Miklós Dalma
Miklós Dalma
Összefüggéseket keresek, naprakész maradok, kielégítem a kíváncsiságomat, mindeközben rajongok a művészetekért.

Akcióban: Kérd, hogy ellenőrizzen a fogyasztóvédelem!

Újdonsággal rukkol elő a fogyasztóvédelem: immár a vállalkozók is kérhetik, hogy ellenőrizzék gazdasági egységüket, és így egyfajta kiképzésen esnek át, hisz első ízben nem...
Becsült olvasási idő: 2 perc 19 másodperc

Tavaly csak az online térben, idén azonban a valóságban is megnyitja kapuit a székelyudvarhelyi Kerekerdő Waldorf Iskola és Óvoda adventi bazárja november 26-án, Székelylengyelfalván. A begyűlt összeget ezúttal is az iskola építésére szánják.

Kézműves adventi vásárt rendez a székelyudvarhelyi Waldorf-iskola és óvoda a székelylengyelfalvi épület udvarán szombaton 11 és 18.30 között. A szülők, nagyszülők, gyermekek és pedagógusok kézzel, valamint sok-sok szeretettel készült portékát árusítják. Eddig minden évben annyira jól sikerült az ünnepi bazár, hogy szülői és pedagógusi közösség tagjai úgy gondolták, érdemes hagyománnyá tenni. Ráadásul

jó célt szolgál, hiszen a bevételből az iskola építését finanszírozzák.

Minden vásárló hozzájárul ahhoz, hogy a Waldorf-iskola épülete még szebb és tágasabb legyen. Önmagában már az is jó hír, hogy a tavalyi adventi bazár után, amelynek a sorsát megpecsételte a koronavírus-járvány, és csak az online térben tarthatták meg, az idei vásár visszatér a megszokott ünnepi nyüzsgéshez.

Az adventi ráhangolódást idézik majd a finom csemegék is, amelyeket az iskola udvarán berendezett vásártéren kínálnak a nézelődőknek. Valljuk be, nem is lehetne teljes a szabadtéri adventi forgatag forró tea és édes sütemények nélkül. A legnagyobb szenzáció a körhintázás lesz, ugyanakkor az ünnepi díszletekről és a zenéről is gondoskodnak a program szervezői. További újdonságnak számít, hogy

külön programokkal várják a gyermekeket és a felnőtteket.

Előbbiekhez szól a Jorinde és Joringel című, Grimm mese alapján készült bábjáték, Hompoth Marcsi és Ladó Ágnes Melinda átdolgozásában. Hangszeren közreműködik Török Ani és Ladó Jávorka. Az előadás szombaton 11 és 16 órakor, az új iskolaépületben kezdődik, előzetes helyfoglalás szükséges a 0752–351 981-es telefonszámon. A nagyobb gyermekeknek, felnőtteknek klasszikus zenei koncerttel kedveskednek a lengyelfalvi római katolikus templomban, 17 órától: Faluvégi Chripkó Krisztina énekel, Bodurian Ágota hegedűn, Lokodi András pedig zongorán kíséri őt. A repertoárban hallhatók lesznek Bach, Vivaldi, Mozart, Reger, Franck, Mascagni, valamint Lokodi András művei. Jegyet nem kell vásárolni, pénzadományt ellenben elfogadnak.

Fotó: Udvarhelyi Waldorf közösség Facebook-oldala

Minden eddiginél nyüzsgőbb adventi vásárral várnak a waldorfosok