„Ne idegeskedj, Nooomi-ka…!” – hallom, ahogy lassan, jó komótosan mondja Gyula, szinte minden szótag után pontot téve. Éjjel két óra is elmúlt, rajtunk kívül már senki nem volt az Insomniában: Bréda Ferenc, Lőrincz Gyula, Boros Lóri, Szép Bálint és én. No, meg a pincérek, akik szerintem már megszámolták a falon lévő összes bárányt és malacot.
Nagy világmegváltó gondolatok születtek Kolozsvár szívében azon az estén, és ha nem toporzékolok, akkor biztos, hogy azon az éjszakán ezek az emberek tényleg megváltják a világot, de én nem tudtam azt megvárni. Nekem dolgozni kellett másnap. Gyula a szomszédunkban lakott a Görögtemplom utcában, így ha hosszúra nyúlt a kocsmázás egy-egy este, akkor vele taxiztunk haza az Insomniából. A kolozsváriak most biztos jót nevetnek, hogy milyen marhaság az Insomniából taxival menni haza a Görögtemplom utcába. Ez azért vicces, mert körülbelül egy köpésre van, ráadásul egyirányú volt akkor, emiatt taxival körbe kellett kerülni a fél várost. Időben gyakorlatilag ugyanott voltunk, mintha gyalog mentünk volna haza. De Gyulát éjjel kettőkor nem lehetett meggyőzni erről: ő nem koczkáztatta meg azt a meredek domboldalt abban az órában.
Ott álltunk kint a kocsma előtt és vártuk a taxit, Bálint visszaszaladt valamiért, engem meg az agyvérzés kerülgetett az idegességtől és a fáradtságtól, már nagyon szerettem volna az ágyamban lenni, és minden egyes másodperc, ami hátráltatott ebben, felért az örökkévalósággal. Akkor és ott az Insomnia bejárata előtt hangzott el Gyula nagy mondata: „Ne idegeskedj, Nooomi-ka…!”, amitől aztán már annyira pattant bennem valami, hogy nevetésbe törtünk ki. Volt valami ebben az emberben. Amikor ketyegtél az idegességtől, ő azzal a halál nyugodt természetével tudott mondani valamit, amitől tetőzött benned az indulat, s egyszerre csak kitört nevetés formájában. Olyan volt, mintha egyik pillanatról a másikra megláttad volna magad kívülről: milyen hülye is vagy, hogy ilyen baromságokért felhúzod magad. Hát igazán! Nem mindegy már abban az órában, hogy öt perccel később fekszel le?!
Igaza volt. Az élet túl rövid ahhoz, hogy mindenből problémát csináljunk…
Egyszer kaptunk egy festményt Gyulától. Személyre szólót, nekünk készült ajándékba. Amikor kibontottuk a csomagolásából, meglepődve pillogtattunk Bálinttal. Akkor még nem értettük az üzenetet, pedig olyan tiszta volt, mint a felhőtlen égbolt. Azt hittük, hogy ez nekünk kettőnknek van címezve, de tévedtünk. Sokkal tágabb szemüvegen keresztül látta a világot Gyula, minden mozzanata, minden alkotása ezt tükrözte. Ez a festmény is alátámasztja, melynek címe „Egy csónakban evezünk.” (Alábbi képen.)
Ketten ülnek a csónakban: egy világos és egy sötétebb alak. Ez nem feltétlenül két külön ember, hanem ez az ember maga a jó és rossz tulajdonságaival együtt. Valamennyien evezünk, evickélünk valamerre ebben az életnek nevezett csónakban, ahhoz hogy partot érjünk – ki-ki egyénileg –, gyakran együtt kell működnünk másokkal. Ám az együttműködéshez megértésre, a megértéshez pedig türelemre van szükség. A türelemhez meg csendre. A csend akkor születik meg bent, amikor nem a problémagyártás körül pörgünk.
Azt hiszem, most eszmélek rá, hogy mennyire komoly tanítás, te Gyula, a „Ne idegeskedj, Nooomi-ka…!”.
Lőrincz Gyula 1967-ben született Székelyudvarhelyen, tanulmányait a Marosvásárhelyi Művészeti Líceumban, majd a kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Akadémia grafika szakán végezte. A kolozsvári Vision Art cég művészeti vezetője, a KL Gallery fotóművészeti kiállítóhely, a Foto&Model országos havi folyóirat, valamint a Pro Fotografia Alapítvány alapítója. Márkos Tündével közösen hozta létre 1998-ban a kincses város máig egyik legismertebb kulturális kávéházát, az Insomniát. Lőrincz Gyula grafikusként, képzőművészként számos egyéni és csoportos tárlaton mutatta be alkotásait. Többféle művészeti programot működtetett, ugyanakkor az elmúlt években a Kolozsvári Magyar Opera díszlettervezőjeként opera- és színházdíszleteket készített Erdélyben és Magyarországon. Lőrincz Gyula tegnap, 2022. június 25-én elhunyt, a szomorú hírről a Kolozsvári Magyar Opera így írt közösségi oldalán: „A Kolozsvári Magyar Opera társulata mély megrendüléssel értesült munkatársunk, LŐRINCZ GYULA képzőművész hirtelen haláláról. Távozása nagy veszteség intézményünk számára. Művészi látásmódja meghatározó fontosságú volt Operánk utóbbi évtizedeiben. Családjának vigasztalódást kívánunk. Nyugalma legyen csendes.” Kolozsváron a Házsongárdi temetőben helyezik örök nyugalomra pénteken, július 29-én 13 órakor.
Fotó: Balázs Attila
