Miklós Dalma
Miklós Dalma
Összefüggéseket keresek, naprakész maradok, kielégítem a kíváncsiságomat, mindeközben rajongok a művészetekért.

Akcióban: Kérd, hogy ellenőrizzen a fogyasztóvédelem!

Újdonsággal rukkol elő a fogyasztóvédelem: immár a vállalkozók is kérhetik, hogy ellenőrizzék gazdasági egységüket, és így egyfajta kiképzésen esnek át, hisz első ízben nem...
Becsült olvasási idő: 4 perc 6 másodperc

Két év kihagyás után ma elstartolt a 28. Székelyudvarhelyi Diáknapok. Az idei rendezvénysorozatra minden eddiginél több csapat jelentkezett, a már megszokott programok mellett meglepetéseket és újdonságokat is tartogatnak a szervezők, az Udvarhelyi Fiatal Fórum és a Europe Direct Hargita. 

Május 10–15. között huszonnyolcadik alkalommal kerül sor a városi diáknapokra, a szervezést egy ötvenfős lelkes csapat menedzselte, akik február óta időt és energiát nem sajnálva dolgoztak azon, hogy létrejöhessen a várva várt diákrendezvény. Összesen huszonkét csapat jelentkezett, ami rekordnak számít a diáknapi rendezvények eddigi pályafutásában. Ma már volt egy kis bemelegítő, Európa-napi kvíz zajlott a Siculus Ifjúsági Házban, holnap mutatkozik be az első tizenegy csapat, a következő napon, szerdán pedig a további tizenegy.

Toth Tímea Uff-elnök ma elmondta, két év kényszerpihenő után maradandót szeretnének alkotni, ennek érdekében sok ötletes feladatot és

változatos szórakozási lehetőséget zsúfoltak bele a rendezvény öt napjába.

A diáknapok hagyományos formáihoz vissza kell térni, jegyezte meg Tímea, de a közönségnek ismét fontos szerepe lesz, tette hozzá – azokra is számítanak, akik versenyzőként nem vehetnek részt a diáknapokon, jöjjenek lelkesíteni a csapatokat.

Diáknapok`s Got Talent

Az udvarhelyi középiskolásokat és fiatal felnőtteket célzó programok a város több pontján zajlanak, párszor a Szejkefürdő is képbe kerül.  

Kedden felvonulással indulnak a csapatok a város központjából majd ugyanide térnek vissza, amikoris a Patkóban bemutatkoznak a vetélkedő résztvevői. A program szerint kedden 20 órától gitárest lesz, a 6 Chapter formáció az UFF udvarán adja elő napjaink népszerű rockslágereit. Szerdán az Udvarhely, szeretlek! című általános műveltségi vetélkedőn lehet bizonyítani és pontot szerezni, a napot buli zárja DJ Czikával.

Csütörtök délután tartják az evő-ivó bajnokságot és a számháborút a városi parkban. A Diáknapok’s Got Talent keretében 19 órától ki-ki egy saját műsorszámmal állhat színpadra. Az összegyűjtött pontokon kívül a diákok a közönség elismerését is kivívhatják itt, majd egy nagy, közös karaoke-est zárja a napot. 

Pénteken 14 és 18 óra között az udvarhelyi diákok dönthetnek arról, melyik diákpolgármester-jelölt a legalkalmasabb a vezetői szerepre. Kovács Eszter, a Europe Direct szóvivője felhívta a figyelmet a szavazáson való részvétel fontosságára, illetve a diákok felelősségvállalására abban, hogy a megfelelő képviselőt válasszák maguknak a következő periódusra. A megválasztott tanuló

képviselheti az udvarhelyi diákságot, illetve segíthet megvalósítani a fiatalok kitűzött céljait az UFF közreműködésével. 

A jól bejáratott programok közt szerepel még a pénteki Nap fia, Hold leánya éjszakai vetélkedő, szombaton 12 órától pedig nézőket és részvevőket egyaránt várnak a Sportnapra, a Septimia Wellnessközpontba. 

A rendezvény utolsó napján ismét Szejkefürdő a helyszín, a csapatoknak ügyességi játékokon kell feladatokat teljesíteniük, kincskeresés és főzőverseny várja őket. A szervezők szerint este nyolc óra körül összesítik a pontokat, ezután lesz eredményhirdetés. 19:30-tól a Fonogram-díjas rapper, Krúbi lesz a diáknapok vendége, a koncert az udvarhelyi Művelődési Ház partnerségében jön létre, a részvétel ingyenes. 

Újból lesz Székelyföldi Peron Music Tehetségkutató Fesztivál

A diáknapokkal párhuzamosan, május 14-én, szombaton zajlik a tizedik Székelyföldi Peron Music Tehetségkutató Fesztivál a Siculus Ifjúsági Házban. A tehetségkutatón idén hét zenekar méri össze a tudását, tehetségét. Fellép a Disorder is, a verseny korábbi győztese. 

A diáknapok fő támogatója a polgármesteri hivatal, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt., illetve partnere a Székelyudvarhely Művelődési Ház és Magyarország csíkszeredai főkonzulátusa.

Fotó: Fülöp Attila

Rekordot döntött a jelentkezők száma