Nagyálmos Ildikó
Nagyálmos Ildikó
A hétköznapi élet, az eltűnőben lévő vidéki ember érdekel. Hátha sikerül átmentenünk és újraértelmeznünk a múlt egy kis darabkáját példaértékű életek felvillantásával.

Akcióban: Kérd, hogy ellenőrizzen a fogyasztóvédelem!

Újdonsággal rukkol elő a fogyasztóvédelem: immár a vállalkozók is kérhetik, hogy ellenőrizzék gazdasági egységüket, és így egyfajta kiképzésen esnek át, hisz első ízben nem...
Becsült olvasási idő: 5 perc 18 másodperc

Egy év múlva ér véget a Gyulafehérvári Caritas által tavaly elindított, Mindenki mindenkiért elnevezésű projekt, amelynek egyik célkitűzéseként felújították a Budvár Közösségi Központot, emellett számos programot valósítottak meg. Erről számoltak be a helyszínen a szervezet munkatársai a keddi sajtótájékoztatón.

A negyedik osztályos Mihály Renáta és Vass Mária Ramóna Budvár negyedi roma diákok szavalatával indult a sajtótájékoztató, ahol elsőként Ludescher László, a Gyulafehérvári Caritas szociális ágazatának igazgatója szólalt fel. Elmondta, a Gyulafehérvári Caritas fennállásának harminckét éve alatt célul tűzte ki, hogy jelen legyen a mélyszegénységben élők életében, és a katolikus egyház szociális szervezeteként küldetésük, hogy az egyház tanítását valóra váltsák, odafigyeljenek azokra, akik a társadalom peremén élnek. Örömét fejezte ki, hogy a mindenkori városvezetés nyitott a szociális problémák orvoslására. 

– A mélyszegénységben élők felzárkóztatásában a Caritas 2013-ban kezdte el a munkáját, és

ez a munka nem a projekt befejeztével éri el a célját, hanem további fejlesztések szükségesek, hogy azon a családoknak, akik tőlünk néhány tíz, száz méterre laknak, élhetőbb jövője legyen.

Ennek a projektnek egyik legnagyobb újítása, hogy integrált megközelítést hoz a felzárkóztatásban. Elsősorban oktatási, nevelési programokkal kezdtünk kilenc éve, és mára már egészségügyi komponense is van, hamarosan egy családorvosi rendelő nyílik itt a központban – fogalmazott az igazgató.

Nem csak kisiskolásokkal foglalkoznak, hanem beindult a korai nevelés, így a várandós nők is bejárhatnak, tanácsokat kaphatnak a szakemberektől. 

Pálfi Kinga alpolgármester arról beszélt, hogy

a szociális központ dolgozóiban van egy közös pont, ez pedig a hivatástudat,

mindannyian elköteleződtek a hátrányos helyzetűek életvitelének javításáért. A hivatástudat minden nehézség ellenére arra készteti őket, hogy másnap is bejöjjenek, és kreatívabb, újabb módszerrel továbblépjenek. 

– A projekt megalkotásában, megálmodásában a polgármesteri hivatalnak nincs akkora szerepe, mint a Caritasnak, viszont nagy örömmel karoltuk fel és továbbra is azon dolgozunk, hogy az együttműködés gyümölcsöző legyen. Reméljük, hogy ha a projekt munkafázisa lejár, a programban tevékenykedők az önkéntesség szintjén továbbra is bekapcsolódnak, részt vesznek bármilyen olyan tevékenységben, ami a hátrányos helyzetűek életét egy picit színesebbé, különlegesebbé teszi – fogalmazott Székelyudvarhely alpolgármestere.

Bodó Csilla szociálpedagógus, a Mindenki Mindenkiért integrált projekt szakmai csapatának koordinátora az elindult és folyamatban lévő szociális tevékenységekről számolt be, amely nem csak a Budvár negyedben élő közösséget érinti, hanem megszólította a Termés és Éltetető kút utcai romákat is. A központban működő óvodai tevékenyégbe bevonták a Kipi-kopi és a Ficánka napközi otthont is, amelyekkel partnerségben egy-egy hetes tábort szerveztek.

A cél az óvodások szociális kompetenciájának fejlesztése, közelebb hozni őket ahhoz a helyzethez, állapothoz, ami segíti őket az iskolai életbe való beilleszkedésben, hisz egyik fő probléma az iskolaelhagyás.

Az említett tanintézmények óvónői elmondták, hogy a közös nyári táborban a szakadékot próbálták enyhíteni, illetve levetkőzni az előítéleteket.

Bodó Csilla azt is elmondta, hogy amióta együttműködnek a pedagógusokkal, nyolc nyolcadik osztályos gyereket sikerült a tanintézményekben megtartani, amelyben szerepet játszik a zseton-program is, mellyel a rendszeres iskolai látogatást jutalmazzák.

Egy másik, a központban zajló tevékenység a felnőtteket érinti, akiknél a két legégetőbb probléma az analfabetizmus és a munkahelyhiány. Ahhoz, hogy ebben a programban részt tudjanak venni, el kell végezniük minimum négy osztályt. Azoknak, akik elvégezték az elemit és értenek valamilyen szakmához, amiben el tudnának helyezkedni, viszont nincs megfelelő képesítésük, a program által segítenek a kompetencia igazolás megszerzésében. Elsősorban részt kell venniük egy tizenhat alkalmas foglalkozáson. Ez a program érintette a Budvár negyedi és Termés utcai közösséget, most tartanak abban a fázisban, hogy elkezdődik az igazolás megszerzése. Ugyanakkor megnyílt a mosodai szolgáltatás is a központban, két mosógéppel és két szárítóval, hisz az említett helyeken nincs minden lakásban vezetékes víz. A projekt lehetőséget biztosított arra, hogy alkalmazzanak egy munkaerőt a közösségből, Vass Sára személyében, aki a szolgáltatás működését felügyeli.

Vass Orsolya, az udvarhelyszéki Caritas munkatársa, a projekt menedzsere arról beszélt, hogy most tartanak a projekt felénél, és jövőre, miután lejár, be kell bizonyítaniuk, hogy amit a támogatásoknak köszönhetően el tudtak indítani, fenntartható. 

– Nagyon készülünk a hátrányos helyzetben lévők általános egészségügyi felmérésére, amire tavasszal kerül sor. Azon személyeknek, akikről kiderül a szűrés során, hogy komolyabb kezelésre szorulnak, lehetőségünk lesz időszakos egészségügyi biztosítást nyújtani – mondta Vass Orsolya.

Megújult a Budvár Közösségi Központ – Családorvosi rendelő is lesz itt