Lehet már hangolni a hangszereket, melegíteni a hangszálakat, ugyanis július elsejéig lehet a 10. Siculus Fesztiválra jelentkezni mindazon zenekaroknak, előadóknak, akik saját szerzeményt magyarul szólaltatnak meg. A Székelyudvarhely múltjához tartozó rendezvénysorozat a hazai zenei formációkat nem csak bátorítani, felkarolni igyekszik, pénzjutalommal is támogatja a tehetségeket.
A hetvenes évek elején, majd 1990-ben, végül 2018 óta folyamatosan megrendezik a Siculus Fesztivált Székelyudvarhelyen, mely anno egyfajta mámoros zenei rendezvénynek számított, ahová az Omega is hivatalos volt – 1974-ben rendszerellenes megmozdulásnak vélte a megyei kommunista pártvezetőség a fesztivált, azonmód be is szüntette, így aztán az Omegát sem láthatták anyáink meg apáink.
Az idei fesztivál célja ezúttal is – a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont egyik jelentős rendezvényeként – fórumot teremteni, kiugrási lehetőséget biztosítani a saját szerzeményt magyar nyelven előadó, hazai zenekarok számára. A versenyfelhívás szól mindazoknak, akiknek szenvedélye a zene, szeretnének közönség előtt fellépni, bemutatkozni, van saját szerzeményük és fejlődni szeretnének a fesztiválon megszerzett tapasztalatcsere révén. A zenekarok magyar dalokkal, illetve egy Omega-feldolgozással kerülhetnek versenybe, a szakmai zsűri pedig előzetes válogatást tart a beküldött felvételek alapján.
Felőlük érdeklődve Bartalis Izabella, a Forrásközpont igazgatója elmondta, az előző évekhez hasonlóan, ezúttal is irodalmi és zenei téren elismert magyarországi és hazai szakemberek alkotják a szakmai stábot.
Az Omega idén hatvanéves, ezért is szerepel a versenykiírás egyik feltételeként a feldolgozás.
Nem mellékesen pedig az Omega az a legendás magyar zenekar, mely közismert és közkedvelt is, tette hozzá az igazgató.
A tehetségkutató nyertes zenekara
1000 eurós Siculus-nagydíjban,
további négy díjazott 500-500 euró értékű elismerésben részesül, illetve értékes nyereményekkel, stúdiófelvételekkel, valamint más fesztiválokon való bemutatkozási lehetőségekkel térhetnek haza a résztvevők.
A 10. Siculus Fesztivál 2022. augusztus 12–14. között zajlik, a versenyprogram továbbra is kétfordulós. Az első fordulóban rock, pop-rock, indie, dzsessz, hard rock, folk-rock, alter-rock, metal, funky, hiphop stb. zenei stílusok valamelyikét játszó zenekarok két saját, magyar nyelvű dallal vagy zenei szerzeménnyel nevezhetnek be.
A felvételeket a szakmai zsűri bírálja el, a nyertesek meghívást kapnak a Székelyudvarhelyen augusztus 12–14. között sorra kerülő fesztivál döntőjére. A második fordulóba jutók számára a fesztivál programjain való részvétel ingyenes, a bejelentkezés díjmentes. A döntős zenekaroktól három zenekari produkciót várnak, amellett, hogy magukat is bemutatják. Minden zenekarnak legtöbb tizenöt perc és három dalnyi műsoridő áll a rendelkezésére.
A fesztiválra való benevezés kritériumai: 1. két dal demófelvétele, esetleg YouTube-link feltöltése, 2. a benevezési lap kitöltése, 3. a magyar nyelvű dalszövegek feltöltése, 4. egy nagy felbontású zenekari fotó jpg-formátumban való feltöltése, 5. szándéknyilatkozat kitöltése az augusztus 12–14. között zajló fesztivál versenyprogramján való részvételről, 6. a döntőbe való továbbjutás esetén egy Omega-dal feldolgozása és bemutatása szükséges. A jelentkezési határidő 2022. július 1., 16 óra, online regisztrálni a siculusfesztival.com oldalon lehet.
A Siculus Fesztivál szervezője a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont és Hargita Megye Tanácsa, társszervező az Udvarhelyszéki Ifjúsági Egyeztető Tanács. Partnerei Székelyudvarhely Város Polgármesteri Hivatala és a Művelődési Ház. Támogatja az RMDSZ és a Communitas Alapítvány.
Fotó: Siculus Fesztivál Facebook oldala