Nagyálmos Ildikó
Nagyálmos Ildikó
A hétköznapi élet, az eltűnőben lévő vidéki ember érdekel. Hátha sikerül átmentenünk és újraértelmeznünk a múlt egy kis darabkáját példaértékű életek felvillantásával.

Akcióban: Kérd, hogy ellenőrizzen a fogyasztóvédelem!

Újdonsággal rukkol elő a fogyasztóvédelem: immár a vállalkozók is kérhetik, hogy ellenőrizzék gazdasági egységüket, és így egyfajta kiképzésen esnek át, hisz első ízben nem...
Becsült olvasási idő: 4 perc 56 másodperc

Nem csak borvacsorákhoz és nem csak borivóknak kínál hangulatos zenét a sepsiszentgyörgyi BRVLG (Borvilági) zenekar: a jó bort, és persze a lírát azért illik szeretnie annak, aki hallgatja őket. Hétvégén ismét Székelyudvarhelyen járt a zenekar, Orbán Ferenc gitáros-énekessel beszélgettünk.

– Először is az Evilági zenekar alakult meg sok-sok évvel ezelőtt, és majdnem ugyanazzal a felállással ebből vált ki néhány éve a Borvilági, amelynek repertoárja a boros versek megzenésítésén alapszik. Miért kellett elkülöníteni a két zenekart?

– Azt tapasztaltuk, hogy a közönség már annyiféle műfajú és tematikájú műsort hallott tőlünk, hogy egyszerűen nem tudott eligazodni rajtunk. Volt már irodalmi jellegű, legendákat feldolgozó műsorunk, karácsonyi dalfüzér, koncert gyerekeknek, felnőtteknek, családoknak, tehát annyi mindenbe belevágtunk, hogy egy idő után azt éreztük, a közönség kevésbé tud eligazodni ebben a sokszínűségben. A mi fejünkben hiába van rendszer, megtörtént, hogy felnőtteknek hirdetett, esti koncertre a szülők gyermekeiket is elhozták. Akkor merült fel a kérdés, hogy

jelezzük valamivel, hogy ez valami más,

és akkor jött az ötlet, a Borvilági.

– Miért éppen a bor és a borhoz köthető versek kerültek elő?

– Ahogy telik az idő, meri remélni az ember, hogy nem csak az őszülés, a bölcsesség is úrrá lesz rajta – szokásaink is jó irányba változnak, odafigyelünk, hogy mit fogyasztunk. Így váltam én is idővel borivóvá, hisz ma már fontos, hogy ne csak üssön, hasson az ital, hanem legyen tartalmas, simogassa a lelket. Ebben a felismerésben elkezdtem összehozni a borral a megzenésített verseket. Kéznél volt Pilinszky Bordala, amit már huszonéve éneklek, bevettük az Evilági repertoárjába is a tavalyi Pilinszky-emlékév kapcsán. Adta magát a helyzet, hogy a klasszikus költőink borról és borhoz írt verseihez nyúljak. Ugyanakkor töménynek találtam a kizárólag borról szóló verseket, így hát olyanokat is kerestem, amelyekben elhangzik a bor, de nem feltétlenül csak arról szólnak.

A klasszikusok, mint József Attila, Gárdonyi Géza, Arany János, Petőfi Sándor mellett bekerült a repertoárba Farkas Árpád, Faludy György, és tőled is egy-egy megzenésített vers, de nyitottunk a népdalok felé is, amivel a tömény gondolatokat szeretnénk emészthetőbbé tenni.

– Elejétől kezdve együtt zenéltek a fiúkkal, és most a pörgősebb hangzáshoz hozzájárul Pál Gábor dobos…

– Az utóbbi időben a Gyergyai Szabolcs, Gábor Szabolcs és Orbán Ferenc alkotta Evilági trió kibővült Pál Gábor dobossal. Először – talán 2018-ban – Székelyudvarhelyen, egy zártkörű borkóstoló rendezvényen, a dráMa ideje alatt léptünk fel, ahol annyira jól működött a zene és a bor, hogy úgy döntöttünk, folytatjuk. Minden esemény után

azt a visszajelzést kaptunk, hogy nagyon passzol a muzsika a borral, a hangulat oldódik a zene által a borban.

Legkülönlegesebb fellépésünk a tavalyi gyergyói összművészeti fesztiválon, az Egyfeszten történt, helyszínileg a Súgó-barlangban, ahol Sike Tamás és borai jelenlétében zenélhettünk.

– Lemezre is került hét dal, amelyen neves magyarországi zenészekkel muzsikáltok. Mi ennek a története?

– A visszajelzésekre alapozva döntöttünk úgy, ez az anyag megér egy professzionális felvételt, ami nem feltétlenül volt jellemző a műhelymunkánkra, mivel általában házi körülmények között rögzítjük a dalainkat. Így jutottunk ki 2020-ban a budapesti SoundCam stúdióba, ahol felvettük a Nemcsak borivóknak című lemezünket.

Óriási öröm számunkra, hogy olyan minőségű hangfelvételt sikerült ennek a repertoárnak biztosítani, ami megállja a helyét. Ugyanakkor a

nagy álmodozásban mertünk még egy nagyobbat álmodni: felkértük Juhász Gábor dzsesszgitárost, Ferenczi Györgyöt és Szalóki Ágit, működjenek közre egy-egy dal erejéig.

Hatalmas és megható ajándék volt ez a művészek részéről.

– Hogyan alakult aztán a lemez útja?

– A lemez elkészülte után nem sokkal a koronavírus miatt betiltottak mindenféle koncertet, így egy nagyon ígéretes évünk hiúsult meg. Még mindig nem játszottuk eleget ezt az anyagot, ezért nincs miért sürgetnünk egy újabb lemez kiadását. Az elmúlt időszakban – amikor lehetett – leginkább belföldön léptünk fel, de reménykedünk, hogy a jövőben külföldön is lehetőséget kap ez a muzsika. Egy videoklipet is forgattunk, amely József Attila Himnusz a borhoz című versére készült el, különleges körülmények között. Idei terveink között szerepel többek közt az Evilági égisze alatt egy kortárs versekből összeállított, dübörgő hangzású koncert, amellyel a magyar költészet napjára készülünk, és egész évben szeretnénk műsoron tartani.