Jelen fejlődési ritmusban még nagyjából 286 évre lesz szükség ahhoz, hogy elmondhassuk, a férfiak és nők már minden téren egyenlőek – ez áll az ENSZ legutóbbi témába vágó jelentésében, mely kiemeli, még nagyon sok olyan törvény, rendelkezés és szabályozás létezik, mely a nőket negatívan diszkriminálja. 

Ugyanakkor – olvasható továbbá a jelentésben –, 140 év kell, hogy munkahelyi esélyegyenlőségről beszélhessünk, hogy hatalmi, vezetői pozíciókban a nőknek ugyanannyi esélye legyen, mint a férfiaknak és ugyanakkor bért is kapjanak. Úgy saccolták, nagyjából 40 évre van még szükség ahhoz, hogy az országok parlamentjeiben azonos arányban legyen jelen mindkét nem. 

Az ENSZ korábban 2030-at jelölte meg az egyenlőség elérésének dátumaként, ám ez a jelen állás szerint lehetetlen küldetésnek bizonyul.

Azt is megjegyzik, hogy a járványok és következményeik, különböző országokban az erőszakos konfliktusok, a klímaváltozás, illetve a rossz hozzáállás a különböző nemek közötti egyenlőséghez mind negatívan befolyásolják ezt a folyamatot. 

Jelenleg nagyjából 380 millió nő és lány él extrém szegénységben, kevesebb, mint napi 1,90 dollárból, ami most 9,22 lej. Igaz, tegyük hozzá rögtön, hisz idecseng, hogy szinte ugyanennyi, 360 millió férfi és fiú is hasonló körülmények között él.
A jelentésből az is kiolvasható, hogy 1,2 milliárd nemzőképes nő él olyan országban, ahol abortusztilalom van, vagy ezzel kapcsolatos szigorítások léteznek.
Amúgy 1957 óta szerepel az európai alapszerződésekben az az elv, hogy a férfiaknak és a nőknek egyenlő munkáért egyenlő díjazást kell kapniuk. Azóta az Európai Unió számos olyan jogszabályt fogadott el, amelyek a nők esélyegyenlőségét támogatja, illetve számtalan olyan rendelkezést törölt el, helyezett hatályon kívül, mely azokat korlátozza. 

Amúgy a 70-es évektől kapott egyre nagyobb szerepet az egyenlő bánásmód biztosítása az uniós jogalkotásában. Ekkor sikerült túllépni azon az elavult koncepción, amely az unió politikáját a bérkülönbségekre szűkítette le. Ennek megfelelően lépésről lépésre dolgozták ki az egyenlő bánásmód tágabb koncepcióját, illetve az azt tükröző irányelveket. Így mára összesen nyolc irányelv alkotja az egyenlő bánásmódra vonatkozó, kötelező érvényű közösségi jogot.

Ha csak az egyenlő munkáért egyenlő bér elv szerint vizsgálódunk, az állapítható meg, hogy a bérkülönbség az EU tagállamaiban ágazatonként és országonként erősen változó. A bérkülönbség a tagállamokban átlagosan 20% körül mozog, de egyes tagországokban eléri a 30%-ot is. A köztisztviselői és közalkalmazotti körre vonatkozóan közismerten olyan illetmény-, illetve előmeneteli rendszer működik, amely elvileg kizárja a férfiak és nők eltérő bérezését. A szabad béralkuval rendelkező piaci szférában a munkabért a felek szabadon állapítják meg, ám rájuk is vonatkoznak a fenti tilalmak. Mindezek ellenére a közszférában is hasonló mértékű – 15% körüli – bérkülönbség érvényesül, mint a piaci szférában.

Az is megállapítható, hogy Romániában és Magyarországon a rendszerváltás óta eltelt időszakban a nők hátránya számos területen nőtt és számos területen csökkent a férfiakkal szemben. A nőket érő hátrányokról több kötetnyi szakirodalom jelent meg az utóbbi években. Ezek általános megállapítása, hogy a nők hátrányos helyzetének legfőbb

oka elsősorban a mélyen rögződött előítéletekben, a nők és az esélyegyenlőség előítéletes társadalmi megítélésében keresendő.

A témában jártasak azt közlik, mindenekelőtt a közvéleményt kell „érzékenyíteni” az előítéletek visszaszorítása, az esélyegyenlőség társadalmi megítélésének javítása érdekében. Az esélyegyenlőség ügye nagyrészt az EU-csatlakozási folyamatnak köszönhetően került egyre inkább előtérbe az utóbbi néhány évben.  

Mit mond az index?

A nemek közötti egyenlőségi index 1 és 100 közötti pontszámmal méri a nők és férfiak közötti különbséget, ahol az 1-es a legrosszabb, míg a 100-as érték azt jelenti, hogy nincsenek a nemek között különbségek. A 2010-ben létrehozott European Institute for Gender Equality (EIGE – a Nemek Közötti Egyenlőség Európai Intézete) által kifejlesztett index 2013 óta kétévente jelenik meg. 

Az EU-tagországok nemek közötti egyenlőség terén elért előrehaladást méri a munka, az anyagi helyzet, a tudáshoz, oktatáshoz való hozzáférés, a gondozásra és szabadidőre fordítható idő, a hatalomban való részvétel és az egészségügy területén, amiken belül aztán további alterületeken összesen 31 indikátor segítségével elemzik az egyenlőtlenség mértéket. 

Az EU-országok átlaga idén 68 pont, ami azt jelenti elméletben, hogy 32 pontra vagyunk a nők és férfiak közötti teljes egyenlőségtől. Ez az érték nem jelent javulást a tavalyi évhez képest, ráadásul a koronavírus-járvány miatt a gazdasági visszaesés a nőknél hosszabban érezteti hatását (igaz, a férfiaknak meg a várható élettartama csökkent). Ha azt nézzük, hogy a 2022-es arány mindössze 4,9 ponttal magasabb, mint a 2010-es, akkor a jelenlegi ütemben az unió átlagát tekintve közel három nemzedékre lenne szükség ahhoz, hogy elérjük a nemek közötti egyenlőséget, vagy egyáltalán beszélhessük róla.

A prognózist tovább rontja a világjárvány,

ami akár vissza is fordíthatja a 2010 óta elért, törékeny eredményeket. 

Svédország és Dánia vezeti a nemek közötti egyenlőségi indexet, őket követi Hollandia, amely Finnországot és Franciaországot megelőzve a harmadik helyre ugrott. A legutóbbi jelentés óta Luxemburg, Litvánia és Hollandia javított a legtöbbet, és Szlovénia volt az egyetlen ország, ahol romlott az index értéke. A nemek közötti egyenlőségi pontszám 2021-ben a svédek 83,9 pontjától a görögök 52,6 pontjáig terjed, de Magyarország 53,4 pontja is csak az utolsó előtti helyre volt elegendő, utóbbit hajszálnyival előzi meg Románia 54,5 pontja. 

Uniós átlag alatti országok (0–60 pont):

Uniós átlag körüli országok (61–70 pont):

Uniós átlag feletti országok (71–100 pont):

És hogy miért is haladunk ilyen lassan, miért kell még 300 év? Mert a változás először mindig a jogalkotás szintjén történik meg, és idő kell, amíg az új gondolat megszokott, elfogadott lesz. Idő kell azonban arra is, hogy minden törvény, rendelkezés, jogszabály ezen szellemiségnek megfelelően beszéljen. Minden ország parlamentje – már ahol egyáltalán ezek a témák terítékre kerülnek –, hónapokig tárgyal egy-egy feldobott ügyet. Tavaly például

a spanyol parlament hosszasan vitázott a „Csak az igen jelent igent” törvényről,

amely a szexuális bűncselekmények megítélésénél több jogot ismert el az áldozatok számára. Azaz kimondja, hogy nem az ellenállás hiánya, hanem csakis a minden kényszertől mentes egyetértés jelent beleegyezést. Sokak számára számos téma egyértelműnek tűnik, de ha nincs az a jogalkotás szintjén rendezve, akkor nem létezik rá törvényes keret. És márpedig hosszan sorolhatnánk azokat a kulcsszavakat, melyek orvoslására pontos, részletes és 21. századi törvények kellenének, hogy végre a nők is teljes jogbiztonságban élhessenek. 

Kiemelt képünk illusztráció: pexels.com