Barabás Blanka
Barabás Blanka
Mindennapi betevőnket add meg nékünk ma.

Akcióban: Kérd, hogy ellenőrizzen a fogyasztóvédelem!

Újdonsággal rukkol elő a fogyasztóvédelem: immár a vállalkozók is kérhetik, hogy ellenőrizzék gazdasági egységüket, és így egyfajta kiképzésen esnek át, hisz első ízben nem...
Becsült olvasási idő: 4 perc 23 másodperc

Eddig ilyen jó meccsünk még nem volt – mondta mosolyogva a szerda esti mérkőzés lefújását követően Aron Dedu, amikor is több hét után ismét itthon lépett pályára a VSK Székelyudvarhely férfi kézilabdacsapata. A Bölények Ligájának 7. fordulójában az udvarhelyi gárda a CSM Focșani játékosait fogadta a városi sportcsarnokban. Félház, félsiker, de annál bizalomgerjesztőbb első félidőt hagytak ki azok, akik otthon ültek, s nézték a tévét. 

Mi az, hogy félsiker? Egy vesztett meccset a fanatikusoknak értelmetlen magyarázni. Nyilvánvaló, hogy a statisztika szempontjából is a három pont nem az Udvarhelyé, akkor miféle sikerről lehet itt hadoválni? 

Nos, a nézőszám mondhatni kudarcos, akárcsak a végeredmény, de még mindig élni lehet egy de és azonban kitéttel, s ez lehet a jó a rosszban: olyan félidőt produkált a VSK, hogy a világbajnok kedvenc sportcipőmbe fogadtam volna, hogy ez a meccs „meglesz”. Aron Dedu valóban szórta a gólokat, Putnoky a 18. percben olyat lőtt, hogy a kapu csavarjain tegnap egyet húztak a szakemberek. Derültek még az arcok, mikor Fekete Róbert

a bal szélen úgy lekísérte ellenfelét, hogy repeat-re tenném egy hétig a csapat Facebookján.

Persze a játékvezető letessékelte őt is a pályáról, ám ez aligha számított akkor. Sipos Lóránt edző azonmód replikázott, beszerzett egy sárgát inadekvát érzelmi megnyilvánulás miatt, csak hogy az eleganciánál maradjunk.

És láttunk Feliciano Couveirótól, Ferenczi Botondtól, Vuk Milosevicitől is gyönyörű gólokat. Majdnem ott voltunk, esküszöm. Majdnem, ugyanis egygólos előnnyel mentek pihenőre a foksányiak. Történt itt valami aztán a folytatásban: a heteseket kihagyták a fiúk, kettős emberelőnyből nem sikerült profitálni, sőt, kaptunk egy léket ismét, a beállóst sem tudták rendre megjátszani, és volt körülbelül nyolc drága perc, amikor semmi nem működött.

Mintha nem lett volna elég bátorság ellőni a lasztit vagy a képletben hibádzott valami, nem tudni. Az utolsó öt percben már egészen biztos voltam abban, hogy a kedvenc cipőmtől itt most könnyes szemmel vehetnék búcsút, ha fogadok… Az edzők és játékosok megfogalmazásában is ezek a tények: a szerdai meccsen egy összeforrt csapat tapasztalata döntött. VSK Székelyudvarhely – CSM Focșani: 26–31.

Dragi telespectatori!

Találtam egy ilyen helyesnek tűnő tendenciózus gondolatmenet, amit megosztok önökkel, hátha lesz tőle valamiféle lelkiállapot: Ha nincs eredmény, akkor nincs nézői támogatottság, ha nincs nézői támogatottság, nincs optimális lelkesedés a sportolókban, úgymond magamagukat kell, hogy szintre hozzák, ha nem sikerül az önmotiválás, nincs (mérhető) eredmény (ez lenne a félsiker), ha nincs eredmény, nincs támogatottság, ha nincs támogatottság, akkor nincs (általában) folytatás. Kicsit minden mindennel összefügg itt. Kedves sportszerető emberek,

fel szeretném hívni a figyelmüket egy székelyszentudvarhelyi sajátosságra:

sértődés ne essék, de könnyen megtörténhet majd a végén, hogy hiába röppentették el azt a rengeteg finomhangolású keresetlen szót a tavasszal azon a témán, hogy miért nincs első osztályos kézilabdacsapata Udvarhelynek, ha lehetne. Hát van, kérem szépen. Önök meg hol vannak? Tehát immár nem olyan elvetemült dolog elvárni a nézőktől is a több kitartást, több belátást és több lelkesedést.   

Dragi telespectatori de pretutindeni!

Úgy tűnik, én már innen nem mozdulok. Bármennyire reménytelen vagy reménykeltő olykor ez a szerelem, énrajtam nem változtat, én magam nem változtatok az álláspontomon, én nem lépek le és nem lépek hátrébb, én kitartok, jóban és rosszban. Nem kötöm feltételekhez. Zsigeri öröm van bennem, hogy működik a kézilabda Udvarhelyen, vannak ifi, felnőtt, másod- és elsőosztályban játszó sportolóink. És akkor az odaadásom és tiszteletem jeléül ott vagyok a mérkőzéseken, ez a minimum. Tudjátok,

vannak ilyen szövetségek, melyek nem meghatározott időre szólnak,

nem kézfogással, nem tintával íródnak. Ettől tartósak, hogy is mondjam, addig, amíg élünk, mozgunk, lélegzünk. Ennek az érzésnek a megtapasztalását kívánom minden csalódott, sértett és hűtlen sportkedvelő felebarátomnak!  

Fotó: Fülöp Attila

Rossz, de azért kicsit jó