Karácsonyfát díszítettek a Művelődési Ház előcsarnokában, és bizonyára hamarosan ajándékok is kerülnek a fenyő alá – ebben szeretne segíteni a Művelődési Ház, a Tomcsa Sándor Színház és a Udvarhely Néptáncműhely – cipősdobozokba csomagolt ajándékokat gyűjtenek a rászoruló családok részére.
A három kulturális intézmény közös karácsonyfával várja az angyal érkezését, de addig sem tétlenkednek: összekovácsolják a közösséget, és adományokat remélnek a rászoruló gyerekek számára. Mindenki kiveszi a részét a munkából: a néptáncműhely szerezte be a fenyőt, a színház munkatársai a marketingért, illetve a háttérmunkáért felelnek, a díszeket pedig a Művelődési Ház biztosította.
Már három éve itt dolgozom, de még nem volt részem ilyen jellegű közös munkában:
megértünk arra, hogy együtt nagyon szép dolgokat hozzunk létre – mesélte Győrfi Kata, a színház PR munkatársa.
A Mindenkinek jöjjön az angyal elnevezésű akció során elsősorban könyvekre, ruhákra és játékokra számítanak. Simon Mária-Timea, a Művelődési Ház vezetője, felhívta ugyanakkor a figyelmet arra, hogy ezúttal élelmiszereket nem ajánlanak a dobozokba csomagolni, kimondottan angyalfiákat várnak.
Idén az angyal szerepét töltjük be – részletezte az igazgató – nagyon sok jótékonysági gyűjtés zajlik ebben az időszakban, mi pedig ezektől eltérőt szeretnénk: közösségi élményt,
de nem csak magunkat ajándékozzuk meg ezzel, hanem mindenki mást is, akinek szüksége van rá.
A karácsonyfa díszeit a szentegyházi Szent Gellért Alapítványtól vásárolták, ezzel támogatva a fogyatékkal élőket foglalkoztató szervezetet.
A csomagok szétosztásában több székelyudvarhelyi civil szervezet is közreműködik: az Orbán Alapítvány, a SZIK szervezete, amely a szállításban nyújt segítséget, valamint Székelyudvarhely Polgármesteri Hivatalának munkatársai is aktívan részt vesznek a kezdeményezésben. Részvételi szándékát jelezte egy másik szervezet is, amely egyszerre hetven kész csomaggal szállna be az akcióba. Az adományokat a csatlakozott szervezetek nyilvántartásában szereplő családokhoz juttatják el.
Útmutató az ajándékhoz
Első lépésként keressünk egy jó állapotban lévő cipősdobozt, majd töltsük meg ajándékokkal. Rögtön az elején döntsük el, hogy kislánynak vagy kisfiúnak szánjuk a csomagot – ennek megfelelő játékokat, ruhákat pakoljunk a dobozba. Következő lépésként, vonjuk be a cipősdobozt csomagolópapírral,
ragasszunk a tetejére egy cédulát, és írjuk rá: kislány/kisfiú és életkor.
Ez fontos, ugyanis cédula hiányában a színház munkatársainak fel kell bontaniuk a csomagot. Az fentiek alapján elkészített ajándékcsomagot december 16–24. között bárki beviheti a Művelődési Ház előcsarnokába, és elhelyezheti a fenyő alatt, hiszen az adományozás névtelenül történik.
Még több ünnepi program
Győrfi Kata elárulta, hogy december 19-én sor kerül a második Adventi csodaváróra, ami szintén a három kulturális intézmény közös eseménye. Délelőtt a Lábbusz projektben részt vevő gyerekek számára készülnek foglalkozásokkal, délután pedig játékkal és mesével várnak minden öt éven felüli csemetét.
Kiemelt képen: Simon Mária-Timea, Győrfi Kata