Miklós Dalma
Miklós Dalma
Összefüggéseket keresek, naprakész maradok, kielégítem a kíváncsiságomat, mindeközben rajongok a művészetekért.

Akcióban: Kérd, hogy ellenőrizzen a fogyasztóvédelem!

Újdonsággal rukkol elő a fogyasztóvédelem: immár a vállalkozók is kérhetik, hogy ellenőrizzék gazdasági egységüket, és így egyfajta kiképzésen esnek át, hisz első ízben nem...
Becsült olvasási idő: 3 perc 31 másodperc

Népi mesterségek, hagyományőrzés, játék és zene: ez a 19. Míves Emberek Sokadalma. Az egész hétvégés rendezvénysorozat alatt az érdeklődők beleshetnek kézműves foglalkozások titkaiba, a játszóház gyermekjátékain a kicsik, a nagyobbacskák pedig különböző vetélkedőkön is részt vehetnek. Eközben a felnőtteket a  vásár, a műhelyek és a koncertek csalhatják ki a Sétatérre, a városi parkba. 

A rendezvény csütörtökön, a nulladik napon egy-egy kiállítással startolt, a Művelődési Házban Csomortáni Gál László képzőművész és Fehér Attila amatőr festő munkái egészen augusztus 15-ig láthatók.

Az ünnepélyes megnyitót tegnap tartották, fúvószenekar, huszárok, illetve a Vaga Banda Gólyalábasok adták hírül az esemény kezdetét, a Márton Áron térről a Sétatérig vonultak, de  sor került a Valódi értékeinkért – Kézműves Közösségek című konferenciára is.

Nem sokkal ezután elkezdték a népművészeti és az iparművészeti mesterségek bemutatását, amit minden nap megismételnek 10 és 20 óra között. Igen gazdag és változatos programsorral várják kortól függetlenül azokat, akik szívesen belekóstolnának régi és új mesterségekbe, de a kézműves tevékenységek és az alkotótáborok találkozóján kívül a néptánc, illetve a népzene nagykövetei szintén ide várják most közönségüket. Tegnap este a tombola győzteseinek kihirdetése után az Üsztürü Zenekar húzta el megunhatatlan dallamait, a koncertet pedig táncház követte a Művelődési Ház próbatermében.

Természetesen a gyermekkort idéző, nagymamáink által készített hagyományos harapnivalók is beszerezhetők a rendezvényen. Az idei népi forgatag eddig messzemenően a szervezők elképzelései szerint alakult. Az udvarhelyiek újra bebizonyították, hogy mikor a közösségi értékekről van szó, nem térítheti el őket semmi a hagyományőrző programokhoz való csatlakozástól.

A hétvégi fesztiválos hangulatért másra nincs is szükség, mint a frissen kínált levendula szörpre, zamatos pálinkára, szemet gyönyörködtető szőttesekre, varrottasokra, s arra, hogy egy percre rácsodálkozzunk a nemezelésre, a látványkovácsolásra, az agyagformálás mozdulataira, vagy hogy tátott szájjal járjuk körbe a felállított jurtát. 

Ma délelőtt a kisgyermekes családok számára nyújtott kikapcsolódási lehetőséget a Családi Kerekítő mondókázó foglalkozás Lukács Gabival. Időközben zajlott a Vaga Banda látványos, gólyalábas produkciója. Este azonban ismét zeneszótól lesz hangos a park. Fülöp Csaba és barátai előadásában népzene hallható 17 órától, majd a Kájoni Consort reneszánsz régizene koncertje 19:30-tól, a Bakos Árpád Trió délvidéki és macedón folkzenei koncertje pedig 21 órától veszi kezdetét.

Vasárnap reggel szentmisével indul a nap a Barátok Templomában, aztán 10 órától egy kerekasztal-beszélgetésre kerül sor a parkban. Az Erdélyi Dudás Rend akusztikus performansza 14:30-tól tekinthető meg, ugyanekkor zajlik az Arany Griff Rend harci bemutatója is. 19 órakor sor kerül a Míves Emberek Sokadalmán régóta nem látott eseményre, a színészvetélkedőre. Később ismét a zenészeké lesz a főszerep, a rendezvényt 21:30-kor a budapesti Amadinda ütőegyüttes zárja.

Fotó: Fülöp Attila