Miklós Dalma
Miklós Dalma
Összefüggéseket keresek, naprakész maradok, kielégítem a kíváncsiságomat, mindeközben rajongok a művészetekért.

Akcióban: Kérd, hogy ellenőrizzen a fogyasztóvédelem!

Újdonsággal rukkol elő a fogyasztóvédelem: immár a vállalkozók is kérhetik, hogy ellenőrizzék gazdasági egységüket, és így egyfajta kiképzésen esnek át, hisz első ízben nem...
Becsült olvasási idő: 2 perc 52 másodperc

Négy helyszínen is megtartotta a legalapvetőbb életmentési technikákat bemutató előadását a Salvatore Egyesület. A Magyar Ifjúsági Értekezletnek (MIÉRT) és az Udvarhelyszéki Ifjúsági Egyeztető Tanácsnak (UIET) köszönhetően tegnap a bögözi, a máréfalvi, a székelyszentkirályi és a székelyudvarhelyi fiatalok is hallhatták, láthatták, mit jelent a helyes elsősegélynyújtás. 

A Stayin’ Alive (Életben maradni, szerző megj.) karaván megfordult már Hargita megyén kívül Maros, Máramaros, Zilah és Bihar megyében is – a kampány sikerességét bizonyítja, hogy mindeddig több száz fiatal vett részt elsősegély gyorstalpalón. Buna Hunortól, a Salvatore Egyesület elnökétől megtudhattuk, hogy nemcsak a felnőttek számára fontos elsajátítani az elsősegélynyújtás technikáit, hanem a kamaszoknak is.

Románia lakosságának csupán öt százaléka ismeri az újraélesztés helyes eljárását

– ide tartoznak az orvosok, asszisztensek és a különböző egészségügyi képzéseken résztvevők. A szakember szerint sem a felnőttek, sem a fiatalok nem állnak készen arra, hogy helyesen kezeljék a váratlan helyzeteket, sok esetben nem ismerik a legalapvetőbb elsősegélynyújtási teendőket sem. Az elnök hozzátette, hogy már az óvodában is bemutatják az említett technikákat,

igyekeznek megtanítani a kisgyerekeket arra, hogy szükség esetén hogyan tárcsázhatják a segélyhívó számot,

és milyen információkkal kell ellátni a diszpécsert – ilyen esetekben azonban újraélesztő babák helyett plüssmackókat használnak. 

A november 29-én, Udvarhelyen tartott interaktív előadásra középiskolások érkeztek. A résztvevőknek lehetőségük volt feltenni a kérdéseiket, gyakorlatba ültetni az elhangzott instrukciókat, mindeközben a Salvatore Egyesület elnöke tisztázta a technikák kapcsán felmerülő tévhiteket. Megtudtuk, az egyik leggyakoribb tévhit, miszerint pofozással győződnénk meg arról, hogy a sérült személy eszméleténél van-e, holott ez a legrosszabb, amit tehetünk – amiatt szerte Európában már nagyon sokan és sokat fizettek, sőt a víz, ecet vagy különböző eszenceknek sem vehetjük hasznát az alapszintű elsősegélynyújtásnál – ehelyett csipkedjük meg a sérült személy arcát, vállait. 

Buna Hunor a legegyszerűbb balesetekben, illetve a legkomplikáltabb helyzetekben is bevethető útmutatóval látta el a hallgatóságot. Akár egy egyszerű orrvérzésről, autóbalesetről, fulladásról, esetleg egy elvadult buli következményeiről legyen szó, a mentő helyszínre érkezése előtt már el kell kezdődnie az életmentésnek. 

Hétfő este, mire a karaván célba ért, a résztvevők már tájékozottabban mozogtak az újraélesztő babák mellett, készen álltak arra, hogy a Bee Gees Stayin’ Alive című dalára menthessenek életeket, amely nemzetközileg is az újraélesztés melódiája.

Fotó: Fülöp Attila

Stayin’ Alive – Legfontosabb, amit megtehetsz