Kovács Eszter
Kovács Eszter
Amikor dolgozom, akkor írok, máskor – szabadidőmben – olvasok, főzök, koncertre, színházba járok, és a lehető legtöbb időt igyekszem kis családommal tölteni.

Akcióban: Kérd, hogy ellenőrizzen a fogyasztóvédelem!

Újdonsággal rukkol elő a fogyasztóvédelem: immár a vállalkozók is kérhetik, hogy ellenőrizzék gazdasági egységüket, és így egyfajta kiképzésen esnek át, hisz első ízben nem...
Becsült olvasási idő: 2 perc 7 másodperc

Kezdődik az UFF-napok második kiadása. A székelyudvarhelyi ifjúsági szervezet október 1. és 3. között koncertekre, karaokéra, kézműves vásárra és mozizásra várja a mindenkori UFF-tagokat és szimpatizánsokat. 

Ma délután ötkor veszi kezdetét a második UFF-napok: a Kossuth-udvarbeli Siculus Ifjúsági Házban, rövid megnyitót követően, rögtön kerekasztal-beszélgetés következik, amelyen olyan fiatalok osztják meg tapasztalataikat, akik hosszabb-rövidebb ideig külföldön önkénteskedtek. A téma azért lehet különösen érdekes a helyi fiatalság számára, mert az UFF az Erasmus+ program révén évek óta lehetőséget biztosít a külföldi tapasztalatcserére. 

Pénteken és szombaton este is lesz koncert; a zenei felhozatalt tekintve kiemelt szempont volt, hogy erdélyi, székelyföldi fiatal zenekarok kapjanak fellépési lehetőséget. A programban ugyanakkor érdekességek is szerepelnek: pénteken este karaoke lesz, október 3-án, vasárnap A viszkis című magyar játékfilmet nézhetik meg a résztvevők, illetve szintén a zárónapon kerül sor humorprogramra is, amelyre bárki benevezhet. 

A második UFF-napok az újrahasznosítás jegyében zajlik, így a dekoráció és a fotósarok is kizárólag újrahasznosított anyagokból készült, a szombati vásáron pedig olyan helybéli kézművesek portékáiból lehet válogatni, akik újrahasznosított anyagokból dolgoznak. 

A rendezvény célja az idén 31. éves ifjúsági szervezet mindenkori tagságát megszólítani, ezért a programok nemcsak a fiataloknak, hanem a családosoknak is szólnak. Így például egész hétvégén működik majd a gyereksarok, ahol az UFF önkéntesei foglalkoznak a legkisebbekkel, illetve a Székelyföldi Legendárium rajzfilmjeit is vetítik a gyerekeknek. A rendezvény teljes ideje alatt lehet nézelődni a szervezet régi fotógyűjteményében, illetve állandó kiállítás ismerteti majd az UFF múltját, de a 31 évnyi pólógyűjteményből is bárki kedvére turkálhat az ifiházban. 

Az UFF-napok a Europe Direct Hargita partnerségében, Székelyudvarhely Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalának támogatásával valósul meg.

Fotó: UFF/archív

Megtöri a csendet az UFF