Kovács Eszter
Kovács Eszter
Amikor dolgozom, akkor írok, máskor – szabadidőmben – olvasok, főzök, koncertre, színházba járok, és a lehető legtöbb időt igyekszem kis családommal tölteni.

Akcióban: Kérd, hogy ellenőrizzen a fogyasztóvédelem!

Újdonsággal rukkol elő a fogyasztóvédelem: immár a vállalkozók is kérhetik, hogy ellenőrizzék gazdasági egységüket, és így egyfajta kiképzésen esnek át, hisz első ízben nem...
Becsült olvasási idő: 2 perc 24 másodperc

A parkolóhelyek gyorsabb felszabadítása – e célból törlik el a fizetett parkolófelületek használatára kiváltható bérleteket Székelyudvarhelyen. Ám nem eszik olyan forrón a kását: a módosítás még csak folyamatban van, a gépjárművezetőknek lesz idejük megbarátkozni a gondolattal. 

Már tavaly felmerült Székelyudvarhelyen, hogy felfüggesztik a bérletes parkolás lehetőségét: az elgondolás célja az lenne, hogy a központi zónában ne lessen napokra lefoglalni egyetlen helyet, hiszen a városközpontban meglehetősen korlátozott a parkolás. A terv szerint bérletet nem lehet majd váltani, csupán a megszokott parkolási jegyekkel lehetne a fizetős helyeket használni. 

A parkolási szabályzat szöveges része el is készült, tudtuk meg Zörgő Noémitől, a polgármesteri hivatal sajtóreferensétől, de az elfogadás még nem történt meg. „A szabályzatot a közlekedési bizottság elé fogjuk terjeszteni, jelenleg véleményezésen van – a műszaki tervezés van folyamatban. Miután ezt a közlekedési bizottság véleményezi, következik a rendőrségi jóváhagyás, ha ez is megvan, akkor tudjuk az önkormányzati testület elé terjeszteni” – sorolta a hivatal illetékese. 

A városban lévő fizetős parkolóhelyek száma egyébként nem változott idén: az A-övezetben 232, a B-övezetben pedig 184 hely van. A bérletváltás mellett a helyszíni automatáknál, illetve SMS-ben is lehet parkolójegyet vásárolni. Idén őszig egyébként

jelentős összeg folyt be a parkolásból: szeptember 30-ig összesen 600 ezer lejjel gyarapodott a városi büdzsé parkolási illetékekből.

Fontos tudni, hogy az utcai parkolóautomaták nem adnak visszajárót, ezért lehet kézenfekvőbb SMS-ben vagy az applikáció által jegyet váltani, azonban még mindig ez a megoldás a legkevésbé népszerű: az eddig befolyt összegből ez csupán 100 ezer lej. 

A városközponti parkolás ésszerűsítésére egyébként már több ízben tett kísérletet a városvezetés: a bérletek eltörlése előtt ún. okos parkolórendszert helyeztek el a Városháza téren, amely révén digitális kijelzőn lehetett követni, hogy hány szabad parkolóhely van a polgármesteri hivatal épülete előtti részen. A rendszer jelenleg nem működik, a kijavítása után azonban kibővítenék más övezetekre is, tudtuk meg.

Fotó: Fülöp Attila

Még van parkolási bérlet – egyelőre