Ohó, nyakunkon a Mikulásjárás, az advent el is kezdődött, maholnap karácsony, és hamarosan vége ennek az évnek. Kábé pont így, pont ebben a tempóban le is fog pörögni, mint ahogy felsoroltam. Aztán egyszer csak magamhoz térek: helló, kétezerhuszon… Mennyi? Mikor teltek el az ünnepek? Mi volt benne értékes, amit az emlékeimben továbbviszek belőle? Miért van az a sanda gyanúm, hogy a lényeg mellett elpörgök?

A hideg is ráz most boltba menni, mert ezerrel villog szembe, bárhova nézek, hogy „béna vagy, mert még nem érzed a karácsony fuvallatát”. Így jártam, nem érzem, különben is: lekéstem volna róla?

Talán az zavar, hogy az utóbbi időben mintha minden azt sugallná, hogy fontosabb a külső hangolódás az ünnepre, mint a belső. Ajándékozunk egy rakat drága kacatot, adakozunk nagyvonalúan, amivel letudjuk az egész évi surmóságunkat, fényesre vixoljuk a házat, agyondekoráljuk, hadd lássa a szomszéd, hogy nekünk erre is telik, de a lényeg valahol elmarad, és megtörténhet, hogy arra ébredünk szilveszter másodnapján, hogy olyan üresek vagyunk, mint a pénztárcánk.

Pont a lényeg hibádzik: a belső nagytakarítás, átváltozás, amit az adventi időszak kellene, hogy jelentsen, pont az marad el.

Hablatyolunk a szeretetről, naponta ezer közhely is elhagyja a szánkat,

csak éppen annak a megélése, amiről hablatyolunk, az párolog el, mert kell főzni, mosni, földhöz verni magunkat azért, hogy kívülről minden olyan patent legyen, mint ahogy a Reszkessetek betörőkben láttuk. 

Majd a két ünnep között kigyógyulunk a karácsonyból, de azért még halványan pislákol valami szeretetféle. Ezért szilveszterkor idén is újra megfogadjuk, hogy a következő évet másképp fogjuk csinálni: jobban fogunk figyelni szeretteinkre, türelmesebbek leszünk, leszokunk a cigiről, beiratkozunk jógatanfolyamra, önmegvalósítunk.

A gubanc ott van, hogy elmarad az igazi belső nagytakarítás adventben, és nem szorítunk helyet a szilveszteri fogadalomnak, csak úgy teszünk. Aztán

elkezdődik a következő év, rövid időn belül oda a téli vakációs zen,

és nincs az a jógatanfolyam, ami gyógyítani tudná azt az idegbajt, ami akkor környékez meg, amikor meglátod, hogy a kedves megint nem vitte le a szemetet, s duvad ki… 

Szóval, ez a bajom a boltokkal ünnepi időszakban. Hogy képmutatás jórészt, és arra inspirál, hogy minél több pénzt költsünk el ajándékra, kajára, dekorációra, külső dolgokra, mert azok majd a szeretet ünnepére hangolnak. Hol marad például az a reklámfelirat a boltokból, ami a belső készülésről szól?! Hogy az az igazi, ha őszintén tudunk egymásnak örülni, vagy csak örülni a létezésnek, és ne az ajándékozás meg egyéb külsőségek dobogtassák meg a szívünket?!

Kiemelt képünk illusztráció /fotó: Fülöp Attila