Akcióban: Kérd, hogy ellenőrizzen a fogyasztóvédelem!

Újdonsággal rukkol elő a fogyasztóvédelem: immár a vállalkozók is kérhetik, hogy ellenőrizzék gazdasági egységüket, és így egyfajta kiképzésen esnek át, hisz első ízben nem...
Becsült olvasási idő: 2 perc 17 másodperc

Újabb nemzetközi ifjúsági csere zajlik az Udvarhelyi Fiatal Fórum szervezésében: ezúttal a házigazdákkal együtt kilenc ország fiataljai vesznek részt a nyolcnapos programon, amelynek központi témája a történetmesélés.

Alapvető emberi viselkedésforma a történetmesélés: erről szól történelmünk, mitológiánk és legendáink, anekdotáink, de a mindennapjaink is. A digitalizáció korában látványosan átalakult, hiszen most már Insta-sztoriban vagy TikTok-videó révén mesélnek a fiatalok. Ismertetve hagyományos és új formáit,

az UFF célja bemutatni az ifjúsági cserén részt vevőknek, hogy a történetmesélés elsajátítása a szakmai életben is elengedhetetlen

– tájékoztatott Kovács Eszter kollégánk, az UFF égisze alatt működő Hargita megyei Europe Direct Tájékoztató Központ irodavezetője.

Az Erasmus+ európiai uniós program részeként, a The Power of a Storyteller elnevezésű projektben Törökországból, Olaszországból, Spanyolországból, Horvátországból, Norvégiából, Litvániából, Lettországból és Görögországból érkezett összesen negyven fiatal Korondra, a csere helyszínére. A február 15–23. között zajló projekt meghívottjaként Szűcs-Olcsváry Gellért színművész a szóbeli történetmesélésről tart workshopot, Dávid Botond fotográfus pedig a képi történetmesélés technikáiról beszél, de szó lesz például arról is, hogy a zenében miként történik a történetmesélés.

A külföldi részvevők Székelyudvarhellyel is megismerkedhetnek, elátogatnak a városba, Pálfi Kinga alpolgármester is fogadja őket a Városháza Szent István Termében. 

A projekt elsődleges célja az ismerkedés, ezért a külföldi fiatalok az UFF önkénteseivel is találkoznak, így a helybélieknek is lesz lehetőségük például angol nyelvtudásukat csiszolni. A csere végére a résztvevők, műfaji megkötés nélkül, megalkotják saját történetüket. 

Az Udvarhelyi Fiatal Fórum több alkalommal volt már az Erasmus+ cserék házigazdája, ennek a folyamatnak szabott gátat az elmúlt másfél évben a világjárvány. A mostani projektet idén újabb követi, hiszen nyáron ismét több országból érkeznek fiatalok, ezúttal Székelyudvarhelyre.

Korondon kilenc ország ifjú képviselete