Akcióban: Kérd, hogy ellenőrizzen a fogyasztóvédelem!

Újdonsággal rukkol elő a fogyasztóvédelem: immár a vállalkozók is kérhetik, hogy ellenőrizzék gazdasági egységüket, és így egyfajta kiképzésen esnek át, hisz első ízben nem...
Becsült olvasási idő: 1 perc 34 másodperc

Tájékoztatjuk Önöket, hogy szeptember 17-én nyit a parajdi sóbánya – tudatta a nagyközönséggel a létesítmény vezetősége.

A népszerű terápiás és turisztikai célpont július 23-án zárt be, talajszivárgás miatt. A működtetők azt is tudatták, hogy a sóbánya szombattól reggel 8 és délután 4 óra között tart nyitva, az utolsó bemenetel fél háromkor lehetséges. 

Közel két hónappal ezelőtt a buszok útvonalát is érintő iszap- és talajszivárgást észleltek, a sóbányában tartózkodókat pedig probléma nélkül kijuttaták a felszínre. Akkor még úgy tűnt, nem olyan nagy a gond, hamarosan nyitni tudnak, a sóbánya igazgatója akkor azt is nyilatkozta a sajtónak, hogy volt még példa a jelenségre, ám a munkálatok elhúzódtak, átfogóbb beavatkozásra volt szükség, hogy a szivárgást megszüntessék. 

A zárás óta eltelt időszakban sokan, akik ebben a periódusban tervezték parajdi tartózkodásukat, hoppon maradtak, hisz a településen a sóbánya a fő vonzerő, legtöbben légzőszervi megbetegedések gyógyítására, terápiás kezelésként látogatják a bányát. Ha pedig az nincs, akkor a turisták is elmaradnak. 

Ezen aránylag rövid időszak ezért arra jó volt, hogy a település és a térség elgondolkozzon azon, hogy ha a bánya, akár időszakosan is, kiesik a turista-körforgalomból, mi mással, milyen szolgáltatásokkal, milyen lehetőségekkel lehet idecsábítani vagy itt tartani a turistákat.

Szeptember 17-től újból látogatható a parajdi sóbánya