Miklós Dalma
Miklós Dalma
Összefüggéseket keresek, naprakész maradok, kielégítem a kíváncsiságomat, mindeközben rajongok a művészetekért.

Akcióban: Kérd, hogy ellenőrizzen a fogyasztóvédelem!

Újdonsággal rukkol elő a fogyasztóvédelem: immár a vállalkozók is kérhetik, hogy ellenőrizzék gazdasági egységüket, és így egyfajta kiképzésen esnek át, hisz első ízben nem...
Becsült olvasási idő: 8 perc 10 másodperc

Székelyudvarhelyen jelentősen kisebb a kínálat, mint amekkora a kereslet hosszútávú lakásbérlésre. A városban élők, illetve a város vonzásköréből érkezők többségének párharcot kell vívnia egy-egy albérletért. Aki messzebbről érkezik hozzánk, és csak néhány nap erejéig lenne részese a város mindennapjainak, egyszerűbb feladattal néz szembe. Pár kattintás, egy telefonhívás, egy pénzátutalási tranzakció, és máris van, ahol álomra hajtania a fejét. Mindez köszönhető a szálláshelyek legnagyobb királyának, az Airbnbnek.

A 2008-ban még AirBed and Breakfast néven működő platform viszonylag frissnek számított a székelyudvarhelyi ingatlanpiacon, de jelenléte azt bizonyítja, hogy igény van a nyílt gondolkodású és közösségformáló szállások üzemeltetésére. Ez teszi lehetővé, hogy a lakásokat rövid távra adják ki a házigazdák, a tulajdonosnak lehetősége van teljes lakások, házak, privát vagy másokkal megosztott szobák bérbeadására. 

Az Airbnb küldetésének középpontjában az a hit áll, hogy „az emberek természetüknél fogva jók, és minden közösségben lehetséges az odatartozás” – írja Brian Chesky, a platform egyik alapítója. Hagyományos szálláshelyeink a tömegturizmus célpontjai, hiszen mindig tudjuk, hogy mire számíthatunk egy szállodától – évek múlva is hasonló illat, ismerős ágynemű, sőt a megszokott reggeli fogad. A szálláshelyek változó rendszerében a nálunk még friss elemnek számító Airbnb merőben eltérő logikán alapul, mint a normál piaci szállások. A rövidtávú lakáskiadás folyamatos megújulásban van, már-már lepipálja a szállodáinkat, panzióinkat, mondhatni akkor is változatos élményben lehet részünk, ha évente rendszeres látogatást teszünk ugyanabba a lakásba.

Sarkadi Zoltán, a WELL Ingatlanügynökség vezetője szerint érdemes éles határt húzni a hosszútávú és a rövidtávú lakáskiadás között: ezek semmilyen formában nem befolyásolják egymást, és nem lehetnek egymás konkurenciái. Bár az Airbnb online platformja az ingatlanközvetítő szerepét tölti be, nem veszélyezteti annak munkáját. Amíg

egy hosszútávú albérletnél magunknak teremtünk otthont, az Airbnb rövidtávú szállásai már kész otthonokat ajánlanak fel. A kettő közti egyetlen közös nevező a pénz.

A lakások újszerű hasznosítási módja, vagyis a rövid távú bérbeadás, városunkban is hozzájárult az ingatlanárak és az albérleti díjak emelkedéséhez, illetve a befektetési céllal megvásárolt lakások számának növekedéséhez.

Sarkadi Zoltán

Kicsiny városunkban elég jártas mindenki minden területen, így gyakran elkerüljük az ingatlanközvetítők közreműködését, és rögtön egymagunk oldjuk meg a problémát. Azok közül, akik Udvarhelyre érkeznek, szintén kevesen kérnek segítséget a szálláshelyek kiválasztásakor. Minderre kiváló megoldás a rövidtávú lakáskiadás, ami gyakorlatilag menedzseli önmagát. A foglalásért a legfontosabb tudnivalókat adjuk meg: helyszín, időpont, vendégek száma, az Airbnb az igényeinkhez szabja az ajánlatokat, majd megtörténik a fizetés egy pofonegyszerű tranzakcióval, ezt követően megkapjuk a házigazda telefonos elérhetőségeit. Nem egy sötét ügylet: minden lakás és minden tulajdonos, illetve vendég ellenőrizhető, visszakövethető, a szállással kapcsolatos értékelések pedig nyilvánosan megtekinthetők bárki számára. Sőt, azzal segítünk a közösségnek, ha a pozitív és a negatív értékeléseket egyaránt megosztjuk. 

Az ingatlanügynökség vezetője szerint a kiadó lakások legnagyobb értéke abban rejlik, hogy foglalkoznak a vendég igényeivel, és értékelik a befizetett összegért cserébe. Volt olyan hely, ahol egyszer rosszabb jegyet adtam; rögtön írt a tulajdonos, hogy azonnal javítsam ki, én elnézést kértem, és felhívtam a figyelmét arra, hogy a fotók és a leírás, illetve a valóság és a saját fotóim között nagy volt a különbség, szóval, ne várja el, hogy lelkesedjek – osztotta meg saját tapasztalatait. Sarkadi Zoltán továbbá kiemelte, hogy ebben mutatkozik meg a legnagyobb különbség a szálláshelypiac terén, hiszen amíg az Airbnb vendégeinek elégedettsége jól mérhető, addig az általuk kiadott lakások kapcsán ritkán van lehetőség visszajelzésekre, és nehezen mérhető a kliensek elégedettsége.

Egy udvarhelyi lakástulajdonos szerint a rövidtávú szálláshely fenntartása sok pénzbe és időbe kerül, hiszen folyamatos felújítást feltételez a házigazdától.

Zömében román vidékről érkező turisták veszik igénybe ezeket, az elvárások szüntelenül alakulnak: a változó igények pedig korszerű bútorok és új kávéfőzőgépek képében öltenek testet.

A pandémia okozta lezárásos időszakban egyáltalán nem érte meg ezeket a lakásokat fenntartani, a hosszútávra kiadó lakásokhoz képest is veszteséget termeltek. Egyvalami azonban sikernek könyvelhető el: az ideiglenes szálláshelyek a korlátozó intézkedések alatt is a közösségépítés élén álltak. Székelyudvarhelyen ezeket a szállásokat aprópénzért adták ki az egészségügyben dolgozó alkalmazottaknak. A lakások olcsóbban kerültek a piacra, tehát nem az anyagi haszonszerzés volt a cél, hanem egymás támogatása. A tulajdonosok így némi bevételre tettek szert, amivel átvészelhették a nehezebb időket, az orvosok pedig közelebb szállhattak meg a kórházhoz, a rengeteg munka mellett valamivel több pihenés jutott két műszak között.

Szintén a lakástulajdonosok tapasztalatai alapján kijelenthető, hogy városunk közkedvelt turisztikai célpont, vagyis a rövidtávú szálláshelyek szezonja májustól szeptemberig tart. A csúcsidő augusztusra tehető, és elmondásuk szerint, ilyenkor a vendégek részéről

többször elhangzik: annyira jól érzik magukat, hogy szeretnének Udvarhelyen élni.

Jelenleg közel negyven elérhető, rövidtávra kiadó szálláshely található Székelyudvarhelyen, de valójában ennél jóval kevesebb van. A mindenhol jelen lévő szállodák és panziók is betörtek az Airbnb világába, márpedig nem itt lenne a helyük. A barátságos lakások közül a legolcsóbb 123 lejbe kerül éjszakánként egy személynek, míg a legdrágább 515 lejbe. A székelyudvarhelyi kínálat zsúfolt része a belváros jól megközelíthető zónájában található, továbbá a Sziget- és a Kuvar-lakónegyedben. Ez hasonló területi megoszlást mutat, mint amit a hagyományos szálláshelyek esetében tapasztalhatunk.

Minden jel arra utal, hogy egyre jobbak leszünk a turistacsalogató Airbnb területén. A rövidtávú szállásadók azon fáradoznak, hogy minden feltételt megteremtsenek ahhoz, hogy a vendégek a városi közösség részévé váljanak, úgy érezzék magukat, akár egy helyi lakos, vagy egy közeli barát, családtag.

Az Airbnb-szolgáltatás igénybevételével megvásárolható egy élmény is, ami kulturális szempontból autentikus. Aki nálunk szállna meg egy hétvégére, pont olyan körülmények között találja magát, amilyenben a helyiek élnek.

Tökéletesítjük a rövidtávra kiadó ingatlanok piacát azért, hogy a vendégek jobban megismerjék a helyi kultúrát, szokásokat, emberi kapcsolatokat teremtsenek a helyi tulajdonosokkal, ahelyett, hogy a szállodaláncok standardizált szolgáltatásait vennék igénybe. Sarkadi úgy véli, hogy a székely vendégszerető és nyitott nép, persze régen szívesebben fogadtuk azt a vendéget, akit egy ismerős irányított hozzánk, de most rétegek megélhetése múlik ezen, ezért másképp kezeljük a vadidegeneket, fontosabb az, hogy megjöjjön a pénz – a pénz pedig felülírja a gyanakvást.

Mondhatjuk tehát, hogy toppon vannak a rövidtávú szálláshelyek: nem csoda, hiszen minden szemszögből egy win-win felállás ez – a szállásadók és a szálláskeresők is nyernek, és persze, mindebből az Airbnb-nek is van haszna, ami a felszámított 5%-os illetékből, valamint a vendég által fizetett 15%-os szolgáltatási díjból származik. 

Lakások toppon: Az udvarhelyi szálláshelypiac színeváltozása