Képzeljünk el egy városnyi székelyt, akik hosszú évek óta menetelnek egy mocsárban, és bár négyévente megígérik nekik, hogy jobb lesz az út, mégis évről évre, folyamatosan súlyosbodó terhet cipelve, egyre mélyebbre süppednek, és egyre nehezebb a menetelés.

És akkor hirtelen előtűnik a semmiből egy tettre kész, szimpatikus csapat. Ceremóniamesterük dicséri is őket agyba-főbe: „Annyi hosszú év, évtized után megadatott Székelyudvarhelynek, hogy egy eddig soha nem látott, minőségi CSAPAT álljon a startvonalhoz. Amolyan aranycsapat. Mert ők a legjobbak!” Hirdetik is, hogy vissza akarják adni a becsületét, a tiszteletét a közszerep-vállalásnak! Önmagukról így vallanak: „Összefogtunk, mert hisszük, hogy a közélet megtisztítható mindattól, ami immár 30 éve gátakat állít a közösségünk és városunk fejlődésének útjába! Összefogtunk, hogy végre legyen egy hiteles alternatívája Székelyudvarhelynek! Mi nem nélkületek, hanem veletek közösen szeretnénk bebizonyítani, hogy MINDEN LEHETSÉGES ANNAK, AKI HISZ!”

Szép szavak, bár

már akkor lehetett tudni, hogy a feladat nem egyszerű, hogy a polgármesterrel nem könnyű együtt dolgozni, hogy a város nem fog pénzben dúskálni, de ők csak legyintettek.

Profik, simán megcsinálják. Mi az nekik? Így hát nem csoda, hogy kétharmados vokssal kapták meg a lehetőségét az iránymutatásnak.

Sajnos már az első döntésük felháborodást váltott ki. Míg normálisabb helyeken adóemelési stopot rendeltek el a járvány miatt, addig Udvarhelyen a „közteherviselés” jegyében adóemeléssel nehezítették az adófizetők amúgy sem könnyű terhét. De miután így sem haladtak a dolgok, a „közös küldetésből” többen is kivonták magukat, újratervezték saját jövőjüket és leléptek.

Ketten közülük nemrég előálltak, magyarázkodtak, hogy nem erre számítottak, hogy nem erről volt szó, hogy igazából nem is ők a hibásak. Magyarul: másokra mutogatva próbálták magukat tisztára mosni.

Szavatolták a város fejlődését

Egy év alatt sokat változott a világ. „Meg vagyok döbbenve, hogy itt mennyi mellébeszélés volt” – ezekkel a szavakkal kritizálta az RMDSZ és az MPP jelöltjeit András Lehel a polgármester-jelöltek tavaly szeptemberben megtartott, beszédes elnevezésű („Székelyudvarhely mindenekelőtt”) vitafórumán. Hatalmas tapsot kapott. Ugyanekkor mondta: „A nagyon komoly, megfogalmazott jövőképünk nem elégséges, számszerűsíteni is kell, különben ez a jövőkép is ugyanolyan mese habbal kategória, mint a startvonalhoz felsorakozott többi politikai alakulat jövőképe.” Na, igen. És szintén akkor hallhattuk:

„Azért álltunk a közösségi ügy és Gálfi Árpád mögé, hogy gyengeségeit és hiányosságait kipótolva, csapatként tudjuk ennek a városnak a fejlődését szavatolni.”

Igen, szavatolni. Vagyis felelősséget vállalni, kezeskedni, jótállni valamiért, főként valaminek a valódiságáért, megbízhatóságáért, jó minőségéért, épségben maradásáért. Hát igen.

Mégis zsákbamacskát árultak?

Volt képviselőtársa, Pál Dénes egy rádiós kampányműsorban ismert idézetekkel kritizálta politikai ellenfeleit: „Aki sokat ígér, keveset ad”, „Akinek szűk a látóköre, annak nagy a szája vagy pedig hosszú a nyelve”, „Ma nincs értéke a kimondott szónak, mert senki sem kéri számon az ígéreteimet.” Megjegyezte ugyanakkor, hogy „talán a múlt politikai csődje, de jóllaktak már, megundorodtak a polgárok a véget nem érő, hitelt nem érdemlő, félrevezető nagy szavaktól, hangzatos beszédektől. Úgy hisszük, hogy eljött a cselekvés ideje, úgy hisszük, hogy változásra van szükség.” Arról is biztosított, hogy tudják miről beszélnek:

„Mi a kampányban nem árultunk zsákbamacskát. Olyant és annyit ígértünk, amit meg is tudunk valósítani.

A mi programunk a jelenlegi lehetőségekre és a behozható valós forrásokra épült.”

Most meg elnézést kérnek. És újra ígérgetnek. Hogy nem állnak le. És ahol tenni tudnak a közösségért, igyekezni fognak. Tényleg? Azt eddig kellett volna. 

Otthagytak minket a sz…ban, és most távol a bajtól kiabálják, hogy időnként majd bedobnak nekünk néhány illatosítót. Ugyan már!

Itt egy másik idézet, amit Pál Dénestől hallhattunk a tavalyi kampányfinishben: „A szép szavak nem mindig igazak, s az igaz szavak nem mindig szépek.”