Barabás Blanka
Barabás Blanka
Mindennapi betevőnket add meg nékünk ma.

Akcióban: Kérd, hogy ellenőrizzen a fogyasztóvédelem!

Újdonsággal rukkol elő a fogyasztóvédelem: immár a vállalkozók is kérhetik, hogy ellenőrizzék gazdasági egységüket, és így egyfajta kiképzésen esnek át, hisz első ízben nem...
Becsült olvasási idő: 2 perc 49 másodperc

Idősek napjára szerveznek ünnepséget Dobóban, aztán Bögözben fotókiállítást, majd a hétvégén ugyanitt a helyi termékek vására mellett játék- és ruhabörzét is tartanak. 

A Caritas és a Béta-Dobó-Vágásban tevékenykedő idősek klubja szépkorúakat hív a dobói kultúrotthonban szervezett ünnepségére. A keddi, október 4-i esemény 15 órától kezdődik, egy rövid műsorral a helyi iskola diákjai is kedveskednek az időseknek, akik autóbusszal is eljuthatnak a találkozóra: Bétából (a templomtól) 14.15-től, Vágásból (a kultúrotthontól) 14.25-től indul a különjárat. 

Fotókiállítás és hangszerbemutató Bögözben

Legutóbb tíz éve jártak a fotósok a községben, most újra felkeresték a településeket, hogy dokumentálják és megmutassák a helyi értékeket – tájékoztattak a szervezők. Az Orbán Balázs nyomdokán elnevezésű gyűjteményes fényképkiállítás anyagát – a Bögöz községi 2021–2022-es dokumentációs fotótábor alkotásaiból – a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont segítségével és társszervezésében mutatják be. A tárlatot október 6-án 17 órától nyitja meg P. Buzogány Árpád művelődésszervező, a Forrásközpont munkatársa.

A délután másik részében a Vámszer Géza Művészeti Népiskola oktatói jönek el a bögözi kultúrházba, ahol fúvóshangszer-bemutatót tartanak. Nemsokára indul a képzés a községben, tehát elsősorban a helyi szülők és diákok érdeklődésére tartanak számot, hiszen a különféle hangszereket ki is próbálhatják az érdeklődők. Az eseményen ugyanakkor választ kaphatnak az beiratkozással kapcsolatos kérdéseikre, illetve megismerkedhetnek az oktatókkal. Ettől az évtől az önkormányzat támogatná a képzést, hogy pár év múlva a közösség és a község is örvendhessen saját zenekarának.

Helyi termékek vására, játék- és ruhabörze

Ismét helyi termékek vásárát tartanak Bögözben, szombaton, október 8-án bő kínálattal várják a termelők az érdeklődőket a kultúrház udvarán. A kultúrházban pedig a Szuperanyuk szervezésében játék- és ruhabörzét szerveznek, várják az édesanyákat az eseményre. Kísérőprogramok is lesznek: Barangolás a teák világában – Teakóstolóval egybekötött előadás Geréb Enikővel, illetve Natúr gyógynövényes készítmények (szappanok, krémek) – bemutatóval egybekötött előadás Bákai Magdolnával. Az előadások ingyenesek, de az utóbbira szükséges előre jelentkezni a 0740–105421-es számon.

Kiemelt képünk illusztráció: pexels.com

Megmozdul a térség