Akcióban: Kérd, hogy ellenőrizzen a fogyasztóvédelem!

Újdonsággal rukkol elő a fogyasztóvédelem: immár a vállalkozók is kérhetik, hogy ellenőrizzék gazdasági egységüket, és így egyfajta kiképzésen esnek át, hisz első ízben nem...
Becsült olvasási idő: 1 perc 54 másodperc

Kicsoda a Berci bácsi? – ezúttal a közszférában, a közigazgatási prérin. E sorozatban azt szeretnénk mi is pontosan tudni, ki kicsoda, miért, és miért pont ő az, aki láttamoz, pecsétel, véleményez, voksol, vétóz, dönt, végrehajt, beköszön és elköszön. Csak a tisztánlátás végett.

Nem teljesen újkeletű a városmenedzseri funkció a romániai közigazgatásban:

egy 2001-es jogszabály 2006-os módosításában pontosították specifikumait. Azaz, nem pontosították,

hiszen e téren továbbra is eléggé tág a meghatározás. Egyelőre nem tisztázott, hogy a városmenedzsert a helyi polgármester, illetőleg a megyei tanácselnök nevezi ki, vagy versenyvizsgán kell meghirdetni a posztot. Így a közigazgatási egység vezetője döntheti el, hogy ez ügyben hogyan jár el. Amennyiben a poszt betöltésére versenyvizsgát hirdetnek, akárcsak a közhivatalnokok esetében, a városmenedzser maga akkor sem lesz közhivatalnok. Feladata a polgármesteri hivatal vagy a megyei tanács apparátusának működtetése, illetve minden más olyan feladatkör (lásd beruházások, oktatás vagy akár városgazdálkodás), amelyet a város vagy a megye vezetője rábíz. Legfontosabb szerepköre az apparátus és annak vezetője közötti kapcsolat segítése, illetve – amennyiben megbízást kap – a városmenedzser betöltheti a fő hitelutalványozó szerepét is (rendelkezik a város vagyonával).

Egyébként a törvény a városmenedzseri fizetést is meghatározza: a bér nem lehet kevesebb, mint a főjegyző fizetése, és nem lehet több, mint a polgármester vagy megyei tanácselnök bére. Érdekesség továbbá, hogy a törvény arra sem tér ki, hogy a városmenedzsernek milyen szintű felsőfokú végzettséggel kell rendelkeznie. Székelyudvarhelynek eddig három városmenedzsere volt: először Farkas György, majd Jakab Attila töltötte be ezt a szerepet, jelenleg Albert Sándor a városmenedzser.

Mi az a városmenedzser?