Akcióban: Kérd, hogy ellenőrizzen a fogyasztóvédelem!

Újdonsággal rukkol elő a fogyasztóvédelem: immár a vállalkozók is kérhetik, hogy ellenőrizzék gazdasági egységüket, és így egyfajta kiképzésen esnek át, hisz első ízben nem...
Becsült olvasási idő: 3 perc 59 másodperc

Már csak néhány napig jelentkezhetnek önkéntesnek a Hargita megyeiek a Salvator din pasiune – Szenvedélyből mentő elnevezésű, országos programba. Magyarán emberre van szüksége a SMURD-nak.

A kéréseket a Hargita Megyei Oltul Sürgősségi Esetek Felügyelőségéhez (Inspectoratul pentru Situații de Urgență Oltul din Harghita – ISU) lehet leadni, a képzési szakasz után a jelentkezők csatlakozhatnak a SMURD-mentők vagy -tűzoltóautók személyzetéhez.

Alina Ciobotariu, az ISU Hargita megyei szóvivője a téma kapcsán tudatta, hogy a hónap elejétől tizenöt olyan személy nyújtott be felvételi kérelmet, aki hajlandó megtanulni, mit tegyen a kritikus helyzetben lévők megsegítésére. Mindez azt példázza, hogy Hargita megyében az utóbbi időben megnőtt az érdeklődés az önkéntes tevékenység iránt.

A program 2016-os kezdetétől az idei, október 1-i indulásig hatvankilencen jelentkeztek, ebből ötvenhatan végezték el az elméleti és gyakorlati képzést és tettek le vizsgát.

A toborzási kampány minden 16 és 65 év közötti személynek szól, akik be szeretnének kapcsolódni missziókba, bevetésekbe, és tanulni szeretnének, majd akciókban részt venni a Hargita megyei rohammentők és tűzoltók mellett. Alina Ciobotariu pontosította, hogy az elmúlt években általában fiatalok, középiskolás diákok vagy végzősök jelentkeztek, de idősebbek, különböző foglalkozásúak is, akik értesültek erről a programról, vagy korábbi tapasztalataik ösztönözték a jelentkezésre. Ugyanis ez az egyik fő motiváció: az illető meg akarja tanulni az elsősegélynyújtási technikákat, hogy másokon, leghamarabb családtagjain segítsen.

A szóvivőtől megtudtuk, annak ellenére, hogy a SMURD-mentők vagy -tűzoltóautók személyzete mellett több kiképzésen és vizsgán is részt kell venniük a jelentkezőknek,

 sajnos néhányan az első tanfolyam után felhagynak a programmal.

„Valószínűleg kissé demoralizálja őket, hogy vannak bizonyos bevezető tanfolyamok, de ezek feltétlenül szükségesek. Senki sem mehet közvetlenül a gyakorlati részhez, ha nincs némi elméleti tudása. Következetesnek kell lenniük ezekben az önkénteseknek szóló órákban, el kell végezniük, ezért azt tanácsoljuk, ne hagyják abba az első tanfolyam, az első vizsga és az első kapott bizonyítvány után. A mi részünkről nyitottság van, de nekik is ugyanolyan motiváltnak kell lenniük, mint amikor feliratkoznak. Néhányan nagyon érdeklődnek, és máris szívesen elmennének az első bevetésre. Azt képzelik, amikor jönnek és jelentkeznek erre az önkéntes programra, hogy az első óra után már a mentősöknél lehetnek, vagy indulhatnak egy tűzoltó bevetésre, de felkészületlenül nem vállalhatnak kockázatot. Meg kell érteniük azt, hogy el kell sajátítani a tudást és készségeket, amelyek később segítik őket a küldetésekben” – mondta Alina Ciobotariu.

A szóvivő arra is emlékeztetett, hogy

a jelentkezőknek több feltételt kell teljesíteniük:

azaz 16 és 65 év közöttinek kell lenniük, illetve egészségileg alkalmasnak, nem ítélhették el szándékosan elkövetett bűncselekmény miatt, és korábban nem veszíthették el az önkéntesi minőséget a felügyelőség szolgálatában.

Jelentkezéskor kötelesek kitölteni egy kérést, és fel kell mutatniuk egy, a büntetlen előéletéről szóló igazolást, illetve egy pszichológiai szakvéleményt, mely szerint alkalmasak ezen típusú önkéntes tevékenységre. Utóbbi az Országos Katasztrófavédelmi Felügyelőség (IGSU – Inspectoratul General pentru Situații de Urgență) bármely pszichológiai rendelőjében beszerezhető. Ugyanakkor a jelentkezőknek a tanulmányaikról szóló okiratokat is fel kell mutatniuk, illetve egy orvosi igazolást, hogy alkalmasak fizikai terhelésre. Tizennyolc év alattiak is jelentkezhetnek, esetükben szülői beleegyezés szükséges.

Az érdeklődők az ISU Harghita csíkszeredai székhelyén, a Hunyadi János utca 14. szám alatt adhatják le kérelmüket, naponta 8 és 16 óra között. A dokumentumok benyújtásának határideje október 21., péntek.

Lehetsz önkéntes rohammentős vagy tűzoltó