Miklós Dalma
Miklós Dalma
Összefüggéseket keresek, naprakész maradok, kielégítem a kíváncsiságomat, mindeközben rajongok a művészetekért.

Akcióban: Kérd, hogy ellenőrizzen a fogyasztóvédelem!

Újdonsággal rukkol elő a fogyasztóvédelem: immár a vállalkozók is kérhetik, hogy ellenőrizzék gazdasági egységüket, és így egyfajta kiképzésen esnek át, hisz első ízben nem...
Becsült olvasási idő: 9 perc 17 másodperc

Sosem lehet megunni a városnapokat! Kevés lesz az a négynapos pörgés, ami ránk vár, pláne két év kimaradás után. Kilenc helyszínen, több mint húsz fellépővel, köztük néhány igazán nagy névvel garantált a minőségi szórakozás.

Két év szünet után ismét megszervezik az Udvarhely Napokat. Gálfi Árpád polgármester sajtótájékoztatón mondta el, hogy nem olyan formában, elképzelésekkel, és nem pontosan ott folytatják, ahol abbamaradt a rendezvénysorozat. Kibővült koncepcióval kezdenek csütörtökön, és vasárnapig különböző tematikus programokkal várják az érdeklődőket. A kijelölt dátum hosszú távon stabil marad, azaz a következő években szintén június 26. köré építik a város ünnepnapjait. Az időpont Székelyudvarhely történelmének egyik mérföldköve – 1633-ban épp június 26-án született meg a vallási megbékélés a helyi katolikus és a református közösség között. A témában Egyház és társadalom Székelyudvarhelyen elnevezéssel tartanak konferenciát június 24-én, pénteken a Városháza Szent István Termében.

Idén újdonságnak számít, hogy a legtöbb, tekintéllyel bíró intézmény csatlakozott az Udvarhely Napok szervezéséhez.

 Az Udvarhely Napokra meghívást kapott a város tizenhat testvértelepülése. Ilyen nagymértékű együttműködésre 2017-ben volt utoljára példa. 

A keddi sajtótájékoztatón jelen voltak a partner intézmények igazgatói is: Simon Mária Tímea a Művelődési Ház, Nagy Pál a Tomcsa Sándor Színház, Orendi István az Udvarhely Néptáncműhely, Miklós Zoltán a Haáz Rezső Múzeum, Szőcs Endre a Városi Könyvtár és Szakács-Paál István a Harghita Business Center képviseletében.

Ki mit ad hozzá?

Az Inkubátorház első alkalommal csatlakozott a városnapokhoz, és rögtön a legfontosabb rendezvényüket szervezték a városnapok idejére. A Harghita Business Center június 24-én tartja éves konferenciáját, ami méltó rendezvény az intézmény alapításának ötödik évfordulójához.

Sajnos, a konferenciára már nem lehet jegyet vásárolni. Óriási az érdeklődés, csakhogy az Inkubátorház előadóterme kevés embert tud egyszerre befogadni, mondta Szakács-Paál István. Mivel a társulat az ebben a periódusban rendszerint a Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválján lép fel, a Tomcsa Sándor Színház csupán egyetlen produkcióval kapcsolódik be a rendezvénysorozatba. Az öreg király hagyatéka című bábelőadás június 23-án 17 órától tekinthető meg a nagyteremben. Mindeközben a könyvtár szeretne minél több érdeklődőt magához csalogatni. Virtuális valóság szemüvegekkel, bolygóvadászattal és dr. Szakács István Péter prózaíró, magyartanár előadásával készülnek a hét utolsó részében. Szintén ezen a hétvégén esedékes a Múzeumok éjszakája, amellyel a Haáz Rezső Múzeum színesíti a városnapokat.   

Tudomány, na meg zene

A rendezvénysorozat által nem csak megmutatják a város értékeit, hanem minőségi szórakozási lehetőséget is biztosítanak a helyiek és az ide látogatók számára. Főként udvarhelyi zenekarokkal, illetve ismert, magyarországi előadókkal, összesen kilenc helyszínen – a városi parkban, a minifocipályán, a sportcsarnokban, a városi strandon, a Városháza udvarán, a József Attila utcában, a múzeum udvarán, a Bethlen negyedi parkban és az Inkubátorházban – várják az érdeklődőket. Mivel az idei a zene éve, a szervezők a megszokottnál több zenei élményt kínálnak. A dzsessz, a blues, a pop, a rock vagy a klasszikus mind felkerül a városnapi zenei palettára. Kiemelt szerep jut ugyanakkor a népzenének és a néptáncnak, június 24–25. között az Udvarhely Néptáncműhely próbatermében, illetve az előtte lévő téren, a Művelődési Házban és a sétatéri színpadon a Folkudvar várja a látogatókat.

Hát én immár mit válasszak?

A rendezvénysorozat csütörtökön 17 órától kezdődik, egy jól ismert udvarhelyi gitárművész előadóestjével. Beke István a Dr. Palló Imre Művészeti Szakközépiskolában végezte zenei tanulmányait, több alkalommal is muzsikált már az udvarhelyi közönségnek, nem mellékesen nevéhez fűződik a Harmonia Cordis Nemzetközi Gitárfesztivál szervezése. Ugyanebben az időpontban tekinthető meg Az öreg király hagyatéka című bábelőadás a Művelődési Ház nagytermében. A zenei mulatság a Városháza udvarán folytatódik, 19 órától a Slang Gospel Band ad koncertet Luiza Zan énekesnővel. Aki csendesebb programra vágyik, az szintén 19 órától részt vehet a Székelyudvarhelyi Értéktár Bizottság által összeállított, Értékeink című tárlat megnyitóján, a Művelődési Ház előterében. 

Már első nap olyan nagy névvel találkozhatnak az érdeklődők a koncertkínálatban, mint a Geszti Péteré, aki a Best of Geszti című műsorával vár mindenkit 20 órától a minifocipályán. Hasonlóan jó hangulatot ígér 22 órától a Transylvanium zenekar. A Bethlen negyedi parkban, szabadtéren tekinthető meg 21.30-tól Dobó Kata 2021-ben bemutatott, El a kezekkel a Papámtól! című filmje, Bokor Barna és Csobot Adél főszereplésével. 

A második napon, pénteken 9.30-tól kezdődik az Egyház és társadalom Székelyudvarhelyen című történelmi konferencia a Városháza Szent István Termében. Ugyancsak ekkor zajlik az Add el magad – a meggyőzés ereje konferencia az Inkubátorházban. A Művelődési Ház 11 órakor fogadja a látogatókat, ahol a Világszép Nádszálkisasszony című produkciót tekinthetik meg az Udvarhely Néptáncműhely előadásában. Délben kézműves foglalkozásokkal várnak kicsiket és nagyokat a városi parkban, de szintén ekkor lehet csatlakozni a Cimborák citeraelőadásához és a népdaloktatáshoz. Még a koncertek előtt, 16 órától mesés-zenés táncház kezdődik a parkban, aztán a 6 Chapter zenekar indítja a bulit 17 órától a József Attila utcában. Őket követi a Shadows 18.30-tól és a Krambel 21.30-tól. A Bethlen negyedi parkban 18-tól a Csíkmadarasi Népi Zenekar szórakoztatja a közönséget, aztán 21.30-kor Huszárik Zoltán és Sára Sándor ikonikus filmje, az 1971-es Szindbád tekinthető meg.  

A Sétatéren 18.30-kor Gubinecz Ákos népi énekes, zenész lemezbemutató koncertjére kerül sor, közreműködik az Üsztürü zenekar. Ugyancsak itt zárja a második napot a Friday Rehab koncertje 23 órakor. 

Pénteken a Városházán 19 órakor kezdődnek a programok a Codex Ensemble produkciójával, majd 20 órától a Giovani Artisi Vonósnégyes lép színpadra. A múzeum udvarán szintén a komolyzene kedvelőihez szól a Barabás Lőrinc Quartet 21 órától. A minifocipályán Hobo és zenekara adja a ritmust 20 órától, utána a Honeybeast lép színpadra. 

Az Udvarhely Napok harmadik napján, szombaton, azaz június 25-én 11 órától megismétlik a Világszép Nádszálkisasszony című produkciót, 16 és 19 órától pedig a Serittő Néptáncegyüttes mutatja be évadzáró előadását. A Haáz Rezső Múzeum kiemelt szerepet vállalt a szombati események megszervezésében, az intézmény udvara ad otthont ugyanis a szombati programok krémjének. 16 órától kincskereső játékra, 17-től hangszerbemutatóra, 19-től tárlatvezetésre, 21-től az Adi Stoenescu Trio koncertjére, 22-től Török Csongor tűzzsonglőr előadására, fényfestésre, majd László Barna Isteni kéz című filmjének szabadtéri vetítésére várják az érdeklődőket. 

Mindeközben 20 órától szól a táncházas zene az Udvarhely Néptáncműhely próbatermében, a József Attila utcai kisszínpadon pedig a C-sus 2, a Dissorder és a Palma Hills koncertje követi egymást. A minifocipályán olyan előadók zenélnek, mint a Kaukázus 20 órától, illetve az Anima Sound System 21.30-tól. A Sétatéren a csíkszeredai Kedves zenekar szórakoztatja a közönséget 18.30-tól, a Városháza udvarát pedig ismét a klasszikus zene lengi be, 19 órától az Arcadia Vonósnégyes ad koncertet. 

Az utolsó napon, vasárnap 10 órakor a Ciróka babaelőadás veszi kezdetét a Művelődési Házban és a tangó workshop az Udvarhely Néptáncműhely próbatermében. 17 órától a Volt egyszer egy… címmel hozza el vendégelőadását a marosvásárhelyi Ariel Ifjúsági és Gyermekszínház. Nem sokkal utána a Sétatéren koncertezik a The Tango Orchestra a székelyudvarhelyi születésű, UNITER-díjas zeneszerző Cári Tibor közreműködésével. 19 órakor az Omega Musical Gyöngyhajú lány balladája látható a sportcsarnokban. 

Az Udvarhely Napok zárókoncertjének dallamai 21 órakor csendülnek fel a Székelyföldi Filharmónia előadásában, Werner Gábor vezénylésével. A koncerten népszerű filmzenei slágereket szólaltatnak meg. 

Az Udvarhely Napok részletes programja áttekinthető a FestivApp alkalmazásban.  

Fotó: Fülöp Attila

Rajtra kész az Udvarhely Napok – És akkor most hova menj?