Zetelaka községből gyűjtött százegy magyar népdalt Nagy Lenke tanítónő: a kottával ellátott, nagy sikernek örvendő kiadvány a dalok mellett az adatközlők fényképeit is tartalmazza.

Aki szép lányt akar venni címmel jelent meg Nagy Lenke igényesen kivitelezett daloskönyve, amely olyan népszerűségnek örvendett, hogy megjelenés után néhány nappal el is fogyott, ezért a szerző  második kiadást rendelt, hogy eleget tudjon tenni a rengeteg kérésnek. A kötet borítóján a szerző székely ruhába öltözött anyai nagymamája, Biró Erzsébet (szül. Sánduly Erzsébet) látható – annak tiszteletére, hogy tőle tanulta az első népdalokat.

A pedagógus kötelességének tekinti elődei szokásainak feltárását, megismerését és továbbadását. Amint a könyv bevezetőjében írja, régen nem jelentett terhet a népszokások megőrzése, hisz mind a fiatalok, mind az idősek megélték ezeket.

A hagyományos paraszti világban nem kellett tanítani a népdalokat, néptáncot, mert a gyerekek beleszülettek ebbe,

utánzással elsajátították szüleiktől, nagyszüleiktől. Zetelaki származású lévén, Lenke számára mindig is fontos volt a népi értékek közvetítése, az első fokozati dolgozatában is a helyi folklórt választotta témájául. A gyűjtést még 2013–2014-ben végezte Zetelaka községben, ahol idős bácsiktól és néniktől száz népdalt, huszonöt gyerekdalt, hetvenegy mondókát és huszonhárom népi gyermekjátékot gyűjtött szöveggel, kottával, játékleírással. A tanítónő szerint a gyerekek nagyon ragaszkodnak szülőfalujukhoz, érdekli őket a helyismeret, a helyi szokások, ezért büszkén éneklik az ide köthető népdalokat is, mint például Az ivói híres utca, Zetelaki halastó, halastó, Zetelaki lányok, Zetelakán végigmenni nem lehet. Régen több lehetőség adódott a családban népdaltanulásra, de sajnos ma már egyre ritkábban énekelünk.

A 2002 óta Ivóban tanító szerző

büszkén vallja, zenei pályafutását ivói származású anyai nagyanyjának köszönheti, akinél a nyarakat töltötte, s aki énekelve dolgozott reggeltől estig.

– Azok a gyerekek, akik naponta kerülnek kapcsolatba a zenével, sokkal fegyelmezettebbek, tanórákon jobban összpontosítanak – véli a tanítónő.

– 1995–1998-ig a marosvásárhelyi kántor-tanítóképző diákja voltam, és a főiskola igazgatója, dr. Barabás László szerettette meg velem a gyűjtést. Gyakran vettem részt néprajzi táborokban, és kedvet kaptam a gyűjtéshez, így már ebben az időszakban gyűjtögettem Zetelakáról és környékéről – meséli a kezdeteket. Lenke elsősorban a szűk családban kezdte el a gyűjtést Zetelakán, először a szüleivel, aztán következett a rokonság, szomszédság, majd zeteváraljai és ivói idős asszonyokat, férfiakat is megénekeltetett. Egyetlen egy népdal van, ami kimondottan Zetelakán keletkezett, a Kimentem Kegyébe kezdetű. (Kegye egy domboldal a falu felső felében.) A többiek helyi jellegűekké váltak, hisz beleéneklik a település nevét.

– Az új stílusú népdalokat és műdalokat nagyon könnyen össze lehet téveszteni.

A kötetben szereplő dalokon kívül még gyűjtöttem közel ötvenet, de utólag kiderült, hogy azok műdalok. A kottákkal volt elég sok problémám, mert keveset találtam, és ami megvolt, azokat is át kellett írni, vagy íratni – tért ki a nehézségekre a dalgyűjtő.

A kötetben szerelmi dalok, párosítók, köszöntők, bordalok és mulatónóták, táncdalok, csúfolók, tréfás- és gúnydalok, katonadalok, bujdosó és rabénekek, betyárdalok, pásztor- és szolgadalok, illetve különféle alkalmakhoz kötött dalok szerepelnek. A szerző köszönetet mond dr. Orosz-Pál József egyetemi docensnek, aki gyűjtésre buzdította, hálás az adatközlőknek, illetve a kötet szerkesztőjének, P. Buzogány Árpádnak és Fülöp Lóránt tördelőszerkesztőnek, akik önzetlenül segítettek a könyv megjelenésében.