Kovács Eszter
Kovács Eszter
Amikor dolgozom, akkor írok, máskor – szabadidőmben – olvasok, főzök, koncertre, színházba járok, és a lehető legtöbb időt igyekszem kis családommal tölteni.

Akcióban: Kérd, hogy ellenőrizzen a fogyasztóvédelem!

Újdonsággal rukkol elő a fogyasztóvédelem: immár a vállalkozók is kérhetik, hogy ellenőrizzék gazdasági egységüket, és így egyfajta kiképzésen esnek át, hisz első ízben nem...
Becsült olvasási idő: 2 perc 5 másodperc

Szabadtéri bábos játékkal rukkolt elő a Tomcsa Sándor Színház égisze alatt működő Udvarhely Bábműhely: a Sétatér valóságos varázserdővé alakul át, ahol óriásbábok kalauzolják majd a kicsiket – és nagyokat – a mese világába. 

Vasárnap, október 3-án lesz A hétszépségű királykisasszony című bábjáték bemutatója, ám a produkciót az elkövetkező napokon (október 4., 5. és 6-án) is játsszák majd. A sokat tervezett, ám a koronavírus-járvány miatt többször halasztott darabot tavasszal újra műsorra tűzik, hangsúlyozta Nagy Pál, a Tomcsa Sándor Színház igazgatója. Hozzátette: a szabadtéri előadás az időjárás okán ugyan kockázatos vállalkozásnak tűnhet, ám éppen ez a körülmény segíthet, hogy ha időközben változik Székelyudvarhely fertőzöttségi mutatója, hiszen kis csoportoknak szabadtéren majd játszhat a társulat. 

Családi programnak szánják az interaktív bábos játékot: egyfajta mesében való barangolás

A hétszépségű királykisasszony, amely nemcsak a gyerekek, de a felnőttek számára is kivételes élmény lehet, árulta el Lukács Emőke, az Udvarhely Bábműhely vezetője. A produkció több szempontból is újszerű a városban: egyrészt ilyen jellegű, interaktív szabadtéri bábelőadásra még nem volt példa, másrészt az embernagyságú – vagy annál is magasabb – óriásbábok speciális játéktechnikát igényelnek, illetve azok elkészítése is rendhagyó. A bábokat Balázs Gyöngyi m.v. és Bíró Boglárka m.v. készítette, illetve a produkcióban – a hazai színészek, Pál Attila, Albert Orsolya, Szűcs-Olcsváry Gellért, Wagner Áron és Lukács Emőke – mellett három vendégművész, Erdős Orsolya, Hanzi Réka és Balló Helga is feltűnik. 

Amint az már bevett szokás a Tomcsa Sándor Színháznál, a vasárnapi családi bemutató, tehát díjmentes a részvétel, ám regisztrációhoz kötött: a részvételi szándékot a 0743–212131-es telefonszámon lehet jelezni.

Meseország a Sétatéren óriásbábokkal – ilyenre még nem volt példa