Miklós Dalma
Miklós Dalma
Összefüggéseket keresek, naprakész maradok, kielégítem a kíváncsiságomat, mindeközben rajongok a művészetekért.

Akcióban: Kérd, hogy ellenőrizzen a fogyasztóvédelem!

Újdonsággal rukkol elő a fogyasztóvédelem: immár a vállalkozók is kérhetik, hogy ellenőrizzék gazdasági egységüket, és így egyfajta kiképzésen esnek át, hisz első ízben nem...
Becsült olvasási idő: 4 perc 40 másodperc

Kolumbán Rita szociális munkás és mentálhigiénés szakember Milyen szín lennél? című könyvét mutatták be tegnap délután a KÖZ.-ban. Összesen ötvenkét, a szerző által kifejlesztett, alkalmazott és bevált gyakorlatnak a gyűjteménye a kötet, a székelyudvarhelyi bemutatón az érdeklődők a gyakorlatok kézzel fogható eredményeit is láthatták: kiállítás nyílt az eddig készült alkotásokból.

Állítólag legalább három olyan dolog van, amit senki nem tud önmagáról, ezért lehet szükségünk néha bombabiztos kérdésekre, amelyek kicsit megpiszkálják a „ki vagyok én?” területeit. Jellemvonásaink és érzelmeink feltérképezésében kiváló társunk Kolumbán Rita tegnap délután bemutatott színes, vidám önismereti könyve, amely közérthető módon segít az önazonosság elmélyítésében.

A szerzőt Telman Enikő kérdezte, aki ugyancsak szociális és mentálhigiénés szakemberként tevékenykedik. Rita egyébként a már hétéves Fessünk álmokat! kezdeményezés ötletgazdája és programfelelőse, és a több éve alkalmazott, a programban is felhasznált gyakorlatokat gyúrta össze egyetlen kötetbe.

Az alkotáson alapuló módszer segíti azokat, akik szeretnék közelebbről feltérképezni vágyaikat, álmaikat, érzelmeiket.

A könyvbemutató alatt a jelenlévők néhány meglepetésben részesültek, amelyek megteremtették az esemény ünnepi hangulatát. Nem is találhattak volna alkalmasabb időpontot az adventi készülődésnél a kötet bemutatására.

A könyv egyfajta egyensúlyt hivatott teremteni az ember külső és belső egyensúlya között, s békét hozni a rohanó világba, vélekedett a szerző. Ahogyan az ajánlóban is elhangzott, a gyakorlatgyűjtemény alkotásra és önismereti munkára hívja az olvasót.

Olyan kreatív gyakorlatok találhatók benne, amelyek az elmélyülést, az érzelmekre való reflektálást, illetve az önmagunkra való figyelést helyezik előtérbe. A rajzolásra, a festésre és a kollázs technikára épülő feladatok kizökkentenek a megszokott gondolkodási sémákból, új perspektívát kínálnak az önismeret útján. 

– Ritkán látunk olyan felnőttet, aki saját örömére rajzolni vagy festegetni kezd. A gyermekek vagy a fiatal felnőttek sokkal nyitottabbak a kreatív feladatokra, de az idősebbek már fenntartásokkal kezelik az ehhez hasonló önismereti munkát. A könyvben megfogalmazott feladványok és kérdések kizökkentik a felnőtteket a munkától terhes hétköznapokból, oldják a feszültséget, és belső csendességre intenek – fogalmazott a szerző.  

Közel egy éve fogalmazódott meg a könyvírás ötlete, de az írás előzményeihez tartozik az a rengeteg munka és tapasztalat, amelyet a Fessünk álmokat! működtetése során felhalmozott. A hétéves program örök körforgásban van, a közösségi művészeteken alapulva vonja be a serdülőket és a felnőtteket a jövővel kapcsolatos álmaik megfestésének folyamatába. Az így elkészült festett falak tíz méter hosszúak és két méter magasak, Gyergyószentmiklóson tekinthetők meg. Udvarhelyen néhány kisebb alkotóműhely működik a program részeként. A könyv minden előtt a program kiegészítője – elsősorban

segítő eszköze a tanácsadó szakembereknek és pedagógusoknak, de bárki más is fellapozhatja, aki nyitott az önismereti kérdésekkel való foglalkozásra.

Felépítését tekintve feladatsorokból, tisztázó kérdésekből és letölthető mellékletből áll a gyűjtemény. Az olvasó a kérdésekre adott válaszokon keresztül kap utasításokat saját belső útja bejárásához, az alkotás révén pedig egyre többet érthet meg a lelki folyamatok működéséről. A könyv befejezésével az olvasó nagy eséllyel feleletet kap arra, hogy milyen szín lenne ő a sokpöttyös palettáról. Mivel az énkép árnyalatai állandó változásban vannak, a könyv inkább reflektál a pillanatnyi lelkiállapotokra, benyomásokra, mint az olvasó személyiségjegyeire. A szerző szerint a könyve olyan színteret hoz létre, ahol minden ecsetvonás tanulás, illetve feltérképezése annak, hol van a helyünk a világban, mit érzünk, mire vágyunk.

Rita a könyv megírása alatt összesítette a segítői munkát az alkotási gyakorlatokkal. Mint mondta, azzal foglalkozott, amit leginkább szeret, s amit hitelesen képviselhet. Hozzátette, hogy a munkája a hivatása és az élet örömforrása is egyben. 

A Milyen szín lennél? című könyv megvásárolható a szerzőnél, néhány udvarhelyi könyvesboltban, valamint előrendelhető a Libri könyváruház weboldalán. 

Fotó: Fülöp Attila

Milyen szín lennél? – Könyv azoknak, akik nem spórolják meg az önismereti munkát