Szász Csaba
Szász Csaba
„Öntsünk tiszta vizet a nyílt kártyák közé, mielőtt az idő vasfoga elszáll felettünk, hogy tiszta legyen a lelkiismeretfurdalásunk!"

Akcióban: Kérd, hogy ellenőrizzen a fogyasztóvédelem!

Újdonsággal rukkol elő a fogyasztóvédelem: immár a vállalkozók is kérhetik, hogy ellenőrizzék gazdasági egységüket, és így egyfajta kiképzésen esnek át, hisz első ízben nem...
Becsült olvasási idő: 7 perc 18 másodperc

A világbajnokságról egy ezüsttel és egy bronzéremmel tértek vissza. Tavalyi eredményeiknek köszönhetően a székelyudvarhelyi Góbék Teqball Team csapata a világ második legeredményesebb klubja. Legjobb játékosuk, Györgydeák Apor egyéniben, párosban és vegyespárosban is országos bajnok lett, két hónapon át pedig az egyéni világranglistát is vezette. Ilyés Szabolcs klubvezetővel és Györgyeák Aporral értékeltük a tavalyi évet, de beszélgettünk a sportág jövőjéről is.

– Milyen évet zárt a Góbék Teqball Klub?

Ilyés Szabolcs: Összességében mondhatjuk, hogy a legkimagaslóbb évünk volt, a profi érában a legjobb, annak ellenére, hogy ezúttal nem jött össze a világbajnoki arany. Ugyanis az igazsághoz hozzátartozik, hogy időközben nagyot lépett előre a sportág, az elit, vagyis a rangsor első tíz-tizenöt nemzete már teljesen professzionális válogatottnak minősül, ennek megfelelően a mi munkánk is megtízszereződött, hogy ezüst-, illetve bronzéremmel térhessünk haza a világbajnokságról. Jobb évet zártunk, mint amire előzőleg, a járvány árnyékában számítottunk, számos versenyre eljutottunk, összesen huszonkettőre, ebből tizennyolc nemzetközi torna volt, eljutottunk a Zöld-foki-szigetekig, jártunk Libanonban, Európa számos országában, szinte mindenhol a dobogón tudtunk végezni, és ez a világranglistán is nagyon meglátszott.

– Hogyan jött össze a vb-ezüst?

I. Sz.: Tény, hogy kedvező volt a sorsolás, de férfi párosban akkor is nagyot mentünk Aporral. Az első nyolc között a házigazda lengyeleket viszonylag simán vertük, az elődöntőben pedig azok a brazilok jöttek, akikkel egy évvel korábban a brazíliai Porto Allegrében tornadöntőt játszottunk, őket is kettő–nullra vertük. A döntőben a szerbekkel kerültünk össze, akik korábban a világelső, vb-címvédő Magyarországot búcsúztatták.

Nagy meccset játszottunk, egy szettre voltunk a vb-címtől, de el kell ismernem, hogy a szerbek jobban játszottak, így megérdemelten lettek világbajnokok.

– Apor, te favoritként indultál a világbajnokságon. Mi történt?

Györgydeák Apor: Sajnos nem úgy alakult ahogy szerettem volna, számomra nagy csalódás, hogy az elődöntőt elbuktam a francia ellen. Két hónappal korábban simán megvertem, de ezúttal élete mérkőzését játszotta, én pedig nem voltam formában. Már az első nap éreztem, hogy nem úgy megy a játék, ahogy szeretném, ez rá is nyomta a bélyegét az egész világbajnoki szereplésre, így csak negyedik lettem. De tanultam ebből, plusz motivációt jelent, tudom mire kell odafigyeljek, és azon is fogok dolgozni, hogy a jövőben ilyen többet elő ne forduljon.

– Szabolcs, számodra melyek a tavalyi év legkiemelkedőbb eredményei mind játékosként, mind klubvezetőként?

I. Sz.: Játékosként egyéniben több nemzetközi versenyen lettem harmadik és negyedik, de fontos az országos bajnoki ezüstérem is. Az

aranyra nem sok esélyem volt, mert ott Apor legyőzhetetlennek minősült. Párosban viszont számtalan fontos győzelmünk volt,

az országos bajnoki cím mindig alap, mert az automatikusan kvalifikál a világbajnokságra, és volt egy nagy nemzetközi torna Jidveien, ahol egy magas színvonalú döntőben sikerült legyőznünk a magyar párost, soraiban a  világbajnok Bányik Csabával.

A klub számára egyértelműen a vb-szereplés volt a csúcs, az ezüstérem párosban, mert erre nem számítottunk, illetve Györgyeák Apor és Miklós Tünde bronzérme vegyespárosban. Kiemelkedő eredmények, mert ezeket már teljesen professzionális közegben sikerült elérni. Továbbá

rendkívüli eredmény, hogy Györgydeák Apor két hónapig világelső tudott lenni,

és ahogy nézem a világranglista pontszámítását, hamarosan visszatérhet a vezető pozícióba.

– Akkor tehát a világranglista vezetése jelenti számodra a tavalyi csúcsteljesítményt, Apor?

Gy. A.: Igazából együtt kell említenem a nyolc tornagyőzelmemmel, mert ezeknek köszönhetően lehettem két hónapig világelső. Nagyszerű érzés, és nagyon remélem, hogy lesz még ilyen, ami akár össze is jöhet, ha jól szerepelek az elkövetkező versenyeken. Hazai porondon pedig a három országos bajnoki címet említeném meg, egyéniben, párosban és vegyespárosban. Idén sincs más célom, minthogy újra el tudjam hódítani a három aranyérmet.

– Egyeduralkodónak számítasz a hazai bajnokságban, bármelyik számban is indulsz. Mennyi esélyük van ellenfeleidnek, hogy legyőzzenek?

Gy. A.: Egyelőre úgy látom, hogy nem sok esélyük van, ugyanakkor mindannyian látjuk, milyen gyorsan fejlődik a sportág, egyre több klub alakul idehaza is, valószínűleg csak idő kérdése, hogy megjelenjenek az új tehetségek, akik biztosan meg tudnak majd szorítani, nagyobb eséllyel indulnak harcba az érmekért.

– Mit hozhat a jövő, a Góbék Teqball Team tudja majd tartani a lépés?

I. Sz.: Már két évvel ezelőtt láttuk, hogy a teqball hihetetlen dinamikával fejlődik. Felkészültünk erre, egyértelmű volt, hogy a klubnak is a profi irányba kell haladnia, így a klubvezetői munkám, de amúgy az egész stratégia úgy épül, hogy minél több olyan játékosunk legyen, akinek semmi mással nem kell foglalkoznia, csak a teqballal. Apor az első fecske, de dolgozunk azon, hogy további játékosokat is be tudjunk ilyen szinten vonni. Ifjúsági játékosokat, női játékosokat is, mert a teqball világa erre látszik elmozdulni.

– Lesz pénz is erre?

I. Sz.: Szerencsénk van. Romániában a teqball tavaly augusztusig nem volt hivatalosan elismert profi sportág. Ez a változás egyben azt is jelenti, hogy immár közpénzekre is tudunk pályázni, mert eddig csak a vállalati szféra támogatását élvezhettük. Mostantól elsősorban a városi sportbüdzsé az, ami segíthet minket. Legfontosabb célunk, hogy megmaradjunk a világelitben. A világon már háromezer tegballklub létezik, jelen pillanatban a Budapesti Főnix Teqball Klub után a második helyen állunk a klubok világranglistáján.

– Mikorra lehet olimpiai sportág a teqball?

I. Sz.: 2017-ben, amikor az első világbajnokságra meghívtak, még csak húsz válogatott volt, ma már több mint százharminc tagszövetség létezik. Ezt öt év alatt sikerült elérni, ami igazi bravúr. Amúgy

a teqball már több díjat nyert a világ legdinamikusabban fejlődő sportágaként. Óriási kiugrási lehetőséget látok benne,

ennek megfelelően tervezünk mindent a klub életében is, és mi hisszük azt, hogy 2028-ban a régiónak, Székelyföldnek, Székelyudvarhelynek nemcsak olimpiai résztvevőt, de esetlegesen olimpiai érmest vagy akár olimpiai bajnokot tudunk adni.

Jövő évben hivatalos éremosztó sportágként már jelen leszünk a Krakkói Európai Játékokon, ami a nyári olimpia előszobájának számít. Ez egy multifunkcionális sportesemény, ha a fontossági sorrendet nézzük, van a nyári olimpia, a téli olimpia, ezt követik a kontinentális olimpiák. Ez lesz 2023-ban Krakkóban, ahol Európa legjobb sportolói, több, mint tízezer sportoló különböző sportágakban összeméri erejét, tudását. Ezúttal teqballban is.

Fotók: Góbék Teqball Team /Kiemelt képen (balról jobbra): Györgydeák Apor, Ilyés Szabolcs

Pár éven belül olimpiai bajnoka is lehet Udvarhelynek