Akcióban: Kérd, hogy ellenőrizzen a fogyasztóvédelem!

Újdonsággal rukkol elő a fogyasztóvédelem: immár a vállalkozók is kérhetik, hogy ellenőrizzék gazdasági egységüket, és így egyfajta kiképzésen esnek át, hisz első ízben nem...
Becsült olvasási idő: 4 perc 18 másodperc

Arról, hogy jóga, valaki jógázik, jógát tanul, a keleti kultúra iránt érdeklődők, a keleti vallásokban jártasabb emberek elsősorban egyfajta szellemi, testi, lelki gyakorlatra gondolnak, egy technikára, ami segít elemelkedni a mindennapi problémáktól, leküzdeni ezeket, tisztán látni, megtisztulni, harmóniában lenni szellemi és fizikai síkon önmagunkkal és a világgal. Meditációra gondolnak, bizonyos fizikai gyakorlatokra, légzéstechnikák elsajátítására.

Általában igazuk is van azoknak, akik az említett leírással azonosítják a jógát, eközben vannak olyanok, akik elutasítják, mondván, ez tőlünk idegen, ez érthetetlen, vagy túl egyszerű és mégis túl komplikált, hogy hatékonyan segítsen. Mégis talán nem véletlen, hogy a nyugati kultúrában nevelkedett ember nyitottabb rá – nagyvárosokban tőlünk pár száz kilométerrel odébb mind több és több jógaiskolát, jógával foglalkozó embert, oktatót találni. Valóban több típusa, irányzata van a jógának, ha csak véletlenszerűen ütjük fel a böngészőt, zavar is keletkezhet a fejünkben, ám nemsokára alkalom nyílik arra, hogy tisztább képet kaphasson, beavatást nyerjen az erdélyi, székelyföldi érdeklődő. 

Első ízben Erdélyben – 2010 óta működik már Konstancán –, Székelyudvarhelyen június 10–12. között lesz lehetőség kriya jóga elsajátítására avatott oktató irányítása mellett.

Mi fán terem a Kriya jóga?

Egy ősi élet- és meditációs technika, mely fejleszti a testet, az elmét, az intellektust és a lélektudatot. Azt tanítja, hogy minden tettet, azaz a kri-t a ja, vagyis a bennünk lakó lélek hajt végre. A test és az elme hatékony fegyelmezésével segít megtapasztalni a három isteni minőséget: a fényt, a rezgést, a hangot. A Kriya jóga koncentrációs technikái, továbbá a légzési és ülésmódok olyan fókuszált figyelem kialakításához segítenek hozzá, mely

képessé teszi a gyakorlót a tudatosság legmélyebb szintjeinek elérésére, ezáltal élete megváltoztatására.

Olyan meditációs technika, ami az önmegvalósulás állapotához vezet, egyszerű, könnyen végezhető. A Kriya jóga nem vallás, nem szekta, hanem hatékony eszköz a spirituális fejlődéshez.

A tanítás Paramahamsa Hariharananda nevéhez fűződik – Paramahamsa Jogananda tanítványa volt az autentikus mestervonalból, az Egy Jógi Önéletrajza című könyv szerzője – ő tette ismertté a Kriya jógát világszerte, jogutódja Prajnanananda mestere tanítását viszi tovább, és

csak egy leckét tanít: a szeretetét.

Azt tanítja, hogy az isteni szeretet és megelégedettség állapotát elérhetjük az önfegyelem és Kriya jóga gyakorlásával.

A programról

Június 10-én, pénteken 18 órától a kriya jógáról szóló előadással kezdődik az esemény, ez nyitott bárki számára, a Református Esperesi Hivatal Márton Áron téri dísztermében tartják, regisztrálni szükséges. A szeminárium a Mária Valéria-épületben, a Benedek Elek Líceumban zajlik szombaton és vasárnap.  

Június 11. és 12-én a reggeli órákban, beavatással kezdődik a program, a technikákkal való ismerkedéssel, meditációval, illetve ebédszünet is van mindkét nap. Előzetes regisztrációval lehet részt venni a programon, a helyek száma ugyanis korlátozott. 

Bizonyos beavatási felajánlások szükségesek még a részvételhez: öt darab gyümölcs (melyek az élet során végrehajtott tettek gyümölcseit jelenítik meg), öt szál virág (melyek az öt érzékszervet szimbolizálják), a részvételi díj, a 70 euró, melyet a szervező alapítvány, a bécsi Kriya Jóga Központ adományként kezel, és amely a fizikai testet képviseli. Takaróra, párnára, zoknira, kényelmes öltözetre lesz még szükség.  

A program angol nyelven, magyar fordítással zajlik.

Regisztrálni az udvarhelyi kapcsolattartónál, Gedő Zsoltnál a 0745–426091-es telefonszámon lehet, vagy a kriyaudv@gmail.com e-mail-címen. Bővebben itt.

Az előadásról innen tájékozódhat, a szeminárium Facebook-eseménye pedig itt érhető el.

Cikkünk támogatott tartalom /Kiemelt képen: Paramahamsa Prajnananandaji

Ősi forrásból – Kriya jóga Székelyudvarhelyen