Az utóbbi harminc év „legdemokratikusabb” tisztújítására készül az RMDSZ udvarhelyi szervezete: a február végén tartandó közgyűlésen bárki szavazhat, aki az ülés kezdetéig felveszi a párttagságot.
Egyfordulós, állóurnás tisztújítási szavazást rendez az RMDSZ udvarhelyi szervezete február 27-én: öt helyszínen lehet majd reggel 8 és 20 óra között voksolni. A lehető legdemokratikusabb módon szándékoznak megtartani a tisztújítást, hangsúlyozta Bíró Barna Botond, az udvarhelyszéki szervezet elnöke, ezért bárki részt vehet a szavazáson, aki a választás napjáig vagy akár a helyszínen kitölti a belépési nyilatkozatot, vagy a tagságot igazoló nyilatkozatot. A jelöléseket január 27-ig lehet megtenni: egyrészt az elnöki tisztségre, illetve a 35 fős választmány 12 megválasztható tagjára is. Eddig Imre Gábor és Miklós Zoltán jelentették be abbéli szándékukat, hogy megpályáznák a városi szervezet elnöki tisztségét, más jelöltről egyelőre nem tud a szövetség vezetősége.
A „nagy nyitásra” azért van szükség, hogy ezúttal elkerüljék azokat a kritikákat, amelyeket a 2020-as helyhatósági jelöltállítás előtt kapott a városi szervezet,
miszerint egyesek „kiszorultak”, ezért indultak más párt választási listáján, hangsúlyozta Bíró Barna Botond. A könnyített eljárás előnye, hogy így a székelyudvarhelyiek megkapják a lehetőséget, hogy beleszóljanak az RMDSZ-szervezet munkájába, tette még hozzá.
A szavazás menete kapcsán még kiemelendő, hogy háromtagú bizottság felügyeli majd a voksolás menetét: ennek elnöke Elekes Gyula, két másik tagja pedig Sinka Arnold és Dávid Endre lesznek. Ugyanakkor minden körzetben három szavazóbiztos is felügyeli majd a szavazást, sorolta Szakács Tibor, a városi szervezet megbízott elnöke. Egyébként a könnyített eljárás részeként a voksolásnak nem feltétele a tagsági díj kifizetése.
A városi RMDSZ-szervezetnek jelenleg nyolcvan aktív tagja van, a legtöbb szavazati joggal rendelkező tagot a 2018-ban tartott tisztújításon jegyezték.