Nagyálmos Ildikó
Nagyálmos Ildikó
A hétköznapi élet, az eltűnőben lévő vidéki ember érdekel. Hátha sikerül átmentenünk és újraértelmeznünk a múlt egy kis darabkáját példaértékű életek felvillantásával.

Akcióban: Kérd, hogy ellenőrizzen a fogyasztóvédelem!

Újdonsággal rukkol elő a fogyasztóvédelem: immár a vállalkozók is kérhetik, hogy ellenőrizzék gazdasági egységüket, és így egyfajta kiképzésen esnek át, hisz első ízben nem...
Becsült olvasási idő: 3 perc 30 másodperc

Gazdag és színes programot felvonultatva szervezik meg július 1417. között a XIX. Míves Emberek Sokadalmát (MES) Székelyudvarhelyen, amelynek ezúttal a városi park ad otthont. Sajtótájékoztatón számoltak be a nemzetközi népművészeti kiállítás és vásár szervezői az idei újdonságokról.

„Az anyagi nehézségek ellenére kitartunk amellett, hogy a kultúrára, a hagyományok megélésére épp annyira szüksége van a helyieknek, mint az aszfaltutakra” – fogalmazott Bíró Barna Botond, a megyei tanács alelnöke, aki szerint ez a rendezvény turisztikai szempontból is fontos, hisz, akik ide látogatnak, arra a kulturális, antropológiai környezetre kíváncsiak, amelynek alapját épp ezek a kézműves termékek és készítőik adják.

Ölvedi Zsolt, Székelyudvarhely alpolgármestere arról beszélt, hogy az önkormányzat odafigyelt a költségvetés megszavazásakor, hogy támogassa azt a rendezvényt, amelyet a város lakossága szeret. Úgy véli, a helyszínváltoztatás a sokadalom javára válik, hisz nagyobb térben, a városi park hűs fái alatt kellemes időtöltésben lehet része a városlakóknak és az idelátogatóknak egyaránt.

A Hagyományőrzési Forrásközpont vezetője, Bartalis Izabella szerint kötelességük felvállalni ezt a küldetést, a hagyományok megőrzését és átadását. Ez a rendezvény hatalmas lehetőség nem csak a helyi népművészeknek, népzenészeknek, a helyi kultúrában szereplőknek, de Erdély-szerte, sőt, a határon túl is benne van a köztudatban, számon tartják. „Értékeinket menteni kell és fel kell hívni rá a figyelmet, a MES pedig lehetőséget teremt minden népművész számára, hogy megmutassa magát, az idelátogatók figyelmét pedig ráirányítja azokra az értékeinkre, amelyet be kell vinnünk ma is az életünkbe, viseletünkbe, a háztartásunkba” – mondta.

Lőrincz Zsuzsanna ötletgazda, főszervező nem rejtette véka alá, hogy az Artera Alapítvány huszonhárom évében voltak nehéz időszakok, de amíg sok jó szándékú ember áll az ügy mellé, addig garantált a folytatás. A sokadalom ideje alatt a Dévai Szent Ferenc Alapítvány otthonaiból harminc gyermeket táboroztatnak egy héten át, akik a fesztivál ideje alatt különféle mesterségekbe is betekintést kapnak, tette hozzá Lőrincz Zsuzsanna.

„Az értékteremtés és értékőrzés állandó kihívásunk

ahhoz, hogy megőrizzük a kultúránkat, ezért az Artera Alapítvány lelkes tagjai nagyon sokat tesznek. Egy olyan világban, amikor a zöld átállás jegyében teljesen átforgatják az életünket, megváltoztatják a fogyasztási szokásainkat, átírják szabályainkat, akkor még jobban kell igyekeznünk megmaradni, helyi erőforrásokból, anyagból gazdálkodva, amit ősidők óta megtanultunk a felmenőinktől. A kommersztől térjünk vissza a gyökerekhez, amelyben a MES ösztönző hatással bír” – hangsúlyozta Borboly Csaba megyei tanácselnök.

Július 14–17. között tehát ismét vár a MES, és bár a Sétatér a fő helyszíne a rendezvénynek, a Művelődési Házban tartják a megnyitót, misét pedig a Barátok templomában. Részletes program itt.

A főszervező Artera Alapítvány kiemelt partnere a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont és az intézményt működtető megyei tanács, Székelyudvarhely Polgármesteri Hivatala, illetve társult az Erdélyi Hagyományok Háza székelyudvarhelyi kirendeltsége is. 

Míves Emberek Sokadalma: egy híján húsz!