Páratlan betlehemest kukucskálhatunk meg a Mini Erdély Parkban, Szejkefürdőn. Az aprócska makett Ileana Sădean nagyszebeni miniatürista alkotása, a ládát pedig a helyi Belladecor csapata készítette. Parányi méretei ellenére a kincsesláda, a benne található maketten kívül, a karácsonyi béke üzenetét rejti magában. Meglehet, hogy szükségünk lesz nagyítóra, amikor bekukkantunk a láda ablakán, de megéri a fáradságot, mert igencsak részletgazdag betlehem tárul a szemünk elé.
A téli szezonban nem csak a három napkeleti bölcs pici mása vonzza a park irányába a tekintetet – Fazakas Szabolcs, a Székelyföldi Legendárium-projekt vezetője elárulta, hogy a teljes Mini Erdély Park nyitva tart és „élményre gyúr” decemberben.„Ha részben korlátozottak is a lehetőségeink a pandémia, illetve a hideg idő miatt, azért ajánlott megmozdulni, sétálni a Szejkén, ahol nagyon jó levegő van.
Tavaly télen bezártuk a parkot, de rögtön megbántuk,
mert szívesen jöttek volna az emberek, betévedt volna néhány látogató. Ebből okulva, idén nyitva tartunk, és jelenleg is naponta közel négyszázötvenen érkeznek hozzánk” – tudtuk meg az ötletgazdától.
Korlátlanul látogatható az első kijáratnál a játszótér is, ha pedig zordra vált az idő, a téli szezon újításaként, forró teával várják a vendégeket.
A kisvasút használatban marad,
a székely kapuk és Orbán Balázs sírja is vár mindenkit, illetve a látogatóközpont kapuit is kinyitják, előzetes egyeztetés feltételével. A Borvízmúzeum átmenetileg zárva tart, ott csak tavasszal fogadják újra a látogatókat.
„A hideg évszakban nagyobb programokat nem tervezünk – mondta Fazakas Szabolcs –, a járványhelyzet ezt nem teszi lehetővé, viszont Gyöngyösi János történeti grafikus közreműködésével
készülünk egy interaktív történelmi tanodával.
Itt a gyerekek történelemórán vehetnek részt, egy óriásmakett veszi körül majd őket, közvetlenül megtapasztalhatják, milyen lehetett a középkorban élni. Bemutatjuk a régi székely várak belső szerkezetét: mini szobákon át vezet majd az út a harci fegyverektől a legalapvetőbb használati tárgyakig.” A park történelmi tanodája várhatóan 2022. január-februárban nyílik meg. A betlehemes makett január 19-éig, az ünnepek alatt, illetve a téli vakáció teljes ideje alatt látható lesz.
Fotó: Fülöp Attila