Már nem kell a folyosón, lépcsőn, egymás hegyén-hátán meghúzódva éjszakázni, magunknak főzni, és villanyoltás sincs este tízkor, a tömegszállásból panzióvá alakított, jubiláló Madarasi Menedékház ennek ellenére továbbra is egyfajta közösségi intézményként működik. A hegytető legöregebb épülete nyolcvan éve dacol az időjárással és a kirándulók tömegével, időnként megújulva – ezt ünneplik december 2. és 5. között.
Gyalog- és sítúrával, koncerttel, zsíroskenyeres vacsorával, vegán bográcsozással, illetve svédasztalos ebéddel fogadják hétvégén a nosztalgiázni-ünnepelni vágyókat a Madarasi-Hargitán. A kisgyermekes családokat óvoda is várja – tudtuk meg a szervezőktől, akik csaknem egy éve készülnek az eseményre. „Egy csepp múlt” jeligével még februárban indítottak posztsorozatot a
Facebookon, hetente villantva fel egy-egy emléket az elmúlt nyolc évtizedből. „Tudatosan készülünk, természetesen, kutakodtam a régi fotók, beszámolók között – a múltat és a jelent össze akarjuk kötni a rendezvénnyel. Előkerültek régi emlékkönyvek, szám szerint hét, az első még 1946-ból. Teljesen másak ezek, mint a mostaniak, amelyekbe szűkszavúan írnak a látogatók, például, hogy itt jártak, tetszett és a nevüket.
Régen, amikor nem volt áram, nem volt tévé, telefon, egészen hosszú bejegyzések születtek, részletes beszámolókkal, véleményekkel
például a menedékház régi gondnokáról, mindeneséről, Csoma Pista bácsiról” – számolt be a Szempontnak Biró Timea, a Madarasi Menedékház működtetője, aki a családi visszaemlékezések alapján már három-négy évesen sízett a Madarasin. „Az egyik legérdekesebb bejegyzés, amelyben azt mesélik el valakik, akik korábban sosem jártak a Hargitán, hogy Vásárhelyről valahogy eljutottak Szentegyházára, ahol megmutatták nekik az irányt, ők elindultak neki a hegynek, de estig nem jutottak fel. Tüzet raktak, ott aludtak, és nagyon féltek a farkasoktól. Másnap, amikor felértek, lejegyezték az egész történetet. A beavatási szertartások is részletesen le vannak írva” – meséli Timea, akitől megtudjuk, hogy kiváló rajzok is készültek a vendégkönyvekbe, melyek másolatait ezentúl bárki kedvére lapozgathatja a menedékházban.
Készült emlékkönyv is, az első már a negyvenedik évfordulóra, de az a cenzúra miatt nem jelenhetett meg, aztán az ötvenedikre adták ki Komoróczy György kötetét, az Évtizedek viharában. 50 éves a Madarasi Hargita Menedékház címűt.
Néhány éve pályázati pénzből újították fel a menedékházat, mely azóta panzióként működik,
rég a múlté az idő, amikor a lépcsőn öt, a folyosón tíz, a szobákban pedig tizenöt lejbe kerül egy éjszaka
– mondja nevetve Biró Timea. Próbálnak igazodni a mai elvárásokhoz a vendégházakat, panziókat működtetők, egyre fontosabb a kényelem, a minőség, a tömegszállások irányából a panziók felé mozdultak el a szállásadók az üdülőtelepen.
Egyértelműen megfogalmazott elvárás a turisták részéről az utóbbi években, hogy a november végétől április elejéig tartó síszezonon kívül is programokkal, plusz szolgáltatásokkal várják őket. Timea szerint a madarasi-hargitai vendéglátók mindenikéről elmondható, hogy az anyagiakon túl egyéb is motiválja őket: „lennie kell valami plusznak, ami ideköt minket, hiszen ennyi munkával több helyet lehetne üzemeltetni a környékbeli városokban például”.
A hétvégi programokról részletesebben, illetve az – időjárás kiszámíthatatlansága és a járványügyi szabályok miatti – esetleges programváltozásokról a menedékház Facebook-oldalán olvashatnak az érdeklődők.
Fotók: Biró Timea/Madarasi-Hargita Menedékház/Outdoor Hargita
