Miklós Dalma
Miklós Dalma
Összefüggéseket keresek, naprakész maradok, kielégítem a kíváncsiságomat, mindeközben rajongok a művészetekért.

Akcióban: Kérd, hogy ellenőrizzen a fogyasztóvédelem!

Újdonsággal rukkol elő a fogyasztóvédelem: immár a vállalkozók is kérhetik, hogy ellenőrizzék gazdasági egységüket, és így egyfajta kiképzésen esnek át, hisz első ízben nem...
Becsült olvasási idő: 13 perc 20 másodperc

Székelyudvarhelyen tartották Erdély első szépségkonferenciáját, mely alkalommal nyolc szakmai értekezés követte egymást a szépségápolás, a kozmetikai termékek előállításának témájában. Az előadók ugyanakkor pszichológiai, vallási és irodalmi kérdéseket is érintettek.  

Érezd jól magad a BŐRödben címmel a Hargita Business Center vállalkozói inkubátorházban szervezték meg Erdély első szépségkonferenciáját a hétvégén. Nyolc szakmai előadást hallottak az érdeklődők a nő külső és belső szépségét tárgyaló, különböző tematikákban. Két gyógyszerész, továbbá egy pszichológus, szociálpedagógus, színművész, unitárius lelkész és dietetikus erősítette az előadók sorát. Hogy mi a szépség, vagy egyáltalán ki számít szépnek, arról az idők végezetéig lehetne vitatkozni, csak nem érdemes. Van, ami szinte mindenki számára szép, de van, amit egyedül én találok annak, és senki más a környezetemben. Egy dolog azonban mindenkiben közös: szépnek és jónak akarunk látszani mások előtt.

Mára a szépség olyan követelménnyé vált, mely mögött ideális esetben van egy egészséges önigazolás.

A kozmetikumok kínálata kimeríthetetlen, így nők milliói vásárolják meg a legújabb arc- és kézkrémet, egyéb csodaszereket, hogy jól érezzék magukat a bőrükben. Hiába a sok kence, többségük nem érzi magát szépnek. A miértre a választ talán a pszichés és életmódbeli állapot felmérésénél kell keresni. Aki nem érzi magát komfortosan a bőrében, soha nem fogja elég szépnek és jónak érezni magát. 

A fentieket azért említettem, hogy lebontsam a szépségkonferencia kifejezés hallatán felmerülő kételyeket. Nem, nem egymás körmét festegettük, nem fontuk be egymás haját, nem csacsogtunk jelentéktelen dolgokról, de még a női egyenjogúság sem merült fel a feminizmus jegyében. 

Hogy mi történt valójában? Eszmét cseréltünk, s elképesztően sokat tanultunk önmagunkról…

A konferencia lebontotta a napjaink szépségideálja által felépített, társadalmi elvárásokat, s rávilágított a szépségipar hamisságaira.

Az előadók utat mutattak abban, hogy mire figyeljünk fokozottan a kozmetikumok vásárlása során, hogyan ápoljuk okosan a bőrünket, illetve vizsgáljuk kritikusan a piacon jelen lévő termékeket. Sőt, a jelenlévőkkel együtt keresték a választ arra, hogy a szépség művészet, adottság vagy kemény munka, amiért meg kell szenvedni. A fűzők, arzénkapszulák, orrgépek, bélférgek és egyéb hajmeresztő fogyókúrás trükkök funkcióját áttekintve, arra is kíváncsiak lettünk, hogy a szépségápolás öröm vagy szenvedéstörténet. Bár nehéz lenne mindent leírni, válogattam néhány gondolatot az elhangzottakból. 

Sminkkel nyugovóra térni tilos!

Márton Zsolt főszervező, a Signature Organic And Safe Cosmetics alapítója köszöntötte az egybegyűlteket a megnyitón. Az első előadó, dr. Sipos Emese gyógyszerész és egyetemi tanár arról beszélt, hogy miként válasszuk ki a megfelelő arckrémet. Az ismeretterjesztő prezentációt a legalapvetőbb tudnivalóval kezdte, miszerint először a bőrtípusunkat kell megismernünk. Sajnos, a helyzet koránt sem egyszerű. Rengeteg márka és kozmetikum van a piacon, nehéz megtalálni azt, amelyik igazán illik a bőrünkhöz. Persze azt is érdemes tudni, hogy a bőrnek van saját hidratálást biztosító eleme, és

amikor egy rosszul kiválasztott kence megbontja a bőr hidratáltságát, akkor a külső irritáló tényezők, baktériumok bekerülnek a bőr szerkezetébe.

A szakember négy arcbőrtípust különített el, majd sorra jellemezte ezeket. 

A normál bőr pórusai maguktól tisztulnak, míg a száraz és vízhiányos, zsírhiányos bőr hidratáltságát pótolni kell. Betegség, öröklött tulajdonság vagy környezeti tényezők hatására a faggyútermelés kevesebb, így a bőr veszít víztartalmából. A száraz bőr hámlik és repedezett, a zsíros bőrt túlzott faggyútermelés jellemzi, ezért a felülete folyton fényes és olajos. Az ilyen típusú arcbőr légzése gátolt, így sokkal több mitesszer alakul ki az arcon. 

Legtöbbünknek vegyes típusú arcbőre van. Talán ezt a legnehezebb helyesen ápolni, mondta a gyógyszerész, ajánlva egy egyszerű otthoni teszt elvégzését. Arcmosás után három órával itatóspapírból ki kell vágni egy arc méretű darabot, ráhelyezni a bőrre, a papíron rögtön látszani fog, hogy melyik területen, illetve mennyire zsíros a bőrünk. A mindennapos arcápoláshoz hozzátartozik a reggeli és az esti hidratálás.

A rendszeres arctisztítás segít abban, hogy a bőrünk ellenálljon a mindennapi külső tényezők káros hatásának.

Egy jó arckrémben van zsír, nedvesítőszerek (glicerin), antioxidánsok és vitaminok, továbbá a krém hatását meghatározó, aktív hatóanyag. A kozmetikai termékek alapos vizsgálat után jutnak el a vásárlókhoz, így a kerülendő anyagok kapcsán a szakember megjegyezte, hogy inkább a marketingkampányok miatt hihetjük azt, hogy az egyik termék jobb, mint a másik, vagy az egyiket szabad használni, míg a másikat nem. Összegezve, nincs olyan kozmetikum, amire rá lehet húzni, hogy egyáltalán senki nem használhatja, habár azt elismeri, hogy a kőolajszármazékok legtöbb esetben irritációt okoznak. 

Nők a külvilág szemében

A női szépség lelki hátterét vizsgálta a következő páros: Szalay Zsuzsanna pszichológus és Asztalos Lehel szociálpedagógus. Egy nő szeret ápolt lenni, csinosan öltözködni, és magabiztosnak tűnni, hiszen a visszajelzések által kap önbizalmat. A nők rendkívül kritikusak önmagukkal szemben, ezért van szükségük a környezetből érkező pozitív megerősítésre, mondta a pszichológus. Az apa a nő első csodálója, ugyanakkor az ellenkező nem első képviselője, ezért meghatározó hatást gyakorol az önbizalom megalapozására.

Nyert ügyünk van, amennyiben az apa hercegnőként bánik kislányával,

ellenkező esetben egy érzelmi élmény hiányával indul a felnőttkor, minek következtében az érett nő nem érzi magát értékesnek, teljesítménykényszerrel és önbizalomhiánnyal küzd a mindennapokban. Előadásukban érintették a médiában sugallt szépségideál káros hatásait. Az aktuális divat és a testképet meghatározó ideálok a szorongás, a depresszió és a táplálkozási zavar alapjai, melyek idővel a személyiség szétforgácsolódásához vezetnek. Nem a külsőségektől függ egy nő szépsége, hanem a gyerekkorból hozott önbizalomtól, a későbbi visszajelzésektől, illetve a meghatározó szexuális élményektől és a vonzerőtől. Egy erős nő kritikusan viszonyul az őt ért elvárásokhoz, megjegyzésekhez és a feladatokhoz, melyekkel szembe találja magát – ez tartja össze a női önbizalmat. 

Lényedért szeretnek, a többi csak díszlet

Albert Orsolya, a Tomcsa Sándor Színház művésze bibliai és szépirodalmi szövegekből válogatott részleteket a konferenciára. A tudományos információk tömkelege után igazi felfrissülés volt hallani az Énekek énekéből és Cervantes Don Quijote című regényéből kiragadott részleteket a szépség dicséretéről. A filozófia sem maradt ki a sorból, a színművész Voltaire szövegét olvasta fel. Az előadások sorozatát dr. Fülöp Ibolya gyógyszerész és egyetemi docens folytatta, ismertetve a fényvédelem fontosságát, valamint a fényvédők esetleges káros hatásait. Kevesen tudják, de

minden évszakban fontos a legkevesebb harmincas faktorszámú napfényvédők használata,

megfelelő mennyiségben és gyakorisággal. Az UV-sugárzás nem csak a bőr öregedését és a bőr rákos megbetegedéseit idézi elő, hanem az immunrendszert is jelentősen legyengíti , mondta. Nem véletlenül szeretünk azonban napozni: a napsugárzás boldogsághormonokat szabadít fel az emberi szervezetben. Azonban ahogy mondani szokás: jóból is megárt a sok, így a gyakori, védelem nélküli napozás és szoláriumhasználat károsítja a sejteket, rákos megbetegedést okozva.

A fényvédelemnél a bőr tónusa határozza meg a megfelelő krém kiválasztását. Itt már a korábban említett négy bőrtípusnál sokkal több kategóriát különböztetünk meg egymástól.

A köztudatban elterjedt állítással ellentétben a fényvédők nem gátolják szervezetünkben a D-vitamin előállítását.

A bőrtípusok osztályozásánál sokkal fontosabbnak bizonyulnak a fényvédő faktorral kapcsolatos tudnivalók, melyek meghatározzák, hogy mennyi ideig tehetjük ki magunkat biztonságosan az UV-sugárzásnak. Európában a fényvédők kozmetikumnak, az Egyesült Államokban ellenben vény nélkül kapható gyógyszernek felelnek meg. Előállításuk szigorú szabályokhoz kötött. Európában összesen harminc vegyület engedélyezett a krémek előállításához, Amerikában ennél jóval kevesebb. 

Szép lélek szép testben

A konferencia délutáni részét Újvárosi Katalin székelyudvarhelyi unitárius lelkész indította, aki a szépség bibliai vetületeit ismertette a vendégekkel. Beszélt arról, hogy ki a szép és ki érzi magát szépnek a Bibliában, s hogyan vonatkoztatható a szentírás szövege a mai nő életére. Amikor Isten megteremtette az embert, megállt, és gyönyörködött a teremtményében, hangzott el az előadáson.

Isten az embert nem csak jónak, hanem szépnek és egészségesnek is nevezte.

Bár a test halandó, a lélek egy állandó szépséget képvisel. Fellapozva az Ószövetséget, megfigyelhető, hogy a szépség már abban az időben egyet jelentett az egészséggel, s bár a külsőségek kihangsúlyozását elutasították, a szép arcú, szép termetű és kecses mozgású nők bájosabbnak tűntek társaiknál. Az Újszövetség tanítása szerint az önmagunk és az embertársaink szeretete jelenti a szépséget. 

Nincs információnk arról, hogy az ősemberek között ki számított a legszebbnek, de abban biztosak lehetünk, hogy az egészség és a szépség akkor is szorosan összefonódott egymással – folytatta a korszakolást Albert Orsolya A szépségideál változásai című előadásában. A színművész szemléltette a történelmi korszakokból fennmaradt, meghatározó szépségideálokat. Amíg

a willendorfi Vénusz telt idomai a termékenység, gazdagság és szépség ideáljai voltak az őskőkorszakban, addig az ókori milói Vénuszt kecsesebb formában ábrázolták.

A reneszánszban visszatérnek a dús keblek, a telt idomok, melyek főként a természetes szépség előtt adóztak, Természetesen, rendre szóba került Kleopátra, a középkori Szent Johanna, I. Erzsébet, Madame Pompadour, Viktória királynő, Blaha Lujza, Mata Hari, Marilyn Monroe, Twiggy, Jane Fonda vagy Kate Moss is mint nőideál, de az első nő, Éva és a tisztaságot szimbolizáló Szűz Mária nőképe is. 

Arról, hogy milyen a 21. századi nőideál, megosztó vélemények születtek, a résztvevők azonban abban mind egyetértettek, hogy felfelé ível a plasztikai műtétek népszerűsége, és a közösségi médiában látott, ideális szépségképe hamisságoktól hemzseg.  

Enni a szépségért

Dr. Pap Enikő dietetikus a színes és egészséges táplálkozás trükkjeit osztotta meg a vendégekkel. Az egészséges életmód a helyes táplálkozásból, a rendszeres testmozgásból, illetve stresszkezelésből áll. Mint mondta,

a szépségápolást kevesen kapcsolják össze a helyes táplálkozással, helyette külső megoldásokat választanak.

A szépség a tudatosság, a mértékletesség és a rendszeresség pillérén áll vagy bukik. A táplálkozási ajánlások szerint heti háromszor kellene tengeri halakat fogyasztani, melyek a sima bőrért és gyulladáscsökkentésért felelnek. Pap Enikő elsősorban a kisebb méretű halakat ajánlja, az állati fehérjék közül a sovány húsokat, a növényi fehérjék közül a lencsét, csicseriborsót és a szóját. A citrusokat a kollagén- és a C-vitamin-tartalmuk miatt vegyük magunkhoz, ugyanakkor az olajos magvak, a teljes kiőrlésű lisztből készült alapanyagok, valamint a piros és a zöld színű zöldségek szintén elmaradhatatlan kellékei az egészséges étkezésnek. Hozzátette, hogy

minél élénkebb egy zöldség vagy gyümölcs színe, annál több antioxidánst tartalmaz, ami felveszi a harcot többek között az öregedéssel.

A prezentáció végén bemutatta a látványos, szivárványszínű vitaminkalauzt. Bár első ránézésre nehéznek tűnik minden vitaminra és tápanyagforrásra figyelni, amikor táplálékot szeretnénk magunkhoz venni, szerencsére, az egészséges életmód tanulható, s az eredmény is garantáltan kifizetődő: találkozunk önmagunk szép és kiegyensúlyozott változatával, aki mindennek tetejébe, kiválóan érzi magát a saját bőrében. 

Fotó: Fülöp Attila

Konferencia a testi és lelki szépségért