk, ő a miénk is… 17.30-kor a városi sportcsarnokban ismét összeméri erejét a két csapat, a belépés a párharcra díjtalan.

VSK Székelyudvarhely–HC Szkopje: 31–19 (14–9).

Gólszerzők: Claudio Ramos 6, Aron Dedu 5, Angelo Tăuțean 4, Putnoky Szabolcs és Ferenczi Botond 3-3, Kónya Hunor, Fekete Róbert, Csibi Hunor és Vuk Milosevics 2-2, Katona Tamás és Tófalvi Tamás 1-1. Játszottak még: Varó Lajos, Orbán Szilárd, Jobb Lőrinc (kapusok), Csíki Botond, Mátyás Demeter, Hadnagy Lóránt.

Ma kezdődik a Határok nélkül – Kézilabda- és kulturális fesztivál, a megnyitót 20 órától tartják a minifocipályán, ezt követően Kiss Kata koncertezik. Csütörtökön 9 órától indul a program a sportcsarnokban, 19 órától a Transylvanium, 21 órától pedig a Lord zenekar szórakoztatja közönségét a minifocipályán. Gyertek! 

Kiemelt képen Claudio Ramos /fotó: Fülöp Attila

Kell a győzelem, de kicsit Kuzmanoszkinak is drukkolunk