Akcióban: Kérd, hogy ellenőrizzen a fogyasztóvédelem!

Újdonsággal rukkol elő a fogyasztóvédelem: immár a vállalkozók is kérhetik, hogy ellenőrizzék gazdasági egységüket, és így egyfajta kiképzésen esnek át, hisz első ízben nem...
Becsült olvasási idő: 4 perc 3 másodperc

Az egészségügyi minisztérium közleménye szerint január utolsó hetében érkezik Romániába az első szállítmány az 5–11 év közötti gyermekeknek szánt, koronavírus elleni vakcinából. A Pfizer-BioNTech által fejlesztett oltóanyagot a kijelölt központokban, illetve a háziorvosi rendelőkben lehet beadatni. 

RoVaccinare platform közlése szerint az immunizálás az 5–11 évesek esetében azt jelenti, hogy kisebb dózist kapnak a Pfizer oltóanyagából, mint a 12 éven felüliek (10 mikrogrammot, míg a 12 év fölöttiek 30 mikrogrammot), de a többi korcsoporthoz hasonlóan ők is két dózisban, három hét különbséggel kapják meg a vakcinát.

A járvány kezdete óta több ezer gyermeket vizsgáltak az Amerikai Egyesült Államokban. Az ottani járványügyi hivatal javasolja a gyermekek immunizálását, hiszen ugyanakkora valószínűséggel fertőződnek meg koronavírussal, mint a felnőttek, sőt nagyon betegek is lehetnek. Esetükben is lehet számolni rövidebb és hosszabb távú poszt-covid következményekkel, és azt sem szabad elhanyagolni, hogy ugyanúgy terjesztik a fertőzést iskolában, otthon, akár a felnőttek. 

Gyermekkorban a SARS-CoV-2-fertőzés a fertőzöttek döntő többségében tünetmentesen vagy enyhe formában (hőemelkedés, alacsony láz, száraz köhögés, gyengeség) zajlik le. Az USA-ban az összes SARS-CoV-2-fertőzött gyermek 0,1–1,9%-a került kórházba, és a kórházi kezelésre szoruló gyermekek körülbelül 10%-a igényel intenzív terápiás kezelést. A betegség mortalitása esetükben 0,03%. Egy nagyobb, európai korcsoportos vizsgálat adatait elemezve hasonló arányokat találtak: a kórházban kezelt gyermekek 8%-a került intenzív osztályra, 4%-uknak volt szüksége gépi lélegeztetésre. A kórházban kezelt gyermekeknek az esetek 50%-ában valamilyen társbetegségük is van. 

A betegség lefolyása ugyanakkor kiszámíthatatlan, a tapasztalat azt mutatja, hogy a gyereknél általában enyhébb, de ez a heveny szakaszra vonatkozik, két-három nap lázas állapottal, hasmenéssel, elvétve kiütéssel, kötőhártya-gyulladással megússza a többség. 

A 18 éven aluliaknak adott vakcina egy hírvivő RNS alapján működik, amely rövid időn belül lebomlik a szervezetben, és csak az általa termelt ellenanyag védi majd a gyerekeket – mint kiderült, kiemelten magas ellenanyagszintről számoltak be a vizsgálatok. A mellékhatásprofil minimális, állítják orvosok, hozzátéve, hogy nem lehet párhuzamba állítani a betegség szövődményeit és a védőoltás okozta, esetleges kellemetlenségeket.

Az oltást a gyerekek jól tolerálják. 

A delta variáns magasabb fertőzőképessége, valamint az alacsony oltottsági arány miatt nagyobb a fertőzöttség a 18 év alattiak körében. Ezen korcsoport immunizálásához a szülők, gondozók jóváhagyása szükséges, akik nyilván dilemmáznak az oltás beadatásán. Tartanak egyrészt a szövődményektől, másrészt azzal magyarázzák az oltás szükségtelenségét, hogy a vírus gyerekeknél enyhébb lefolyású, tán fel sem tűnik. 

Mindazonáltal a fertőzött gyerekeknél súlyos szövődmények is kialakulhatnak, az amerikai járványügyi hivatal elsősorban a többszervi gyulladásos szindrómát (MIS-C) említi. A leggyakoribb mellékhatás a szívizomgyulladás, melynek kockázatáról az adatok ismeretében elmondható, hogy alacsonyabb a 12 éven aluli gyermekek körében.  

Az Európai Gyógyszerügynökség (European Medicine Agency, EMA), illetve az  Egyesült Államok Élelmiszer- és Gyógyszerfelügyelete (U.S. Food and Drug Administration, FDA) az 5–15, valamint a 16 éven felüli korcsoportba tartozók immunizálását sürgeti, erre hivatkozik egyébként a szaktárca is a különböző védőoltások ismertetését és a gyermekek beoltását célzó korábbi közleményében. 

Valeriu Gheorghiţă, az országos oltási kampány koordinátora múlt hónapban úgy nyilatkozott, minden gyermek megkaphatja a vakcinát, a krónikus betegségben szenvedők, illetve a kockázati csoportba tartozó felnőttel egy háztartásban élők számára pedig különösen ajánlott az immunizálás.

Oltani kell(ene) a gyermekeket is – Kezdődhet az immunizálás néhány hét múlva