Barabás Blanka
Barabás Blanka
Mindennapi betevőnket add meg nékünk ma.

Akcióban: Kérd, hogy ellenőrizzen a fogyasztóvédelem!

Újdonsággal rukkol elő a fogyasztóvédelem: immár a vállalkozók is kérhetik, hogy ellenőrizzék gazdasági egységüket, és így egyfajta kiképzésen esnek át, hisz első ízben nem...
Becsült olvasási idő: 6 perc 6 másodperc

Az udvarhelyi Sétatér idén abszolút főszerepet kapott a városi rendezvényeknél, az itt tartott majális, az Udvarhely Napok, a Míves Emberek Sokadalma is bizonyította, hogy működik a dolog. Talán sokan furcsálták az elején, hogy lehet itt bulizni, belemenni az éjszakába, ám már menet közben kiderült, például a parkban, minifocipályán megrendezett táncháztalálkozó többszörösen is tanusította, hogy keblünkre tudjuk ölelni a teret. A Siculus Fesztivál tizedik kiadása szintén innen dobbantott tegnap.  

A Sétatéren működő étterem, a park hatalmas fái, padok, cserjék, gyep, széles járdák, placc, pavilon: elvileg bármilyen kulturális, hagyományőrző rendezvényre ideális a hely, gondoljunk csak a kolozsvári Jazz in the Park nevű népszerű zenei rendezvényre, ami brandjévé is vált a városnak.

Az udvarhelyiek közül nem mindenki gondolta úgy tegnap, hogy a 10. Siculus Fesztiválnak a Sétatér előnyére válik. A kevés ember kis helyen többnek látszik, másképp érzékeljük egymást, a fellépő zenekarok így más lelkülettel játszanak, hogy a Patkó ehhez az érzéshez jobban passzolt, mondták. Ez igaz is lehet, illetve

más szempontok érvényesülnek itt meg odalent a parkban. Attól lenne jobb az egész, ha több embert meg tudna szólítani.

A megoldásra születtek elméleteink is a rendezvény első napján, de erről majd később.

A megnyitón a szervező, a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont vezetője, Bartalis Izabella, mellette a megyei tanács képviseletében az alelnök Bíró Barna Botond, az Udvarhelyszéki Ifjúsági Egyeztető Tanács elnöke, Tornai Szilárd, illetve az alpolgármester Ölvedi Zsolt, de Zilahi Csaba, a zsűri elnöke is azt hangsúlyozta, hogy túl a létjogosultságon, az erdélyi zenekarok megmérettetése, a hagyomány továbbvitele nem csupán jó móka vagy önmagáért való tett, hanem kulturális igény. 

Amíg zene szól, addig nincs nagy baj,

mondta Zilahi Csaba, a Kolozsvári Rádió zenei szerkesztője, a zsűri elnöke, és tényleg, pár percig még tanakodtunk ilyen prózai dolgon, hogy hova húzódjunk be az eső elől, ha jobban rázendít. De aztán mégis kisütött a nap, meleg is lett, és jobb volt így hallgatni az Omega Ezüst esőjét az első versenybe szálló zenekartól, a nagyváradi Rius&Bandtől. Balladisztikus, klasszik rock’n’roll – a zsűri elnöke mellett a zsűri többi tagja, Balázs Imre József, Orosz-Pál Levente, Szakadáti Mátyás, Virányi Attila értékelte a produkciókat. A versenyzőknek a két saját dal mellett egy Omega-feldolgozást is virítaniuk kellett és kell. Szóval,

a zsűri dicsért és tanácsokat adott, hol, mire kell figyelni, hol jött volna jól egy gitárszóló, hol kelt volna el egy hangsúlyosabb bőgő, meg a szöveg, ugye, mert egyáltalán nem mindegy, összefüggésben van-e a ritmussal, a dallammal, a stílussal.

A DissOrder az Omega Csillagok útján című számát úgy adta elő, meg aztán a két saját dalt, abból is a Purgatóriumot, hogy pillogtattunk,

ki ez a Mick Jagger junior, aki ilyen frissességgel, eredetien, tökösen, vagányul, pimaszul képes megszólalni?

Tyíj, gyerekek, a DissOrder udvarhelyi zenekarra akkor is oda kell figyelni, ha nem akarod! Lukács Szilárd énekes-gitáros egyedi figura, meghatározó jelenség a színpadon, s nem terem minden bokorban. Balázs Imre József mondta is, hogy alig várta már, hogy egy ilyen különlegességgel találkozzon, mint amit a DissOrder produkál. Ugyan Zilahi a Purgatórium értékelésekor megjegyezte, hogy ezt rádiókban nem fogják játszani, de Szakadáti Mátyás hamar biztosította is a zenészeket, hogy soha ne akarjanak elsősorban a rádiók elvárásainak megfelelve dalt írni. Ez jól esett nekem is.

A Majd kiderül csíkszeredai formáció sokkal líraibb hangnemben tolta a rockit, Tamás Balázs szép hangja garancia is lehet, hogy slágerek, szépreményű alkotások szülessenek még, ha a zenekar kitartó, és megfogadja az útmutatásokat. 

Ezzel az első nap kipipálva, már ami a zenei vetélkedőt illeti. Bemutatták később a 2018–2021 Siculus Fesztivál cédét, mely az elmúlt négy év nyertes zenekarainak dalait tartalmazza. Ezen szerzemények a stúdiófelvételek eredményei, ez megfogható, sőt hallgatható.   

Jött aztán az A csajod meg a Kies zenekar… És megint az az érzés, hogy sajátságos ez a város úgy cakkumpakk. Visszatérek a be nem fejezett gondolathoz. A  rétegműfajba tartozó zene, rendezvény, műsor stb. vonatkozásában ez a város kicsi. Egy úgynevezett tömegrendezvény több embert vonz kicsi városban is, mint egyébként, ami tehát nem ilyen, az keveset. Ám ezt talán el lehetne kerülni azzal, hogy jól választod meg a rendezvényedhez az időpontot. Lehet és kell szakítani olyan hagyományokkal, amelyek ebben az érában már nem válnak be. Ha például zömmel fiatal zenekaroknak szervezel tehetségkutatót, suliidő végére-kezdetére lődd be. Ne délutánra szervezd, a koraesti, esti órák jobban találnak a műfajhoz. Legyen bármilyen kicsi a költségvetés, a mediatizálást, a reklámozást, promózást ne spórold meg: nem elég a Facebook-esemény, a plakát.

Többet kell beszélni róla, mutasd meg, kik jönnek, mutasd meg magad, kopogj be mindenhová, hívd meg személyesen, akiket ott akarsz látni a bulidon,

és tedd lehetővé, hogy online is követhető legyen a műsor, legalább a vetélkedő. Egyszóval: a közönséged nyelvén és fórumán szólalj meg, előtte, közbe és utána is. A Siculus Fesztivál nem a sétálgató nyugdíjasok rendezvénye, hanem sokkal inkább a sétálgató ifjúságé. 

Egy pengetésre a sikertől – az erdélyi zenekarok versenye ma 16 órától folytatódik, 20 órakor mutatják be Zilahi Csaba Erdélyi MagyaRock 1970–2010 című könyvét, utána a Shadows majd a No Sugar játszik. Vasárnap 15.30-tól indul a vetélkedő, a díjkiosztóra 19 órától kerül sor. Részletekért katt ide

Fotó: Fülöp Attila

Ó, gyerekek, pedig annyira jó ez!