Egy pillanatra képzeljük el, hogy ott áll előttünk egy életnagyságú mézeskalácsház, és amint betoppanunk az ajtaján, megüti orrunkat a konyhaasztalon számtalan árnyalatban sárgálló méz aromája. Emellett a fűszernövényekkel megbolondított méhviasz gyertyák selymes illata is belengi a lakást. Ugye, milyen meseszerű?

Sándor-Nagy Júlia, miközben vendégül lát, és kóstolásra kínál számtalan portékát, lelkesen mesél: a vállalkozás elindulásáról, a méhek bámulatos világáról, valamint arról, hogyan fejleszt ki újabbnál újabb terméket. 

„Méhész családban születtem, édesapám méhész, illetve anyai nagyapám is az volt. Így

a méhek szeretete és ez a szakma a családban generációról generációra öröklődött, általában apósról vőre.

Édesapám traktorral és egy utánfutóból kézileg összeállított, méhes pavilonnal járta az országot több évtizedig. Néha én is elkísértem, de itthon is rengeteget tanultam mellette. Aztán kilenc évvel ezelőtt a férjemmel mi is belecsöppentünk.” Júlia elmondja, hogy nem vágyott erre az életformára, teljesen sorsszerűen alakult így. Egész lánykorában azt kívánta, neki ne legyen méhész férje, mert a vándorméhészet egy olyan életmód, ami a család részéről is sok áldozatot követel. Nyári időszakban sokat kell távol lenni, és az utazások sem veszélytelenek. A férje, Csongor munka mellett tanulta ki a méhészetet. Mihelyt kezdett belelendülni, apósa egy betegség következtében már nem tudta ellátni a méhállományt, ezzel egy időben megszűnt a férj munkahelye, de ekkorra már fel volt nőve a feladathoz, hogy családját el tudja tartani belőle. 

„Az első években csak nagykereskedőknek adtuk el a mézet, minimális mennyiséget tartottunk meg a családnak, ismerősöknek, és alkalmanként elmentünk néhány vásárra, mert szeretem azoknak a hangulatát. Pár éve viszont komolyan ráálltunk a marketingre, termékfejlesztésre, mert ez a világ az embert beszippantja” – meséli Júlia. Azóta ők is méhszorgalommal tüsténkednek. Első kevert termékük, a torokír tulajdonképpen citromos méz, és mint sok más felfedezés, ez is véletlenszerűen született. „A férjem éppen hazajött egy hosszú útról, és rettenetesen fájt a torka. Nem nagyon tartunk itthon gyógyszert, de volt készen kikeverve méz citromlével. Mivel ettől hamar megszűnt a probléma, jött az ötlet, hogy ezzel másokon is lehetne segíteni. Ez a szülők kedvence, mert praktikus a kiszerelése, így iskolába is vihető, és nagyon hasznos ebben a szezonban. 

Aztán jött a gyömbéres méz, majd más ötletek, kevert mézek, viaszgyertyák, és egyszerűen nem lehet leállni.”

A kis manufaktúra már több tucat készítményt állít elő, saját bevallásuk szerint nem is tartják számon pontosan, ugyanis van köztük néhány szezonális is, amit nem lehet mindig kapni. Olyan érdekességekkel is találkozhatunk, mint a rózsaszirmos méz, amit inkább román vidékeken kedvelnek, ott van hagyománya a rózsafogyasztásnak. „Kifejezetten Valentin-napi terméknek szántam, de sosem éri meg a februárt, mivel saját rózsatőről szüretelem a szirmokat, és ez egy évben egyszer virágzik, tavasszal. A magyar neve: Édes rózsám” – avat be a szakmai rejtelmekbe Júlia, de nem kell sokat győzködnie, mert a rózsamézre gyorsan lecsapunk, és magunk is meggyőződünk, hogy valósággal simogatja ízlelőbimbóinkat. 

Megmutatja a kulisszák mögötti világot: bevezet a raktárként is használt, kis műhelybe, jóleső borzongás fut végig a hátunkon, amikor elénk tárul a polcokon sorakozó áru. Van itt levendulás méz, különféle fűszer- és gyógynövénnyel illatosított méhviasz gyertya, mézeskalács fűszerkeverékkel ízesített méz, fenyőrügyes méz, méhpempő, virágpor és propolisz, a gyerekek kedvéért pedig maci formájú üvegbe csomagolt méz. A szokásos vegyes-, akác-, hárs-, havasi- és repceméz mellett gyermekláncfűmézet is kóstolhattunk, amely kesernyés ízével kilóg a sorból, de a lépesméznek sem tudunk ellenállni. Van itt valaki, aki ne szeretné a felsorolt nyalánkságokat? 

„Minden új, kevert termékünk úgy született, hogy azzal valakinek a problémáját szerettük volna megoldani. 

Nem csak azt akarom, hogy legyen még egy produktum, hanem azt szeretném, hogy megkönnyítsem a dolgát annak, akinek eladom. Előbb mindig magunknak készítettem el, majd jött az ötlet, hogy hopp, ez jó lesz másnak is.”

A vállalkozás vezetője elmondja, hogy a rendkívül letisztult, igényes arculat mögött hosszú idő munkája húzódik meg. Ahogy kezdett körvonalazódni a célcsoport, úgy születtek az ötletek, és számos fázison ment keresztül ez a közös munka. „A sógornőm grafikus, és azt mondta, ha már van egy jó terméked, akkor legyen egy szép címkéd is, mert megérdemli az a termék. Kevesen vannak, akik adnak erre, és következetesen használják az arculati elemeket, illetve reklámoznak. Mert ez óriási erőfeszítés. Bio minősítésünk is van, ezért a következő lépés az lesz, hogy minden címkére rákerüljön a jelvény, de ez minden egyes termékre külön engedélyeztetési folyamat.” Külön érdemes kihangsúlyozni, hogy minden csomagolásuk környezetbarát, tehát újrahasználható vagy komposztálható.

A közel egy évtized alatt a munkamegosztás is kialakult: Csongor termel, övé a méhek gondozása, minden, ami a velük való bánást jelenti. Bár időnként Júlia is besegít, de ennek az oroszlánrésze a férjé. A feleség foglalkozik a termékfejlesztéssel, ő szerzi be az alapanyagokat, ő a marketing- és PR-felelős, valamint a készletgazda. Két fiuk közül egyik allergiás a méhcsípésre, a másiknak viszont már van egy saját családja, amit ajándékba kapott, és néha elmegy az apjának segíteni: „Nem akarjuk ezt erőltetni, de van remény a hagyomány átörökítésére.”

Júlia alaposan bemutatja a méz előállításának különböző szakaszait is, elmondja, hogy vidékünkön a mezők nem igazán tudják ellátni az óriási méhállományt. Emiatt a méhészek többsége tavasszal vándorútra viszi a családokat, kulcsfontosságú ennek előkészítése, sok szervezési, adminisztratív munkát igényel. Első körben repcére mennek egészen Munténiáig, a Dunához, majd az akác virágzását követve visszahúzódnak a hegyvidék felé. Következik egy rövidebb szünet, amit itthon töltenek, aztán jön a hárs, amiért a Bukarest környéki és dobrudzsai erdőkbe mennek. Azután szintén azon a környéken vagy a Fekete-tenger közelében lehet napraforgóról gyűjteni, majd a Duna-Deltában korianderről, mentáról. Erre azonban az itteni méhészek már általában nem maradnak lent, mert augusztustól elő kell készíteni a méhcsaládokat a télre, mely munka sarkalatos pontja a méhészetnek. 

Amikor elkezdődik a telelés, már nem vesznek el tőlük mézet, sőt, ha szükséges, feletetik, betakargatják, és csendes helyre viszik a kaptárakat. Az igazi telelés akkor kezdődik, amikor már nem tudnak kirepülni, vagyis stabilan tíz fok alá esik a hőmérséklet. Rendkívül érdekes, hogy fürtben telelnek, és úgy tartják életben magukat és egymást, hogy folyamatos mozgásban vannak oly módon, hogy a külsők is beljebb kerüljenek, és megmelegedjenek. 

Júlia szerint 

„Csodalények. Ha az ember beleássa magát, hogy milyen komplex társadalmi rendszerben élnek, elámul például a hihetetlen GPS-készülékükön.

Amikor új területre mennek, a felderítők egyfajta tánccal »magyarázzák el« a többinek, hogy hol a nektárlelő hely. A méhek mindent a kolóniáért tesznek, annak rendelik alá az egyedet. Ez megérne egy külön szociológiai tanulmányt” – mondja Júlia. Tapasztalata szerint nem jellemző rájuk az agresszív viselkedés. A méhész már a zúgásukról tudja, hogy bemehet-e akár védőöltözet nélkül is közéjük, vagy jobb, ha elkerüli őket. Nagyon ritka, hogy ok nélkül támadjanak. 

A méhek az általuk gyűjtött nektárral és virágporral táplálkoznak, az anyát méhpempővel etetik, a propolisz pedig a kaptár védőburka, „immunrendszere”. Szárnycsapkodásaikkal kiszárítják a nektárt, ezért amikor nagy gyűjtés van, a méz illata szakad ki a kaptárból. Nagyon intelligensen dolgoznak, csodálatos világuk van, hiszen a leheletvékony léppel kibélelt, pehelysúlyú keretet akár négy-öt kilogrammnyi mézzel is tele tudják hordani. Csillog a szemünk, ahogyan mesél szenvedélyéről, amely egyben a munkája is. Az egyik. Emellett ugyanis dekoratőrként tevékenykedik.

„Szoktam személyreszabott csomagokat összeállítani. Valaki elmondja, hogy kit szeretne meglepni vele: milyen nemű, milyen az ízlése, van-e valami betegsége, és az alapján beteszek több finomságot egy dobozba. Elképzelem, hogy én minek örülnék.”

A BioBee arra törekszik, hogy vásárlóinak megédesítse a napjait. Szó szerint (is).

Fotó: Fülöp Attila