Világrajövetelük első percétől küzdenek az életben maradásért: gyakran légzéstámogatásra szorulnak, keringésük gyenge, idegrendszerük éretlen. November 17-én a koraszülött babákat, az inkubátor mellett aggódó szülőket és azokat az újszülött osztályokon dolgozó orvosokat, ápolókat ünnepeljük, akik oroszlánrészt vállalnak az élethalálharcban.
Székelyudvarhelyen a Lila.Pont Egyesület szívügyének tartja a koraszülött babák fejlesztésével, a koraszülő anyákkal való foglalkozást, de a társadalom érzékenyítése is központi küldetésük – fogalmaz Berkeczi Éva pszichológus, az egyesület egyik tagja. Felidézi, hogy a koraszülöttség kapcsán találkozott a két gyógypedagógussal, Rákosi Ibolyával és Stier Zsuzsával, akikkel már évekkel ezelőtt létrehozták ezt az érdekvédelmi csoportosulást. Civil szervezetként azonban csak idén jegyezték be a Lila.Pontot, amikor korai fejlesztésben érintett édesanyaként Szilveszter-Osvát Barbara csatlakozott hozzájuk, így négyen képviselik az egyesületet. Már a kezdetektől korai fejlesztésben gondolkodtak, az egész kicsi korosztályt, akár az újszülötteket is szerették volna elérni. Tevékenységeik között szerepelnek gyógypedagógiai foglalkozások, a legkisebbek számára például babamasszázst tartanak. Lényegesnek gondolják,
hogy az édesanyák figyeljenek gyermekükre, hogy mielőbb észrevegyék a fejlődési rendellenességeket,
így a későbbiekben megelőzhetik a nagyobb problémákat. Nemrég autizmusfejlesztéssel is elkezdtek foglalkozni, mivel ilyen jellegű nehézségekkel szintén megkeresik a szülők. A koraszülés rizikófaktort jelent sok egyéb egészségügyi probléma kialakulásában, mint például figyelemzavar, ADHD-tünetek, de az ők esetükben a beszéd- és mozgásfejlődés is később indul el.
„Elsősorban érintettségem okán érzem ezt fontosnak, mivel két gyerekem koraszülött, és abból a tapasztalatból, hogy mennyire egyedül, információ nélkül éreztük magunkat a születésük után. Értetlenül néztek a körülöttem állók, és az ilyenkor szokásos féligazságokkal
próbáltak vigasztalni, hogy majd kinövi, nincs semmi baj, túlélted, majd behozza a lemaradást. Szerintem nem csak ennyiről van szó.
Ez egy problémás, traumatikus szülés gyereknek, anyának egyaránt, és úgy gondolom, a környezetnek figyelnie kell arra, ha van egy koraszülött, és körültekintőbbnek kell lenni, nem pedig tabuként kezelni a témát” – mondja Éva.
Udvarhelyen is már több éve számon tartják a koraszülöttek világnapját, és ennek apropóján mindig különféle programokkal rukkoltak elő a Lila.Pont tagjai. Ezúttal viszont a Caritasszal közösen egész hetes programot szerveztek, melyet pályázati úton a polgármesteri hivatal is támogat. „Hétfőn szűrést szerveztünk a koraszülöttek számára: gyógypedagógus, gyógytornász és orvos vizsgálta meg a gyerekeket, és figyelte, észlel-e valamilyen fejlődési rendellenességet. Kedden koraszülő anyukákkal találkoztam, és csoportos foglalkozást tartottunk. Ma kórházlátogatáson veszünk részt, meglátogatjuk az újszülött osztályt, és viszünk nekik pici bodykat és pelenkákat. Egy újszülött méretű ruha hatalmas egy koraszülött babának, és a kórházban ez sokszor hiánycikk, de sajnos sokszor a család sem gondol erre, annyira hirtelen éri egy ilyen esemény” – magyarázza a pszichológus.
A koraszülöttek szimbolikus színe a lila, amely a reményt, bizakodást, odafigyelést jelképezi, ezért a mait „lila napként” szerették volna megkülönböztetni. Örömükre a világszintű mozgalomhoz – melynek részeként a nagyvárosokban lilába öltöztetik a híresebb épületeket – csatlakozott a városi könyvtár, valamint a városháza is, így este lila fényben tündököl majd mindkét épület.
„Úgy gondoltuk, szervezünk olyan programot is, ami nem csak a koraszülöttek családját érinti, hanem a városban mindenki bekapcsolódhat.
A cél, hogy vegyék észre: van ilyen jelenség, bárki találkozhat vele, és akkor legyen valami fogalma róla. Korábban más ötletek voltak, de idén kitaláltunk egy sütis programot, hogy minél több embert megmozgassunk.
Városunk cukrászdái csatlakoztak a kezdeményezésünkhöz, ahol a mai napon lila sütit lehet fogyasztani,
és aki feltölti a Facebookra a fotóját, nyereményben lehet része.
A nyereményeket helyi kisvállalkozások ajánlották fel, ami igen örvendetes, mert azt jelzi, hogy a magánszféra is érzékeny a társadalmat érintő problémákra, civil akciókra” – mondja Éva az egyesület tagjainak nevében.
November 17-én Székelyudvarhelyen figyelemfelkeltés gyanánt – Tóth Árpád Körúti hajnal című versének egy sorát parafrazálva – „A kirakatban lila dalra kel egy sütemény”.
Tudtad, hogy: - a várandósság 37. hete előtt világra jött babák számítanak koraszülöttnek? - Székelyudvarhelyen (de nagyjából világszinten is) minden tizedik gyermek koraszülött? - a székelyudvarhelyi kórházban a 32–37. hét között született babákat általában el tudják látni? - ha egy baba a 32. hét előtt születik, akkor Marosvásárhelyre szállítják koraszülött intenzív ellátásra? - a szervezet kielégítő működéséhez, legalább a 34. hetet el kellene érnie a magzatnak? - egy 35. hétre született, 2000 grammos baba többnyire ugyanolyan életkilátásokkal rendelkezik, mint egy időre született? - a különböző korai mozgásfejlesztő módszerek mind alkalmasak arra, hogy a koraszülött agyi fejlődését is elősegítsék?