Székelykeresztúr lakossága tavaly fiatal, tettre kész polgármestert választott a város élére. Koncz Hunor János új lendülettel fogott hozzá a település vezetéséhez, fejlesztéséhez. Vele beszélgettünk az eddigi megvalósításokról, jövőbeni elképzelésekről.
– Kampányában emberközpontúságot ígért. Mennyire sikerült ezt eddig megvalósítani?
– Próbálom az ígéreteimhez tartani magam, valamilyen szinten megfelelni a városlakóknak. A fogadóórákra is annyi időt szánok, amennyit az megkövetel, és mivel a szigorítás szerint csak az oltással rendelkezők jöhetnek be a hivatalba, az oltatlanokkal telefonon keresztül tartom a kapcsolatot.
Többnyire szociális és telekkönyvi problémákkal keresnek fel. Rövidesen átadjuk az ANL-s és a szociális lakásokat, sokan ebben az ügyben is keresnek. Ha az utcán szólítanak meg, ott is próbálok választ adni a feltett kérdésekre.
– Népszerűsítették az online platformokat, például a ghiseul.ro-t az előző évekhez képest 35-45 százalékkal többen használják…
– Ennek az apropóját is a pandémia adta, minden lehetőséget megragadtunk a platform népszerűsítésére, ahol bárki ki tudja fizetni az adóját, nem kell bejönnie a hivatalba. Folyamatban van egy másik online ügyintézésre szánt program is: a városlakóknak bármilyen kérésük van, vagy valamilyen problémát észlelnek, például csőtörést, fel tudják tölteni ebbe a programba, ami az illetékes kollégához kerül. Ez is az ügyintézés könnyítésére szolgál.
– Megmentették a bezárástól a székelykeresztúri kórházat. Miért került veszélybe a működése?
– A kórház tulajdonképpen több mint másfél éve nem működött, noha zajlottak különféle munkálatok, hivatalosan nem történt semmi. Az udvarhelyi vezetés is meg volt győződve arról, hogy a keresztúri kórház nem költséghatékony számukra. Most ott tartunk, hogy
újraindult a belgyógyászat, illetve a fekvőbeteg-ellátás, ugyanakkor a fertőző osztály, ahol nem covidos betegek kapnak ellátást.
Eljutottunk végre a vezetőséggel arra az álláspontra, hogy a keresztúri kórháznak létjogosultsága van, és nem csak járóbeteg-, hanem fekvőbeteg-ellátásra is szükség van. Fejlesztésekben is gondolkodnak, például megkapjuk az egyik jó állapotban lévő röntgengépet. Az önkormányzat a kórház épületének átalakítását tűzte ki célul, teljes körű felújítást szándékozunk megpályázni. Tervezés alatt áll továbbá egy új ház a mentőszolgálatnak is.
– Az országban elsőként Keresztúron helyeztek ki egyedi tervezésű, okospadot. Ez pontosan mire használható?
– A városközpontban felállított okospad információt gyűjt az UV-sugárzástól kezdve a károsanyag-kibocsátásig, szmogjelentéseket készít, hőmérsékletet mér.
Ez egyrészt számunkra is pozitív lehet, hisz látjuk, hogy a városban hogyan alakul a levegő minősége, másrészt a fiataloknak újszerű lehetőség: köréje gyűlnek, leülnek, telefonokat töltenek, és wifi-elérhetőséget is biztosít számukra.
Mivel nem vagyok a fejetlen költekezés híve, első körben kölcsön kaptuk ezt a padot, hogy lássuk, milyen fogadtatása lesz,
begyűjtjük a tapasztalatokat. Jövőre lesznek olyan pályázatok, amelyek az okos városfejlesztést célozzák, és vagy pályázunk, vagy saját költségvetésből vásárolunk meg eszközöket. Ez a kisebbik, magyarországi fejlesztésű pad megbízhatóan működik, és nagyjából 4-5 ezer euróba kerül.
– Milyen pályázatok vannak folyamatban? A közvilágítás fejlesztése, bölcsőde, közintézmények energetikai hatékonysága, utcák felújítása, tanmedence megépítése stb. létrejön?
– Az előző városvezetés már terveztetett egy 7 millió lejes költségvetésű tanmedencét, amelyet időközben átszabtunk, hisz az óriási költségekkel járt volna. Lehetőségünk nyílt egy jobb projektet választani, ami sokkal költséghatékonyabb. Áttájoltuk az épületet, a tetőn napelemeket helyezünk el, lelátóval ellátott, nagyobb medence kap helyet benne, ugyanakkor tornaterem, konditerem is lesz. Tehát
egy egész szabadidőközpontot tervezünk az úszómedence mellett. A 30 millió lejes beruházást Cseke Attila miniszter egy hónappal ezelőtt hagyta jóvá.
Elindítottunk a megyével közösen egy másik pályázatot is egy kreatív típusú inkubátorház létrehozására, a már meglévő ingatlan teljes felújítása révén. Június 15-én tettük le Gyulafehérvárra a pályázatot, ami már Bukarestben vár jóváhagyásra. Bízunk benne, hogy ez a 6,5-7 millió lejes beruházás is pozitív elbírálásban részesül.
A közvilágítás teljes modernizálását szeretnénk egy 3 millió lejes pályázatból, ez a város összes világítótestének a lecserélését jelenti. Ugyancsak a napokban teszünk le egy másik, három ingatlan energiahatékonyságát megcélzó pályázatot: az állami bölcsőde teljes felújítását, az egyik városi napközinek és a hozzánk tartozó fiatfalvi óvodának a felújítását. Letettünk egy kérést egy teljesen új, negyven férőhelyes bölcsőde építésére is, hisz 38 gyermeket kellett várólistán tartanunk.
Múlt héten zárult az Anghel Saligny-program, amely az ivóvízhálózatok, a kanalizálás és az utak építését, karbantartását célozza meg. Itt huszonhat út felújítására, illetve építésre pályáznánk nagyjából 26 millió lej értékben. Számunkra a legfontosabb a város központjában lévő, több mint háromezer embernek otthont adó Kossuth Lajos negyed teljes úthálózatának, parkolóinak és járdáinak a felújítása, amely költsége közel 7 millió lej.
– Az utóbbi időszakban számos munkahely is létesült a településen…
– Egy év alatt közel száz munkahelyet teremtettek, ugyanakkor olyan vállalkozások indultak, mint a napelemgyár, egy kereskedelmi központ, plusz egy-két nagyobb vállalkozás, amely 40-60 személyt alkalmazott. Két év alatt kétszáz-kétszázötven, versenyképes fizetéssel rendelkező munkahellyel kellene többnek lennie.
– Megalakult a Helyi Rendőrség. Mi lesz a feladata?
– Papíron eddig is létezett, viszont évek óta nem volt egyetlen alkalmazott sem. Az önkormányzat három személyre hirdetett meg állást, végül egy személy nyert felvételt, aki most végzi a három hónapos tanfolyamot Gyergyószentmiklóson. Decembertől teljes erőbedobással végzi majd a munkáját, feladata lesz a város területén, illetve a folyóvizek mentén lévő szemetelések, az illetéktelen építkezések, tilosban parkoló autók ellenőrzése.
– Jövőre Székelykeresztúr szervezi a Keresztúr Nevű Települések Nemzetközi Találkozóját. Mit mondhat erről?
– Két évtizedes múltra tekint vissza a magyarországi Balatonkeresztúr és Bodrogkeresztúr által létrehozott egyesület, amely a Kárpát-medencei, Keresztúr névre keresztelt településeket tömöríti magába, és mostanra huszonhárom tagot számlál. Lévén, hogy alakulásuk óta Székelykeresztúr egyik oszlopos tagja az egyesületnek, az idei taggyűlésen bevállaltuk, hogy megszervezzük a jövő évi Keresztúr Nevű Települések Szövetségének találkozóját. A városnapokkal egy időben közel hétszáz meghívottra számítunk.