Nagyálmos Ildikó
Nagyálmos Ildikó
A hétköznapi élet, az eltűnőben lévő vidéki ember érdekel. Hátha sikerül átmentenünk és újraértelmeznünk a múlt egy kis darabkáját példaértékű életek felvillantásával.

Akcióban: Kérd, hogy ellenőrizzen a fogyasztóvédelem!

Újdonsággal rukkol elő a fogyasztóvédelem: immár a vállalkozók is kérhetik, hogy ellenőrizzék gazdasági egységüket, és így egyfajta kiképzésen esnek át, hisz első ízben nem...
Becsült olvasási idő: 5 perc 22 másodperc

Hatszázezer lej értékű magyar állami támogatásból vásárolta meg a Székelyföldi Jégkorong Akadémia a székelyudvarhelyi műjégpálya mellé elhelyezett konténereket, amelyekben öltözők, zuhanyzók, mosdók kaptak helyet. A rendeltetésüknek pénteken átadott, korszerű, fűthető öltözőket hamarosan használatba vehetik a sportolók.

Sajtótájékoztatón mutatták be a jégpálya melletti új beruházást. Gálfi Árpád polgármester arról beszélt, hogy a helyi önkormányzat és a Székelyföldi Jégkorong Akadémia együttműködésének köszönhetően évről évre jobban megerősödik a jégkorong utánpótlás-nevelés.

– 2019-ben megnyitottuk a székelyudvarhelyi városi műjégpályát, ami hosszú idő után méltó helyszíne tud lenni nem csupán a jégkorongedzéseknek és -mérkőzéseknek, hanem a korcsolyaedzéseknek, illetve a korcsolyázásnak mint szabadidős tevékenységnek is. Emellett fontos programja a Székelyudvarhelyi Városi Sportklubnak a korisuli is, a kisiskolásoknak és óvodásoknak szóló program révén több ezer kisdiák tanul meg korcsolyázni. Az elmúlt időszakban komoly törekvések voltak a város részéről, hogy a jeges sportok számára otthont teremtsen, amely alkalmas színvonalas tornák, bajnokságok lebonyolítására is – mondta a polgármester.

A Székelyföldi Jégkorong Akadémia három nagyméretű konténert szállított a műjégpálya mellé, a tizennyolc konténerelemből összeállított hat öltözőhöz zuhanyzók és mosdók is tartoznak. Gálfi Árpád szerint ennek az infrastrukturális beruházásnak köszönhetően emelkedik a létesítmény nyújtotta komfort, amely a helyi jégkorongozó gyermekek és fiatalok, illetve a városba látogató csapatok edzéseinek és mérkőzéseinek körülményeit javítja.

Nagy Attila, a Székelyföldi Jégkorong Akadémia ügyvezető igazgatója „komoly gesztus”-nak nevezte, hogy a városvezetésben 2017-ben megfogant a jégpálya létesítésének gondolata, és 2019-ben a kivitelezés is megtörtént. Mára olyan szintre jutott, hogy országos mérkőzéseket is lehet itt szervezni.

– A helyi szakemberekkel hat évvel ezelőtt leültünk és felvázoltunk egy tervet, hogy hogyan lehet a jégkorongsportot újraindítani, újraépíteni Székelyudvarhelyen, ahol több évtizedes múltja van. Akkor megrajzoltuk, hogy a 2021–22-es idényben U16-os (16 év alatti korosztály) csapata kellene, hogy legyen a városnak, ami, nagy örömmel mondhatom, sikerült. Igaz, a központtal közösen viszik ezt a projektet, de azoknak a gyermekeknek, akik hat évvel ezelőtt elkezdtek jégkorongozni, nem kellett abbahagyniuk a sportot, hanem versenyszerűen játszhatnak tovább, sőt, az eredmények is kezdtek megjelenni. Mi ugyan nem fektetünk olyan nagy hangsúlyt az eredményekre, inkább arra figyelünk, hogy a gyermekek fejlesztése folyamatos legyen. Fontos része a fejlesztésnek az edzőképzés, a szakemberek megerősítése, ez is jó úton halad, bízom benne, hogy ezek a fiatalok oszlopos tagjai lesznek a jövőben a székelyföldi jégkorongnak – mondta az akadémia ügyvezetője. Hozzátette:

minden gyermek álma, hogy egyszer majd hazai jégpályán felnőtt kategóriában jégkorongozzon.

Amint megtudtuk, a támogatásoknak köszönhetően több száz gyermek jár korcsolyaoktató programra, az elmúlt években több ezer gyermek tanult meg korcsolyázni, és több mint száz jégkorongozik. Nagy szükség volt így az öltözőkre, ahol akár a sportoláshoz szükséges felszerelést is tárolhatják.

Pálfi Kinga alpolgármester hokis anyaként ismeri belülről is a rendszert, mondta magáról, és úgy véli, hogy a gyermekeknek ez a sportág nem csak a testi, hanem a mentális egészségük szempontjából is elengedhetetlen. Arra buzdít mindenkit, hogy használják ki a felkínált lehetőségeket, és ők is azon dolgoznak, hogy a szó minden értelmében egészségesebb jövőt biztosítsanak a gyermekeinknek.

Mester Zoltán, a Városi Sportklub (VSK) vezetője úgy véli, a jégpálya megépítése nagy vállalás volt, és minden évben próbálnak hozzátenni kis fejlesztéseket a városi sportklub részéről.

– A mi szerepünk a létesítmény élettel való feltöltése. Az elmúlt két év nehézségeinek ellenére a jégpálya az udvarhelyi fiatalok gyülekezőhelyévé vált, ezer gyermek jár korisuli programba, százhatvan kis hokisunk van. Ezeket a számokat szeretnénk a jövőben növelni, kiterjeszteni a környező településekre is. Nagy segítségünkre lesz a ma átadott beruházás, hisz sokkal komfortosabb feltételek mellett tudjuk fogadni a gyermekeket – mondta Mester Zoltán.

Hétvégén – péntektől vasárnapig – zajlik a városi műjégpályán a Jégkorong Erdélyi Liga egyik U14-es, playoff rendszer előtti tornája. Nagy Attilától megtudtuk, hogy a bajnokságot a Román Jégkorongszövetségnek kellene megszerveznie, amely viszont nem hajlandó az elmúlt nyolc évben semmilyen rendezvényt, sportolási lehetőséget biztosítani a tizennégy év alatti gyermekeknek. A SZJA által is támogatott Jégkorong Erdélyi Ligát azért szervezték meg, hogy minden csapatnak lehetőséget adjanak itthoni versenyzésre.

Premierről van szó, hisz Udvarhelyen ilyen szintű torna még nem volt.

A közeljövőben lesz egy U8-as és egy U10-es torna is, ahová szintén több száz gyermek jön játszani. Gyakorlatilag ez az a hivatalos idény, amikor az udvarhelyi jégpálya a középpontja egy nagyobb rendezvénynek.