Minden eddiginél nyüzsgőbb adventi vásárral várnak a waldorfosok

Tavaly csak az online térben, idén azonban a valóságban is megnyitja kapuit a székelyudvarhelyi Kerekerdő Waldorf Iskola és Óvoda adventi bazárja november 26-án, Székelylengyelfalván....
Becsült olvasási idő: 6 perc 34 másodperc

Van egy kicsi ház a polgármesteri hivatal udvarán, amelynek első részében van egy kicsi szoba. A kicsi szobában a legnagyobb az egy négyzetméterre jutó könyvek száma az egész községben. A Bögöz községi könyvtáros, Pál Apollónia egy polc mögött matat a számítógépén, alkotópályázatot készít elő.

Ha elmegyek egy intézménybe, gyakran találkozom morcos hivatalnokokkal, elvárom a mosolyt mindig, mintha az életünk állandó kísérője lenne. Pedig emberek vannak a pult másik oldalán: ők is elköszönnek valakitől reggel, vannak gondjaik, jó és rossz pillanataik.

Apolka arcán nem igazán van otthon a szomorúság, általában jó a kedve. Akkor változik egyet a hangulata, amikor a gyermekkoráról kezdem el faggatni.

Jobb egyedül, mint rossz társaságban

– Semmi jót nem jelent számomra, csak a szorongásra és félelemre emlékszem vissza, az alkohol miatt elég siralmas volt otthon számunkra. Tizenkét éves lehettem, amikor a szüleim elváltak, ezután vált kicsit jobbá a gyermekkorom. Azt tanultam ebből, hogy jobb egyedül, mint rossz társaságban – kezdi a könyvtáros, akinek sokáig természetesnek tűnt az az élethelyzet, amiben gyermekként voltak.

Ennek feldolgozása nem egyszerű folyamat, sokat göngyölgette maga előtt, míg helyére tudta tenni magában az átélteket. A válás után Oroszhegyre költöztek, több idő kínálkozott a mezei munkák idején merengeni az élet dolgairól.

– Egyik alkalommal az ifjúsági csoportban egy általam nagyon tisztelt személy azt a kijelentést tette, hogy Isten a mennyországból a családot hagyta meg a Földön. Felnéztem erre az emberre, de ezt a mondatát nem tudtam hová tenni. Elszörnyedtem, hogy milyen a mennyország… Tépelődtem azon, hogy az illető mondott butaságot, vagy nálunk rontottak el valamit, otthon – osztotta meg Apolka.

Még énekelni sem tudsz

Gyermekként minden álma az volt, hogy pedagógus lesz, gyermekekkel foglalkozik majd. Édesanyja rögtön le is beszélte róla, hogy nem képes erre,

nem tudja megcsinálni, hisz még énekelni sem tud. Ezek a mondatok villannak vissza neki akkor, amikor gyermekeinek altatódalt énekel.

Feladtad a reményt, hogy pedagógus legyél? – kérdeztem tőle. Megjelenik a mosoly az arcán, szemei csillognak, aztán a gyermekekről kezd el mesélni. Úgy tűnik, nagyobb önbizalma lesz, amikor ez a téma kerül szóba. Isten csodáiként, a legszebb alkotásként említi a kicsiket, akik mindig őszinték, tiszták. Gyermekekkel szeretne foglalkozni, ha nem is mint pedagógus.

– A gimiben akartam folytatni, de nem nyertem felvételt, elkezdtem dolgozni elárusítőnőként, majd egy kocsmában, hogy estiben tanulni tudjak. Volt egy nagy veszekedés otthon, amikor otthagytam a munkahelyemet, de kezdtem ráérezni arra, hogy az életemért én vagyok a felelős, arra kell figyelnem, amit szeretek. Kocsmában dolgozva tanultam meg, hogy nincsenek jó és rossz emberek, hanem mindenkinek vannak jó és rossz tulajdonságai, amelyeket vagy el tudunk fogadni vagy nem. Kocsmai verekedéskor figyeltem meg, hogy egy nő mennyire féltette a részegesnek mondott férjét, én otthon ilyen ragaszkodást nem láttam korábban – fejti ki a beszélgetőtársam, akinek tanulmányait nem nézték jó szemmel otthon, hiszen jó fizikumát a mezőn szerették volna kihasználni.

Vagány emberke, akit szeretni lehet

Aztán leérettségizett, az egyik valutaváltóban kezdett dolgozni, ahol megtalálta a végzete. Történt mindez akkor, amikor a nullásokat levágták a bankjegyek végéről, a pénztárgép átalakítására egy szakembert küldtek.

– Jött egy vagány ember, akivel sokat beszélgettünk, egyre szimpatikusabb lett. Ahogy telt az idő, egyre jobban tudtam szeretni őt. 2007-ben házasodtunk össze,

én hármat, ő minél több gyermeket szeretett volna,

ennek aztán az eredménye négy lett. Leköltöztünk Bögözbe, 2008-óta élünk a faluban. Ha mese lenne, akkor most a boldogan éltek, míg meg nem haltak mondat szerepelne itt, de azért a valóság az, hogy minden napnak megvan a maga küzdelme – vetíti előre Apolka.

A nagyobbik fia autista, több foglalkozást és időt igényel Apolkáéktól ez a helyzet. Nem meglepetés, hogy a szüleitől nem kapott sok támogatást, úgy gondolták, kár a gyermekkel foglalkozni, anyósáéktól ezzel szemben igen. A pedagógusok sem látnak ebbe bele, úgy gondolják, egyáltalán semmi probléma nincs a gyermekkel, de csak a szülők tudják, „mit meccseznek otthon, hogy menjenek előre a dolgok”.

Láttam, ahogyan visszatér az élet a gyermekembe

– Negyedik gyermekünknél is történt egy olyan eset, ami után sokkal jobban értékelem az életet. Egyik reggel magára hagytam az ágyban, kimentünk a férjemmel a konyhába kávézni.

Aztán furcsa hangokat hallottam, a férjem berohant, kiáltott egyet.

A gyermek el volt feketedve, nem lélegzett. Elsősegélyben részesítettem, láttam, ahogy színe lesz a gyermekemnek, visszatér belé az élet, majd később kiderült, hogy a kicsi epilepsziás, amit sajnos nem ismertünk fel időben – osztja meg egyik legmeghatározóbb élményét a beszélgetőtársam.

Hét és fél évet volt otthon, gyermeknevelési szabadsága alatt elvégezte a főiskolát. 2016 nyarán látta a hirdetést a megüresedett posztról a községi könyvtárnál, azóta községi könyvtáros. Kislányként sokat bújkált otthon, hogy egy-egy könyvet el tudjon olvasni, öt éve kapott egy lehetőséget, amit szívesen elfogadott.

Ha nagy leszek, könyvtáros leszek

– Sokat nem hiányzom otthonról, fél normában dolgozom. Nagyon szeretem, amit csinálok, szeretem a társaságot, de a csenddel is jól elvagyok, utóbbi inkább jellemző a könyvtárra. Megváltozott a könyvtár szerepe, most már nem csak könyvek ki- és bevételezése, a könyvek porolása a könyvtáros feladata. Szívesen kimegyek a négy fal mögül, programokon keresztül megszólítani az embereket, főleg a gyermekeket. Legnagyobb álmom egy nagyobb könyvtár lenne, ahol többen is elférünk – részletezi Apolka.

Író-olvasó találkozókat, versenyeket szervezett, bővítette az állományt, kortárs és ifjúsági irodalommal újított, pályázott is ebből a célból. 2019-ben a községi könyvtár nagy sikerrel vett részt a Progress Alapítvány által indított nemzetközi projektben, amelynek célja a gyermekek játékos tanítása.

– Pozitív visszajelzéseket kaptam, személyes siker volt számomra ez a kezdeményezés. De nem nagyobb öröm, mint amikor az óvodások örömkiáltással fogadtak, vagy amikor egyikük azt mondta nekem Bögözben, hogy ha megnő, akkor ő is könyvtáros szeretne lenni – mesélte a községi könyvtáros.

Megjelent A falu hangja nevű, Bögöz községi lapban, 2021. júliusában.

Megtanultam értékelni az életet