Nagyálmos Ildikó
Nagyálmos Ildikó
A hétköznapi élet, az eltűnőben lévő vidéki ember érdekel. Hátha sikerül átmentenünk és újraértelmeznünk a múlt egy kis darabkáját példaértékű életek felvillantásával.

Akcióban: Kérd, hogy ellenőrizzen a fogyasztóvédelem!

Újdonsággal rukkol elő a fogyasztóvédelem: immár a vállalkozók is kérhetik, hogy ellenőrizzék gazdasági egységüket, és így egyfajta kiképzésen esnek át, hisz első ízben nem...
Becsült olvasási idő: 3 perc 7 másodperc

Nincs hivatalos jövedelmed, de biztos, ami biztos alapon szeretnél magadnak egészségbiztosítást? Lehet, sőt, jó, ha van. Ez itt nem reklámszöveg, avagy mégis az, de csak azért kampányolunk, hogy ha bajod lesz, kaphass ingyenes ellátást.

Az év első hat hónapjában Hargita megyében négyezer olyan személyt jegyeztek, akik ők maguk fizették be egészségbiztosítási hozzájárulásukat, tehát nem a bérükből vonták le az összeget. Nemrég a Hargita Megyei Egészségbiztosítási Pénztár ki is adott ezzel kapcsolatosan egy tájékoztatót, melyben azt közlik, hogy azok a magánszemélyek, akik nem valósítanak meg olyan, többnyire bérjellegű jövedelmet, amely után automatikusan fizetni kell az egészségbiztosítási hozzájárulást, biztosíthatják magukat az állami egészségügyi rendszerben, ha befizetik a pénztárhoz a szükséges összegeket.

A lehetőség igazából már korábban is működött, most csak a kivitelezés változott, egyesek szerint egyszerűsödött, mások szerint bonyolódott.

Az érintett személyeknek be kell menniük a területileg illetékes adóhatósághoz (ANAF), az udvarhelyszékieknek Székelyudvarhelyre, és le kell tenniük az egységes adóbevallási nyilatkozatot, a D212-es ívet. Ez a művelet amúgy online is elvégezhető az adóhatóság Virtuális Magántér (Spatiu Virtual Privat) szolgáltatásán vagy a kormány e-guvernare.ro portálján keresztül.

A nyilatkozat letételét követően az érintett személynek a Hargita Megyei Egészségbiztosítási Pénztárnál (CAS HR) kell jelentkeznie a nyilatkozat másolatával és az adóhatóságtól kapott nyugtával.

Mennyi az annyi?

Mennyit kell fizetnie valakinek, hogy biztosított legyen az országos egészségügyi rendszerben? Ez a nagy kérdés.

Számítási alapként hat országos minimális bruttóbért vesznek, a hozzájárulás mértéke pedig ennek a tíz százaléka, ami

jelen pillanatban 1530 lej.

Ha ezt az összeget valaki befizeti a Hargita Megyei Egészségbiztosítási Pénztárnál vagy bármelyik megyei egészségbiztosítási pénztárnál, akkor tizenkét hónapra biztosított lesz.

Kényesebb a külföldön dolgozók esete, hisz ők jövedelmet valósítanak meg egy másik országban, tehát nem szerepelhetnek jövedelem nélküliként, illetve az adott országban meglehet van már egészségbiztosításuk, a jelen rendelkezések szerint pedig egy személynek az Európai Unión belül egynél több országban nem lehet biztosítása. Ilyen esetben az illető abban az országban, ahol dolgozik, kérhet európai egészségbiztosítási kártyát (CEASS), ez a kártya pedig egy más országban való időszakos tartózkodás esetén biztosítja az ingyenes sürgősségi ellátáshoz való jogot.

Tavaly a Hargita Megyei Egészségbiztosítási Pénztár 864 olyan kérést jegyzett, amellyel magánszemélyek kérték biztosításukat. Az idei év első hat hónapjában 315 ilyen kérést kaptak.

Jelenleg 4151 olyan személlyel van szerződése intézménynek, akinek nincs jövedelme, de befizeti az egészségbiztosítási hozzájárulást. 

Lehetséges a jövedelem nélküliek egészségbiztosítása