Akcióban: Kérd, hogy ellenőrizzen a fogyasztóvédelem!

Újdonsággal rukkol elő a fogyasztóvédelem: immár a vállalkozók is kérhetik, hogy ellenőrizzék gazdasági egységüket, és így egyfajta kiképzésen esnek át, hisz első ízben nem...
Becsült olvasási idő: 4 perc 4 másodperc

Ne pazarold el a sok tejet! – kilenc évvel ezelőtt ezzel a mondattal indította el a sajtkészítés útján a farcádi Sándor Győzőt édesapja. Győző megengedheti magának a mosolyt, sikerült felépítenie egy olyan műhelyt, amely egyedülálló a környéken.

– Édesapámmal közösen vezettünk egy családi gazdaságot kilenc évvel ezelőtt. 

Mint minden kornak, ennek az időszaknak is megvoltak a nehézségei, aki gazdálkodott, állatokat tartott, annak értékesítenie kellett a tejet. Kevés pénzt adtak a tejért, el kellett, hogy gondolkozzak, hogyan lehetne abból az állapotból továbblépni, érvényesülni. Úgy döntöttem, elmegyek arra a sajtkészítő tanfolyamra, amit Székelyudvarhelyen hirdettek meg – kezdi a farcádi gazda.

„Szerettem katyfolni örökké”

A tanfolyamot 2013-ben szervezték, magyarországi sajtkészítő mester tanította meg az érdeklődőket a lágy sajtok készítésére. Egyedül édesanyja készített sajtokat, „ő is olyanokat, amit a juhászok is tudnak”.

– Szerettem katyfolni örökké, volt bennem egy kíváncsiság. A tanfolyam alatt három-négy napon keresztül gyakoroltunk, én aznap kipróbáltam itthon mindent. Később még elmentem Gyergyóba is, hogy az érlelt sajt készítését is eltanuljam egy svájci mestertől – magyarázza a kezdeteket a sajtkészítő, közben a nagy fakanállal megkeveri a melegedő tejet.

Feldíszített sajttálak, ízesített parenyicák sorakozva várják, hogy útnak indítsák őket. A hátsó polcon érlelt sajtok pihennek, most már ezt a fajta sajtot is megszerette a környék lakossága.

– A fonott sajtokkal kezdtünk,

ehhez volt hozzászokva a székelység. Az elején még hallani sem akartak az érlelt vagy az ízesített sajtokról, idegenkedtek tőlük.

Húsz-huszonötféle termékünk van, felsorolni sem tudom az egészet: van sonkás, köményes, medvehagymás, bazsalikomos, fokhagymás, vörös áfonyás, aszalt szilvás…

Régebb nem volt Facebook, végigtalpaltuk a környéket, bekopogtattunk cégekhez, éttermekhez, hogy eladásra kínáljuk a termékeket – vezet be a részletekbe Győző.

Jelenleg két állandó helyük van: Székelyudvarhelyre és Marosvásárhelyre viszik sajtjaikat, pár alkalommal az anyaországban is próbálkoztak, a járvány miatt azonban megszűnt ez a lehetőség. A műhely fejlesztését is akadályozza a kialakult helyzet, a bezárások, korlátozások miatt nem lehet behozni az országba azt az elektromos üstöt, amire régóta vágyik a vendéglátóm.

A hat tehénre esküsznek

– Erre az üstre azért is szükségünk lenne, mert megkönnyítené a munkánkat, akár telefonról is működésbe lehet hozni, helyettem végezné a teendőket, nem négykor, hanem fél hétkor kelhetnék. Jó lenne bővíteni a helyiséget, hogy nagyobb legyen a tér, de hangsúlyozom örökké: hat tehénnel indultunk, most is annyi van, ez bőségesen elegendő a család számára. Vannak időszakok, amikor kevesebb a tej, de ennyit bírunk meg – magyarázza.

Ami a munkamegosztást illeti,

a feleségével ketten „viszik az ipart”,

együtt csinálnak mindent. A nagyobbik lányuk nagy segítségükre van a piacon, apjának még egy kicsi ideje is marad „eltekeregni a kollégákhoz”. Ottjártamkor is vásárra készültek, most még szezonja van a sajtnak.

– Májusban a legjobb a tej, a lelegelt zsenge fű csodát tesz a sajtokkal. Van két-három hónap minden évben, mikor kicsit megáll az élet, ahogy a juhászok elkezdik csinálni sajtjaikat, nem veszik annyira az általunk készített termékeket. Megmondom őszintén, én is azt a lágy sajtot szeretem szinte a legjobban, zöldhagyma dukál hozzá leginkább.

Nyáron a székely fagyizik, míg a sajtok lefolynának az asztalról a nagy melegben, aztán ősztől tavaszig megint elindul a szezon. Mi májustól leginkább érlelt sajtokat készítünk, mindig beraktározunk a szezonra – avat be a szakma titkaiba Sándor Győző, aki semmit sem csinálna másképpen, ha mégegyszer újrakezdhetné az egészet az elejéről, mert nem nagyon kell módosítani azt, „ami jól telt, amivel szerettél foglalkozni”.

Megjelent a felsőboldogfalvi önkormányzat Tizenegy című lapjának 2021. áprilisi számában. 

Nyáron fagyi, télen sajt