Miklós Dalma
Miklós Dalma
Összefüggéseket keresek, naprakész maradok, kielégítem a kíváncsiságomat, mindeközben rajongok a művészetekért.

Akcióban: Kérd, hogy ellenőrizzen a fogyasztóvédelem!

Újdonsággal rukkol elő a fogyasztóvédelem: immár a vállalkozók is kérhetik, hogy ellenőrizzék gazdasági egységüket, és így egyfajta kiképzésen esnek át, hisz első ízben nem...
Becsült olvasási idő: 2 perc 51 másodperc

Igazán szórakoztató nyárzáró programot kínál szerdára a Művelődési Ház és az Udvarhelyi Fiatal Fórum. Egy, a Diáknapok óta dédelgetett ötlet válik valóra, ugyanis a helyi fiatalok közös filmélménnyel hozzák egymáshoz közelebb a közösség tagjait. Szerda este Szejkefürdőre várnak mindenkit, aki szeretne a csillagos ég alatt mozizni. A film témája aktuálisabb már nem is lehetne: szó lesz benne a közösségi médiáról, a lájkhajhász posztokról, a megfékezhetetlen bulikról, barátokról, szerelemről, s mindez egy kis pszichológiai szemlélettel fűszerezve. 

Kevés kellemesebb nyáresti programot tudunk elképzelni, mint kimenni a szabadba a barátokkal, családtagokkal, és együtt örülni a nyár esti friss levegőnek. Az élmény talán csak fokozható a közös filmnézéssel. A májusban lezajlott Diáknapokon

 a RetRoyals csapata célul tűzte ki, hogy visszahozza a mozizás élményét Udvarhelyre.

Az évszak utolsó napján, augusztus 31-én, 21 órától vetítik Hartung Attila 2019-es a FOMO – Megosztod, és uralkodsz című alkotását. Első nagyjátékfilmjében a rendező olyan népszerű színészeket vonultat fel, mint például Stohl András, Herczeg Andrea vagy Szávai Viktória. A helyszín Szejkefürdő, ahol nem csak a turisták, hanem a helyiek számára is rendre kínálnak vonzó programokat. A placc alkalmas egy kényelmes kültéri mozi berendezéséhez, a környezet idilli, viszonylag csendes, a levegő friss, a hangulat pedig teljes mértékben a kikapcsolódásra vágyó közönségen múlik. A felhőtlen szórakozásért csak egy pokrócra és társaságra van szükség. A csillagos ég alatti vetítésre a belépés ingyenes, a nassolnivaló pattogatott kukoricát a szervezők biztosítják. Az ifjúsági dráma tizenhat éven aluliaknak nem ajánlott. 

Mit nézünk?

A FOMO – Megosztod, és uralkodsz című film középpontjában Gergő (Yorgos Goletsas) és három középiskolai barátja élete áll. Mindannyian vloggerként, youtuberként próbálnak egyre nagyobb népszerűségre szert tenni a közösségi média platformjain.

Divatos videós kihívásokat teljesítenek azért, hogy minél több lájkot gyűjtsenek. A magukat Falkának nevező kamaszok figyelemfelkeltő tartalmakkal szeretnének világhírűvé válni, ráadásul a leggyorsabb módon meggazdagodni.

A történet csavarja, amikor egy házibuli során túl messzire mennek,

és a túlzásba vitt online jelenlét súlyos következményekkel jár. Ezt követően gyorsan pörögnek a Z generáció életét gyakran érintő sztereotipikus fordulatok – az alkohol, a füves cigi következményei, a szexuális zaklatás és erőszak formái, valamint a szülők és gyermekeik viharos kapcsolataiba is betekintést nyerünk. Kétségtelenül nehéz filmre számíthatnak az érdeklődők, amely aktuális és kényes témákat feszeget.

Fotó: Cineuropa