Akcióban: Kérd, hogy ellenőrizzen a fogyasztóvédelem!

Újdonsággal rukkol elő a fogyasztóvédelem: immár a vállalkozók is kérhetik, hogy ellenőrizzék gazdasági egységüket, és így egyfajta kiképzésen esnek át, hisz első ízben nem...
Becsült olvasási idő: 1 perc 8 másodperc

Középiskolásoknak szóló gasztronómiai programmal rukkolt elő az Udvarhelyszéki Ifjúsági Egyeztető Tanács. Az Öröklött gasztronómia elnevezésű esemény célja megismertetni a fiatalokkal olyan helyi ételeket és ízeket, melyek már kikoptak a köztudatból.

A rendhagyó program november 9-én 14 órától kezdődik a székelyudvarhelyi Kós Károly Szakközépiskolában. Fő célja, hogy tíz, szakirányú oktatásban részt vevő középiskolás diák megismerkedjen olyan helyi ételekkel és a régióra jellemző ízvilággal, amely bár a közelmúltban általánosnak számított, napjainkra már-már ki is kopott a köztudatból. Ugyanakkor a fiatalok a helyi konyhaművészetben rejlő lehetőségekről is tájékozódhatnak.

Azért is érdekes az Öröklött gasztronómia program, mert a kezdeményező UIET a helyi gasztronómiai pontokban rejlő lehetőségeket és korlátokat is megismerteti ezekkel a diákokkal, hogy egyfelől tudást szerezzenek a vidékünkön hagyományosnak számító ételkülönlegességek elkészítésében, másfelől, hogy ezt a tudást a gyakorlatban minél hatékonyabban ki tudják aknázni.

Kiemelt képünk illusztráció: pexels.com