Miklós Dalma
Miklós Dalma
Összefüggéseket keresek, naprakész maradok, kielégítem a kíváncsiságomat, mindeközben rajongok a művészetekért.

Akcióban: Kérd, hogy ellenőrizzen a fogyasztóvédelem!

Újdonsággal rukkol elő a fogyasztóvédelem: immár a vállalkozók is kérhetik, hogy ellenőrizzék gazdasági egységüket, és így egyfajta kiképzésen esnek át, hisz első ízben nem...
Becsült olvasási idő: 1 perc 22 másodperc

Lippai Marianna motivációs író, az ÉLETKEdv alapítója tart ma este előadást a székelyudvarhelyi Művelődési Házban. Az est témája a sokakat foglalkoztató kérdés: Mi is a boldogság?

Mosollyal az arcunkon mindent túl lehet élni, még azt is, amiről mások azt gondolják, lehetetlen – nyilatkozta egy korábbi előadásában Lippai Marianna motivációs író és előadó. Az Életkedv közösségi oldal alapítóját tízezrek követik, sokaknak nyújtott már segítséget, illetve mutatott utat a boldogság állapotának eléréséhez.

Személyes oldalán naponta jelentkezik írásokkal bátorítva, biztatva követőit, rámutatva az élet apró örömeire.

Ma 19 órától a Művelődési Házban lesz hallható a Boldogság az, amit te annak gondolsz című előadása, a székelyudvarhelyi Pro Femina Egyesület szervezésében. Az előadó legutóbb négy évvel ezelőtt járt Udvarhelyen, most ismét eleget tett a meghívásnak, hogy egy kis hitet, lendületet és lelkesedést adjon a közönségének. Ha személyes találkozás előtt inspiráló gondolatokra lenne szükség, az érdeklődők Lippai Marianna közösségi oldalain bőven találnak ilyet.

Jegyek az előadás előtt, a helyszínen is vásárolhatók. A helyek száma korlátozott, előzetes bejelentkezésért a 0742–326844-es telefonszámot kell tárcsázni.

Léleksimogató előadás