Nagyálmos Ildikó
Nagyálmos Ildikó
A hétköznapi élet, az eltűnőben lévő vidéki ember érdekel. Hátha sikerül átmentenünk és újraértelmeznünk a múlt egy kis darabkáját példaértékű életek felvillantásával.

Akcióban: Kérd, hogy ellenőrizzen a fogyasztóvédelem!

Újdonsággal rukkol elő a fogyasztóvédelem: immár a vállalkozók is kérhetik, hogy ellenőrizzék gazdasági egységüket, és így egyfajta kiképzésen esnek át, hisz első ízben nem...
Becsült olvasási idő: 9 perc 12 másodperc

Nem egyszerű manapság utazni. Az elmúlt két évben a járvány miatt sokaknak beszűkült a világ, s csak a vakmerőbbek és eltökéltebbek mernek messzebbre menni. Én szerencsére ezek közé tartozom, így juthattam el a világ egyik legszebb szigetére, az Indiai-óceán közepén fekvő Mauritiusra. Kipling szerint Isten először megalkotta Mauritiust, majd lemásolta, és azután hozta létre a Paradicsomot.

Elég rizikós ezekben a bizonytalan időkben előre tervezni, az elmúlt években több kirándulásunk is ködbe veszett, mert lezárták az adott ország határait. Hosszas tervezgetés után utazási irodán keresztül foglaltam le végül a mauritiusi utat, és bár nem volt hosszú idő a foglalás és az indulás között, a pakliban még mindig benne volt, hogy utolsó pillanatban lemondhatják. Változott is a gyermek fekvése: az eredeti terv szerint Bukarestből indult volna a gép egyenesen a szigetre, de aztán Párizs érintésével – háromórás kitérővel – sikerült eljutni. Annyira szeretek utazni, hogy az oltást is bevállaltam, sőt, az utazás közbeni egy hét alatt a négyszeri tesztelést, ami tudjuk, milyen kellemetlenségekkel jár.

Mauritiusra érvényes oltási igazolással, negatív PCR-teszttel, kötelező biztosítással lehet beutazni, illetve még egy digitális beutazási adatlapot is ki kell tölteni, amit tüzetesen ellenőriznek is, ezért aztán kétszer annyi időt töltünk a reptéren. Sok-sok türelemre van szükség egy ilyen hosszú út után. Érkezés napján a szállodában azonnal elvégeznek egy gyorstesztet, majd az ottlét ötödik napján szintén. Hatodik nap pedig újabb PCR-tesztet kell készíttetni, ha nem akarunk itthon karanténba vonulni a hatvanhat negatív tesztünk és oltásunk ellenére.

No, de a kellemetlen élményeket félretéve, a szigetről szeretnék néhány szót ejteni, hisz minden kényelmetlenséget feledtet a trópusi éghajlat és a türkiz tenger.

Mauritius a Baktérítő közelében fekszik, Reunion mellett, Madagaszkártól 900 kilométerre, Ausztrália partjaitól 7700 kilométerre, e két part között viszont már egyetlen sziget sincs az Indiai-óceánban.

Télből nyárba érkezni különleges érzés, kell néhány nap az akklimatizálódásra, de esetünkben a két óra időeltolódás nem viseli meg az embert.

A szigetre érkezésünk idején haladt át épp egy ciklon, így a Párizsból tartó tizenegy és fél órás úton végig rázott a gép. Permetező, trópusi esőben landoltunk,

ami kimondottan jólesett. Harminc fokban a felhős ég sem zavaró, hisz ugyanúgy lehet barnulni, sőt leégni is, ha nem vigyáz az ember.

Senki szigete

Érdekessége, hogy nem voltak őslakosai az évszázadok során kizsákmányolt szigetnek. Először arab hajósok kötöttek ki a 10. században, aztán 1500-ban a portugálok fedezték fel újra, és Hattyú-szigetnek nevezték el, de nem telepedtek le. 1512-ben brit tengerészek találtak újra a szigetre, majd 1598-ban a hollandok vették birtokba, és a dél-afrikai Oranje állam kormányzója – Maurits von Nassau – után a Mauritius nevet adták neki. Csak hajóikat javították itt. 1638-ban megérkeztek az első holland telepesek, és 1710-ben – miután kiirtották az ébenfát és Mauritius emblematikus madarát, a dodót – végleg elhagyták a szigetet. 1715-ben megérkeztek a franciák, akik az Îsle de France-ra keresztelték. 1719-ben XV. Lajos az Indiai Társaságnak adta, de amikor az 1764-ben csődbe ment, XV. Lajos visszavásárolta a földrészt. 1810-ben a franciák Vieux Grand Port-nál megnyerték a tengeri csatát, de az angolok partra tudtak szállni Cap Malheureux-nél, és elfoglalták a szigetet. A franciák elfogadták az angolok feltételeit, így megtarthatták földjeiket és kultúrájukat. 1947-ben landolt a szigeten az első utasszállító gép, amely három nap alatt ért oda Franciaországból. 1967-ben lett független Nagy-Britanniától, de egészen 1992-ig nemzetközösségi monarchia államformája volt, perszonálunióban az anyaországgal, 1967 és 1992 között II. Erzsébet mint Mauritius királynője uralkodott. 1992-ben Mauritius államformája köztársaság lett, a királynőt pedig a köztársasági elnök váltotta az államfői tisztségben.

Végtelen cukornádmezők szigete

Az 1,266 millió lakosú szigetállam Afrika része ugyan, de nem lehet összehasonlítani például a Tanzániához tartozó, szintén turisztikailag felkapott indiai-óceáni szigettel, Zanzibárral, ahol mélyszegénység uralkodik.

Nem túl módos, ám kultúrájukból adódóan csicsás, túldíszített épületekben laknak a helyiek, szegénységről szó sincs, ezt megtapasztalhattunk, amikor sofőrünk meginvitált otthonába egy kávéra, és családja – lánya, fia és felesége – szívélyesen fogadott.

A szigeten mindenkinek jut bőven élelem, ivóvíz és az energiaszolgáltatás is megfizethető. A szabályokat szigorúan betartják, például a maszkviselést is olyannyira komolyan veszik, hogy a tenger és a dzsungel közepén is kivétel nélkül viselik

kisgyerekek és felnőttek egyaránt.

Van itt bőven látnivaló, és aki a szigetre látogat, érdemes egy-két kirándulásra befizetnie, ám az utazási irodák által kínált csomagok ára a kevés turista miatt háromszorosára emelkedett. Így egy félnapos kirándulásra akár 150 dollárt is elkérhetnek, amiben egy szerény ebéd is benne foglaltatik. Érdemes inkább sofőrt fogadni, aki jó helyismerettel rendelkezik, és féláron mindenhová elfuvaroz, mesél a helyi sajátosságokról, egy kis szerencsével pedig olyan helyekre is eljuthat a turista, ahová az irodák által esélye sincs.

Karizmatikus vendéglátónk (jobbszélen, sárga ingben)

A sziget nem túl nagy, ötven kilométer hosszú és hatvan széles. Fővárosában, a szemmel láthatóan fejlődő és építés alatt álló Port Louisban érdemes eltölteni egy napot, ahol a hal- és zöldségpiac nyújthat kuriózumot, vagy a citadella magaslatáról tekinthetünk le a zsúfolt utcákra, a kikötőre.

És ha már itt vagyunk, ne hagyjuk ki a 11 kilométerre lévő, 24 hektáron fekvő Pamplemousses Botanikus Kertet, ahol rengeteg helyi és külföldi növény, többek között mahagóni- és ébenfa, lótusz, óriásliliomok és több mint hatvan pálmafaj található. A világ minden tájáról származó növényeket már az 1700-as évektől gyűjtik.

Egy másik varázslatos hely a Black River Nemzeti Park, amely szinte háborítatlan állapotban őrzi a természet értékeit, többek közt az ébenfát szeretnék visszahonosítani. Annak ellenére, hogy

Mauritiuson a legmagasabb hegycsúcs sem éri el az 1000 méteres magasságot, itt mégis szembetűnően nagy szintkülönbségek vannak: sziklafalak, meredek hegyoldalak, vízesések és a szigeten máshol kevésbé látható erdők jellemzik.

Itt található a 90 méteres Chamarel-vízesés, amely a bazaltréteg peremén, egy sziklaerkély széléről hullik a mélybe.

A közelben található a híres Hétszínű föld is, amelyet a vulkáni működés során felszínre kerülő fémoxidok színeztek meg: a rózsaszín, vörös, barna és sárga színekben pompázó felület nagyon ellenálló, a Mauritiuson jellemző trópusi ciklonok sem nagyon tudnak benne kárt tenni. Esős időben mutatja legszebb színeit. S ha már ezen a környéken barangolunk, térjünk be a Chamarel rumgyárba is, ahol a szigetet belepő cukornádból készült, tízféle rumot kóstolhatunk különféle ízesítésekben.

Egy másik, egésznapos úti cél lehet a mesebeli Szarvasok szigete, ahol a fehér homokos, szélvédett lagúnákban sznorkelezni, az átlátszó, harminc fokos tengerben fürödni lehet. Az odaút és visszaút is igen hangulatos, valószínűleg felejthetetlen élmény marad a motorcsónakos száguldozás.

Több népcsoport él itt, mindenki tiszteletben tartja a másik kultúráját. A lakosság közel hetven százaléka indiai származású hindu, a többi kreol, kínai és francia.

A fesztiválok és vallási események fontos szerepet játszanak a szigetország életében: India, Kína és Franciaország ünnepei kombinálódnak. Szintén vezetőnknek, Ragesnek köszönhetően jutottunk el a tíznapos Cavadee Fesztivál első napjára, a tamilok szent ünnepségére, ahol egy démonról emlékeznek meg, aki fogságba ejtette a tamil törzs egy tagját. Néhány merészebb látogató is, de főként a mélyen hívők átszúratják az arcukat és a nyelvüket, mert meggyőződésük, hogy így kiűzhetik testükből a gonosz szellemeket. A templomban tartott ünnepség nagyon színes és illatos, sok-sok füstölővel, szívesen fogadják az idegeneket is, nem zavarja őket a fényképezőgép.

Ami még érdekesség lehet, hogy az egyetlen mauritiusi autópályát magyarok építették, akik állítólag a mai napig a szigeten élnek. Amúgy nagyon keskeny utakon zajlik a közlekedés, a településeken legtöbb helyen nincs járda, így az európai ember számára meredeknek és túl veszélyesnek tűnik ez a fajta, ráadásul baloldali közlekedés.

A sziget nem olcsó, a dollárt és eurót nagyon rosszul váltják, érdemesebb bankkártyát vinni. Aki odautazik és szeretné, hogy zavartalan élményben legyen része, ne válasszon olcsó szállást. Egy hét nagyon kevés, de ha jól beosztjuk az időnket, sok minden belefér. Olyan élményeket és annyi D-vitamint gyűjthetünk, ami kitart tavaszig.