Nagyálmos Ildikó
Nagyálmos Ildikó
A hétköznapi élet, az eltűnőben lévő vidéki ember érdekel. Hátha sikerül átmentenünk és újraértelmeznünk a múlt egy kis darabkáját példaértékű életek felvillantásával.

Akcióban: Kérd, hogy ellenőrizzen a fogyasztóvédelem!

Újdonsággal rukkol elő a fogyasztóvédelem: immár a vállalkozók is kérhetik, hogy ellenőrizzék gazdasági egységüket, és így egyfajta kiképzésen esnek át, hisz első ízben nem...
Becsült olvasási idő: 3 perc 19 másodperc

Erdélyi körútjának második állomásán udvarhelyszéki polgármesterekkel, RMDSZ-elnökökkel, egyházi méltóságokkal találkozott Zsigmond Barna Pál országgyűlési képviselő. A Fidesz határon túli kampányáért felelős igazgatója a jövő évi magyarországi választások fontosságáról beszélt Székelyudvarhelyen, a Bocskai Házban.

Amint azt Bíró Barna Botond, Hargita Megye Tanácsának alelnöke és udvarhelyszéki RMDSZ-elnök elmondta, az Eurotrans Alapítvánnyal közösen regisztrációs kampányt indítottak, hogy segítsék azokat a magyar állampolgársággal rendelkező udvarhelyszékieket, akiknek nehézséget okoz a regisztráció. Hozzátette: a térségbeli 126 település fele háromszáz főnél kevesebb lakost számlál, és ezekben az egymástól távol eső falvakban az idősebb korosztály nehezebben boldogul a regisztrációval.

– Nem mindegy számunkra, hogy milyen anyaországunk van. Érdekünk, hogy olyan nemzeti kormánya legyen Magyarországnak, amely a határon túli magyarságra is odafigyel,

tevőlegesen gondot visel, rá és nyilván a külhoni magyarság politikai érdekérvényesítésében segítő erőt jelent. A hátunk mögött álló, gazdaságilag fejlett Magyarország nem csak a közösségünk megmaradását, hanem megerősödését is biztosítja – mondta a sajtótájékoztatón az udvarhelyszéki RMDSZ elnöke.

Zsigmond Barna Pál örömét fejezte ki, hogy újra találkozhatott az udvarhelyszéki világi és egyházi elöljárókkal, sokukkal még a főkonzuli időszakából ápol baráti kapcsolatot.

– Jó hangulatú beszélgetésen vagyunk túl, áttekintettük közös dolgainkat,

felidéztük 2004. december 5-ét, azt a pillanatot, ami a modernkori történelem egyik legsötétebb gyásznapja.

Amikor a Gyurcsány Ferenc által vezetett baloldal szembefordította a magyart a magyarral és nagyon súlyos lelki károkat okozott Udvarhelyszéken, Székelyföldön, Erdélyben. Sokan emlékeznek, milyen rossz érzés volt megtapasztalni: mintha az anyaország lemondott volna a határon túli magyarokról. 2010-ben véget ért ez a Gyurcsány-féle gyászos korszak, amikor az Orbán Viktor vezette Fidesz-KDNP-kormány bizalmat kapott a magyaroktól, és sikerült először rendbe rakniuk az ország gazdaságát, hisz arra is emlékezhetünk, hogy 2010 előtt a baloldal csődbe vezette az országot és hazugságokkal ezeket eltitkolta a magyarok előtt – elevenítette fel a múltat Zsigmond Barna Pál.

Arról is szólt, hogy aztán az új alaptörvénnyel elkezdődött a nemzeti építkezés, amely fundamentuma a magyar–magyar kapcsolatoknak. Erre épült

a kettős állampolgárságról szóló törvény, amely immár közjogilag is összeköti a magyart a magyarral szerte a világban.

Erre az állampolgársági rendszerre tudott ráépülni a sok-sok száz hálóból álló támogatás-politika, ami az élet minden területén megjelenik, és ami természetessé teszi ezt a Kárpát-medencei egységet, ami mára kialakult.

– Jövőre választások lesznek Magyarországon, és ha az udvarhelyszéki magyarok szeretnék, hogy megmaradjon ez a nemzeti irány a magyar politikában, akkor éljenek szavazati jogukkal, és szavazzanak a Fidesz–KDNP-kormányra, hogy továbbra is folytatódjon az elkezdett építkezés – buzdítja szavazásra a helyieket.

Bíró Barna Botond hozzátette: „Udvarhelyszéken az építkezés hívei vagyunk, hisz látjuk, hogy rombolni sokkal könnyebb, de a romok után nehezebb egy élő, erős közösséget kialakítani.”

Szavazásra buzdít a magyar országgyűlési képviselő