A ló körmölésről a laikusnak elsőre nem az ugrik be, amit valójában jelent: így nevezik szaknyelven a lovak patájának rendbetételét. Egyfajta pedikűr, amit a szakemberek szerint legalább hathetente kellene végezni. Nyulas Imre farmján jártunk Szencsedben, ahol a Lófő Lovasudvar önkéntesei kalákában végezték el a kunfakók körmölését.

Ősz végére nem jellemző, meleg napsütésben érkeztünk a mesés, hatalmas fenyőfákkal körülölelt tanyavilágba, Szencsedbe, ahol Nyulas Imre gazdálkodó és fajállattenyésztő ló körmölő kalákát szervezett. Nyulas Imre harminc év után költözött haza Magyarországról, hogy felesége szüleinek egykori birtokán gazdálkodjon, fajállatokat neveljen. A bekerített, tízhektáros terület bejáratánál két jurta áll, kicsit odébb tájba illeszkedő rönkház. Érkezésünkre tucatnyi közép-ázsiai juhászkutya rohan hangos ugatással a bejárathoz – ember legyen a talpán, aki kísérő nélkül belép a birtokra. A telek hátsó fertályán már javában folyik a körmölés.

Bak Ferenc patkolókovács, miközben segítője megfogja a kikötött lovak lábát, éles fogóval levágja az elnőtt paták felső rétegét, majd reszelővel megigazítja. A lányok is besegítenek: a lovak sörényét vágják rövidre.

A birtok ékköve a mesterségesen kialakított halastó, amelyben pontyok, kárászok úszkálnak, a horgászás mellett csónakázásra, fürdésre is van itt lehetőség, télen pedig korcsolyázni is lehet. A föléje magasodó teraszon nyárson sül a bárány, amiből a házigazda a kalákázókat vendégeli meg. 

– Jelenleg tizenöt kunfakónk van, ebbe beletartoznak a felnőtt kancák és néhány csikó is. Ridegen tartható fajta, ezért a féreghajtással egybekötött körmölést nem szoktuk túlzásba vinni: egyszer ősszel és egyszer tavasszal. Nem patkoljuk a szabadon tartott lovakat, hiszen legelőn, füvön járnak, nem kopik annyira a körmük. Ilyenkor a Lófő lovascsapat segít ki, mert fizikailag se könnyű egyszerre ennyi lovat megkörmölni. Megragadunk minden alkalmat, hogy összeüljünk – számol be Imre, aki olyan őshonos állatokat vásárolt évekkel ezelőtt, amelyek kiveszőben vannak. Például a kovásznai vöröspofájú berke juhnak egy ritkább színváltozatát, a fekete berkét, vagy a kárpáti borzderes szarvasmarhát, amelyet immár néhány magyarországi lelkes embernek és egy egyesületnek köszönhetően az Európai Unióban is elismernek. 

– Tudni kell a lótartással kapcsolatban, hogy a világ pénze sem lenne elég egy kényes, túltenyésztett versenyló tartásához, ami különleges, speciális tartásmódot, különböző varázsszereket igényel. Ehhez képest a kunfakóval bánni sokkal egyszerűbb, igazi családi lónak való, lovagolhatják a gyerekek és a felnőttek is – mondja Imre, aki hosszú távon a tenyésztés mellett turizmusban is gondolkodik: csillagtúrákra adná bérbe a lovakat. Ő ugyan még nem szervezett lovastúrát, de kunfakói folyamatosan képzés alatt vannak, idén nyáron már többször fogadott éjszakára a jurtákban lovas vendégeket. 

A ló legfontosabb része a láb

Demény Elemér, a Lófő Lovasudvar vezetője szerint „láb nélkül nincsen ló”,  egyik legfontosabb, legtöbb törődést igénylő része a lónak ugyanis a lába.

– A körmölést igazából hathetente kellene elvégezni, attól függően, hogy mire, milyen terepen használjuk a lovat, ugyanis patájától függ például az egyensúlya is. Mi minden nap megtisztítjuk a lovaink patáját, kipucoljuk a sarat, leellenőrizzük, mert egy-egy túra közben kő is beszorulhat. Ha túlnő a köröm, beszakadhat, elfertőződhet. Például a táplálékváltás is megmutatkozik a körmön, ha bekerül a zöldről szénára, különböző formájú gyűrűk jelennek meg a patán. Egyfajta tükör, hogy a ló merre járt, hogyan él.

A köröm egyik leggyakoribb betegsége a patairha-gyulladás. Ha túl későn vesszük észre, akár az állat életbe is kerülhet – hívja fel a figyelmet a szakember, aki szívesen segít csapatával.

Kevés kovács van ma már a környéken, a lófősöknél Bak Ferenc kecseti patkolókovács végzi el a munkát, de megjelent néhány mobil kovács is, akik teljes felszereléssel házhoz járnak. 

Kutatási programban a kunfakó

A kunfakót Eördögh András magyarországi lótenyésztő álmodta meg, a honfoglalás kori lovat szerette volna visszatenyészteni, amely az 1500-1600-as években kiveszett Magyarországról. Erdélyben tovább fennmaradt székely ló gyanánt, akár az 1940-es évekig fellelhető volt. Az archeogenetikai kutatások azt igazolták, hogy a honfoglaló magyarok zömében viszonylag kistermetű, tarpán származású, keleti arab beütést mutató lovakon jöttek be a Kárpát-medencébe. 

– Nyilván voltak eltérések, hisz a vezérek, a vezető réteg nagyobb, elegánsabb lovakon lovagolt. A ló ajándéktárgy volt abban az időben, egymásnak ajándékoztak különböző fajta, jó küllemű lovakat. A hadsereg viszont ezeket a kistermetű lovakat használta. A tarpán az 1840-es években kiveszett, de a lengyel lakosság körében nagyon sok tarpán származású ló maradt fenn, amelyeket a mezőgazdaságban vagy akár lovagolni használtak. A lengyel állam konyik néven összegyűjtötte a tarpán lovakat és újra elkezdte tenyészteni. Küllemi jegyekben, szilajságban, használatban teljesen megfelel annak, ami az őse volt – sorolja Imre a tudnivalókat erről a fajtáról.

Eördögh András nevezte el kunfakónak, Magyarországon jelenleg kutatás alatt van. Egyelőre százötven-kétszáz kancával rendelkezik az állomány,

Erdélyben Szencsedben van egy helyen a legtöbb kunfakó.

– Megalapítottuk Kincses Kálmánnal és néhány, erre fogékony tenyésztővel az Erdélyi Kunfakó Egyesületet, és megpróbáljuk a Magyarországi Kunfakó Egyesület égisze alatt, az ők szabályaikat betartva, a tenyésztési programot követve tenyészteni. Elsősorban hátasló, kényelmes lovagolni, emellett jó idegrendszerű, átengedő, kezes, emberszerető, gyerekbarát. Kiváló családi lóvá vált, Magyarországon a hagyományőrző lovas harcászok, íjászok előszeretettel lovagolnak kunfakón. Könnyen tartható, nem igényes, télen-nyáron szabad ég alatt tartható, különleges abrakot nem igényel, állatorvos csak a kötelező oltások alkalmával látja – ismertette a helyzetet Nyulas Imre.